megyejáró

2021.07.17. 11:30

Bemutatkozik Csolnok, ahol a járvány idején példaértékű volt az összefogás

Csolnok tovább halad a fejlődés útján. A jelenleg zajló beruházások koordinálása és nyomon követése szép kihívás számukra, de örülnek annak, hogy tovább fejlődik a település.

Walczer Patrik

Forrás: 24 Óra

Fotó: Walczer Patrik

A képviselő-testület a késő ősztől tavaszig tartó időszakban ugyan nem ülésezett, de minden polgármesteri döntés előtt egyeztettek. A polgármesteri hivatalban is folyt a munka, telefonos bejelentkezéssel megadott időpontban fogadták a lakosokat, de az elektronikus ügyintézés is bevált.

Kolonics Péterné eredményesen vezeti a települést, mely évről évre egyre szebb arcát mutatja (Fotó: Walczer Patrik / 24 Óra)

– Továbbra is készültek maszkok, de az Esztergomi Járási Hivataltól is kaptunk 2250 csomagot, melyből osztottunk a lakosságnak, sőt az idősebbek kézfertőtlenítőt is kaptak. Az óvoda és az iskola bezárásakor a falubusszal szállítottuk házhoz az ebédet. Bízom benne, hogy a lakosság örömmel fogadta a segítséget. Az oltakozás is szépen haladt, két háziorvosunk sokat dolgozott ebben az időszakban, köszönjük a munkájukat – idézte fel Kolonics Péterné.

Jó kedvre derítették a lakosságot

Kolonics Péterné elmondta, hogy a Kossuth Lajos Művelődési Ház dolgozóit is dicséret illeti, ugyanis a legnehezebb időszakban, vagyis a második és harmadik hullám alatt igyekeztek jó kedvre deríteni a lakosságot. Például az adventi ablakvadászat sokak érdeklődését felkeltette, ami nem csoda, hiszen egy olyan programot hirdettek meg, mellyel a családok a távolság betartásával újra „találkozhattak” egymással és akár közösen kereshették meg az ablakokba kihelyezett számokat. A legkisebbeknek mesefelolvasós videók is készültek, melyek szintén sikert arattak a lakosság körében. Karácsonyra elkészült a falu új helytörténeti kiadványa, amely azóta már a helyiek egyik kedvelt olvasmányává vált.

A település polgármestere elmondta, hogy a tavalyi lapszámban megjelent tervekből valóság lett. Az önkormányzat 91 millió forintot nyert a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban a kétcsoportos minibölcsőde kialakítására. A régi gyógyszertári épület tetőszerkezetét, héjazatát, nyílászáróit kicserélték. A külső homlokzat hőszigetelő vakolatot kapott, a belső tereket teljesen átalakították. Várhatóan szeptembertől fogadhatják a gyermekeket.

A Magyar Falu Program keretében beszerezhettek egy multifunkciós munkagépet, mely segíti az út- és közterület karbantartását. A településen jelentős mennyiségű zöldfelület található, így több szempontból is jó szolgálatot tesz a jármű, melyet hókotrásra is sikeresen használtak.

– Elkezdődtek a földmunkák és zajlik az Annavölgyi út mentén kialakítandó huszonegy telek közművesítése, melyre a Magyar Falu Programban nyertünk 15 millió forintot. Az igénylőkkel, vásárlókkal hamarosan előszerződést kötünk – mondta Kolonics Péterné.

Megújul a legrosszabb állapotú utca

Több évnyi várakozás után tavaly a Magyar Falu Program keretében megújult a falun átvezető főút, a lakosság örömmel vette birtokba az új burkolattal ellátott útszakaszt. Most az 1106-os út Dorog és Csolnok közötti szakaszán zajlanak a munkálatok: Kolonics Péterné elmondta, hogy a volt homokvasúti hídtól a Csolnok tábláig tartó szakasz tervei is megszülettek, de a kivitelezés egy későbbi ütemben valósul meg. Emellett említette, hogy a Belügyminisztériumtól 20 millió forintot kaptak a Petőfi utca, a község jelenleg legrosszabb állapotban lévő útszakaszának felújítására, az elnyert összeget némi önrésszel kiegészítik. A felújítás folyamatban van, a Morvai hídtól a Mély útig tartó szakasz kap új burkolatot.

Harminc berkenyét nyert a település

Az önkormányzat régóta tervezte, hogy az újszülöttek tiszteletére fákat ültet a faluban, emiatt jókor jött, hogy az Agrárminisztérium Településfásítási Programjában harminc berkenyefát nyertek. A templom mögötti bozótos területet kitakarították és a 2020-ban született gyermekek szülei ültették el a facsemetéket. Azóta lakossági összefogásnak köszönhetően az Annavölgyi utca felől egy új lépcső is vezet a területhez. Kolonics Péterné elmondta, hogy idén is szeretnék folytatni a faültetést.

Csolnokon rendkívül fontosnak tartják, hogy szépek, rendezettek legyenek az utcák: ismét beneveztek a Virágos Magyarország versenybe és örömteli, hogy egyre többen bekapcsolódnak a környezet rendezésébe. A zsűri augusztus 9-én tekinti meg a falut és remélik, hogy a bírák tetszését sikerül elnyerni. Július 19-től a Legvirágosabb úti cél Facebook-versenyben is lehet Csolnokra szavazni a 2000 fő feletti települések kategóriájában. Két éve második helyen végzett a település, idén is minden esélyük megvan a jó eredményre.

Koncertek

Fotó: Beküldött

A korlátozások feloldása után újra rendezhettek programokat a Szent János parkban található szabadtéri színpadon. Nemrégiben Cseh Tamás-emlékestet tartottak, azt megelőzően az Alte Kameraden nevű zenekar koncertezett a helyszínen.

További tervekkel is rendelkeznek

A községi önkormányzat idén a Magyar Falu Programban 5 millió forintot nyert a régi temető kerítés cseréjére, illetve elbírálás alatt van a Kossuth Lajos utcai járda egy szakaszának felújításáról szóló pályázatuk. Külön örülnek annak is, hogy a megyei önkormányzat által koordinált TOP-ban energetikailag korszerűsíthetik az 1993-ban épült sportcsarnok épületét. 106 millió forintból a falakat és a padlásfödémet is szigetelik, kicserélik a nyílászárókat és a tetőszerkezetet is. Ezenfelül akadálymentesített vizesblokkot is kialakítanak.

Civilek

A járvány után egyre aktívabbak a civil szervezetek, a Csolnoki Sporthorgász Egyesület idén már több versenyt rendezett. Az idei esztendő a jubileumok éve: az egyházközség misével, körmenettel, zarándoklattal ünnepelte alapításának 300. évfordulóját. A Csolnoki Fúvószenekar idén 160 éves, a zene világnapján tartanák a gálakoncertet, most szombaton pedig kiállítás nyílik a történetükről. Az 1920-ban alapított Csolnoki Szabadidő Sport­egyesület idén július 31-én ünnepel, a sporttelep felveszi az egykori edző, sportvezető Vigh Gábor nevét és a helyi öregfiúk a Budapest Honvéd öregfiúk csapatával mérkőznek meg.

Kolonics Péterné köszöni dr. Völner Pál országgyűlési képviselőnek és Popovics Györgynek, a megyei közgyűlés elnökének a segítségét. A Csolnoki Német Nemzetiségi Önkormányzat is rendkívül aktív, pályázati forrásból újíttatják fel az iskola épületét. Nyáron az óvoda Kossuth Lajos utcai épületében helyiségeket, vizesblokkokat meszelnek, a nyílászárókat újramázolják. A szülők társadalmi összefogásból elbontották a Gete utcai óvoda régi raktárépületeit, így felszabadult helyen parkolókat alakíthatnak ki.

Segít és partner a megye

Jó ütemben zajlik a minibölcsőde építkezése Csolnokon, a tetőszerkezet elkészítése és a külső vakolás után indulhatnak a belső munkák. Remélhetőleg a szeptemberre tervezett átadás megvalósulhat, és birtokba veheti a két csoport a 14 férőhelyes új létesítményt – mondta el Kolonics Péterné polgármester. A fejlesztés 91 millió Ft értékben valósulhat meg a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) nyertes uniós pályázatából – tette hozzá Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke. Igény van a bölcsődére, mert sok az újszülött a faluban, és az önkormányzat szeretné még vonzóbbá tenni a fiatalok számára települést.

Az összeállítás a Csolnoki Önkormányzat támogatásával készült.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában