2021.07.29. 20:16
Ismerjék meg Akát, a legkisebb, de folyamatosan fejlődő települést!
Aka a legkisebb, legcsendesebb települése megyénknek, mintegy 245 lelket számlál. Mór Antal polgármestert az újuló településről és jövőbeli terveiről kérdeztük.

Mór Antal polgármester az új közösségi tér és játszótér leendő beruházásának helyszínét mutatja
Forrás: 24 Óra
Fotó: Z. I.
Komárom-Esztergom megye legkisebb települése. Mindösszesen 245 lelket számlál. Fejér megye határán, a Bakony északkeleti lábánál, a megyeszékhelytől alig egy órányi autóútra található. Aki kirándulni indul ide, vagy csak áthaladóban van, az mindent megkaphat, amire igazán szüksége van. A pulzáló természetet még különlegesebbé teszi a rengeteg gesztenyefa, amelyről híres a környék. Az odavezető út dimbes-dombos, de a virágba borult kis község páratlan szépsége nyomban feledteti bárkivel az utazás nehézségeit.

Fotó: Z. I. / 24 Óra
Mór Antalt, a falu polgármesterét a megújuló településről kérdeztük. – Idén összesen három pályázatot nyújtottunk be: egyet a Magyar Falu Program keretében, amelyből megépülhet az új közösségi tér és a játszótér. Egyet pedig a Belügyminisztériumhoz, amellyel az a célunk, hogy a tó felé vezető utat felújítsuk, mivel az már meglehetősen rossz állapotban van. Végső, de nem utolsósorban pedig szeretnénk a falugondnoki kocsinkat is lecserélni. Most egy Suzuki típusú gépjárművel dolgozunk, de a jövőbeli terveink megvalósításához szükséges lenne egy nagyobb, ezért egy mikrobuszra is pályáztunk. Jelen pillanatban az eredményhirdetést várjuk – részletezte Mór Antal polgármester.
Délelőtt tanár, délután polgármester
Akának nem hétköznapi polgármestere van, ugyanis főállásban fiatalokat tanít egy szomszédos településen. Mint mondja, sosem keveri össze a kettőt, így könnyen megesik, hogy van olyan diákja, aki mit sem sejt a tanár úr településvezetői állásáról. – A pandémia alatt teljesen felborult a rend, nem kellett átjárnom, és itt a községben is más rendszer működött, mivel mindannyian betartottuk a szigorú szabályokat és előírásokat. Mintha megállt volna az idő. A koronavírus-járvány előtt azonban egész mozgalmas napjaim voltak, remélem szeptembertől minden visszatér a régi kerékvágásba és ismét sűrű hétköznapoknak nézhetek majd elébe, amit csöppet sem bánok, hiszen szeretem mindkét munkámat, így sosem élem meg tehernek – fogalmazott Mór Antal.
Hozzátette: a Magyar Falu Program támogatásának köszönhetően a közeljövőben épülő közösségi- és játszótér kialakításán dolgoznak. Mint mondja, a beruházásra nagy volt az igény. – A művelődési ház udvarán, a római katolikus templom mögött alakítjuk majd ki mindkettőt. Itt található a kézilabdapálya is, amelyet már felújítottunk. Közvetlenül mellette lesz a játszótér, amelynek a tereprendezése nemrégiben valósult meg önerőből. A játékok, a labdafogó háló és a különböző eszközök telepítése csaknem ötmillió forintba fog kerülni – fűzte hozzá a polgármester.
A település vezetője a kivitelezővel kötött egy szerződést, így szeptember második felében már javában zajlani fognak a kivitelezési munkálatok.
A legcsendesebb település
Czunyiné dr. Bertalan Judit közösségi oldalán osztotta meg gondolatait a legkisebb településről. Mint írja: ha szépet akarunk látni, kisétálunk az akai temető felé, ahol elénk tárul Mór vidékének legszebb panorámája. Tiszta időben szinte átlátni a szomszéd megye kisvárosába. Békesség, nyugalom. Az itt élők mintha hadat üzennének a zajos világnak. Régóta kevesen vannak, de minden lakója szorgalmas és a falu rendezett, tiszta. Minden beruházás átgondolt, szükséges. Az ide érkezett több mint 200 millió forint az utóbbi években okosan és minden filléréig jól hasznosult. A régmúlt történetei közül is van néhány érdekesség. A falut a törökök elpusztították, vagy két évszázad után született újjá. Viharos történelmük után ma mégis békés, csendes falu.
Új kereszt áll a kirándulóhelyen
Renováltak Mór Antal polgármester nemrégiben felkereste egyik faipari mérnök kollégáját, Paukó Pétert. A településvezető szerette volna, ha a szakmában elismert kollégája renoválta volna meg az Aka és Bakonysárkány között található keresztet.
Paukó Péter elmondta, hogy erre azért volt szükség, mert rengetegen járnak arra belföldről, valamint a környező településekről is kirándulni, túrázni. Az időjárás viszontagságai miatt azonban a kereszt állapota egyre csak romlott. – Miután eltávolították az eredeti helyéről, kiderült, hogy sajnos nem lesz elég a felújítás, mivel olyan rossz állapotban volt. Teljesen tönkrement a lábazatnál a fa része, ezért egy újat kellett készítenem – részletezte Paukó Péter.
Az új kereszt akácfából készült, s a régi feszület került rá vissza. Mint mondja, nem volt túl időigényes az elkészítése, mindösszesen pár délutánt vett igénybe. Hozzátette, a jövőben is szívesen vállal ilyen és ehhez hasonló munkákat, hiszen a szakmája egyben a hobbija is, így örömmel tölti ilyesmivel a szabadidejét.
Több mint 30 év önállóság
A település nevét tartalmazó legrégibb oklevél 1274-ből maradt fenn, amikor Akai Ogmánd a király megbízásából a Szák nemzetségbeli Konrád fi a Jánost beiktatta dinnyei (ma Alsó-vasdinnyepuszta) birtokába. Az Aka név eredetét azonban homály fedi. Van olyan feltételezés, amely szerint a település egy Akácius nevű főnemesről kapta a nevét. A települést 1950-ben csatolták Komárom-Esztergom megyéhez, majd a tanácsok összevonásával 1975-ben a szomszédos Ácsteszérhez. 1990-ben újra önállósult. A település legnagyobb értékét háborítatlan környezete adja.
Feledésbe merült a nevezetesség
A bakonyalji kis falu nemcsak megmaradni szeretne, hanem ismertté is válni. Azért, hogy felkeltse a turisták figyelmét, rendezett sírkertté szeretnék alakítani a település elfelejtett nevezetességét: a korukban nagy nevű birtokos család, a Fiáthok itt lévő sírboltjait. A falu nemrégiben kutatni kezdte hajdani birtokosai, a Fiáthok történetét. A mára jórészt elfeledett, korában neves család ugyanis itt temetkezett. Sírboltjaikat mára kis híján elnyelte az erdő.
A helyi vadász elmondta, hogy ennek apropójából egy bakonysárkányi fiatalember nemrégiben letisztította a sírköveket, amelyeket hamarosan visszaraknak majd a helyükre. Mint mondja, a felújítást magát a hozzátartozók fogják rendezni.
Mór Antal polgármester hozzátette, hogy páran még emlékeznek arra a Fiáth bárónéra is, aki úgyszintén itt van eltemetve. Mint mondja, a báróné a háború elől nem menekült el, ám a kastély lerombolása, az ingóságok és az építőanyag széthurcolása után ínségre jutva tengette utolsó napjait, a falu lakóinak adományaira szorulva.
Kerékpáros pihenőhely
A Gesztenyés park szomszédságában épülhetett meg a közelmúltban a kerékpáros pihenőhely. Közkedvelt helyszín az itt élők számára, mivel a virágba borult parkban is szívesen töltik szabadidejüket.

Fotó: Z. I. / 24 Óra
A kiülő létrehozásával az önkormányzat nemcsak a helyiekre gondolt, hanem mindazokra is, akik a kis községre látogatnak túrázás, vagy kirándulás céljából.

A megyei önkormányzat Megyénk körül megyünk körül programsorozata keretében Bakonysárkány és Aka község látta vendégül nemrégiben Tarján és Héreg delegációját.
A köszöntőkre Akán, a virágokkal teli Gesztenyés Parkban került sor. Elsőként Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke üdvözölte a vendégeket, és elmondta: a találkozók célja, hogy a megye távoli településeinek lakói megismerjék egymás életét, értékeit. Ezután megismerkedtek Aka történetével, majd a katolikus templomot és az első és a második világháborús emlékműveket tekintették meg. Utóbbinak érdekessége, hogy nagyon sok német név szerepel, hiszen akkor Aka is német nemzetiségi település volt. Ezután az erdő mélyén található Fiáth család családi kriptáinak megtekintése következett, ahol Klenota Rajmund mutatta be a család történetét.
Az összeállítás az akai önkormányzat támogatásával készült.