kormányzati támogatás

2021.06.15. 19:32

Elkészült az első elektromos buszunk: Szijjártó Komáromban méltatta a BYD-t

Komáromba látogatott kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Az ipari park két cégénél is járt, a Foxconnban egy államilag is támogatott beruházást jelentett be, a BYD-ben pedig átadták az első tisztán elektromos meghajtású autóbuszt a Volánbusz számára.

Körtvélyfáy Dina

Dr. Molnár Attila Dél-, illetve Keszegh Béla Észak-Komárom polgármesterei között Szijjártó Péter

Forrás: 24 Óra

Fotó: K. L.

– Egymilliárd forinttal támogatja a kormány a Foxconn csoport komáromi fejlesztését – mondta Szijjártó Péter. A Cloud Network Technology Kft. egy 5 milliárd forintos beruházást hajt végre Komáromban. Ennek nyomán a cég foglalkoztatotti létszáma eléri a 600-at, valamint 17 ezer négyzetméterrel növeli a raktárkapacitási területét, aminek nyomán a vállalat újabb megbízásokat tud teljesíteni a legnagyobb elektronikai cégek irányába.

Dr. Molnár Attila Dél-, illetve Keszegh Béla Észak-Komárom polgármesterei között Szijjártó Péter
Fotó: K. L. / 24 Óra

Dr. Tálos Péter, a Foxconn csoport alelnöke arról beszélt, immár 18 éve van jelen a Foxconn hazánkban, a magyar kormánnyal való együttműködésnek köszönhetően pedig egy olyan beruházásba kezdhetnek, amellyel bővíthetik kapacitásukat.

Később a BYD csarnokában vehette át az első, saját tulajdonú, tisztán elektromos meghajtású autóbuszát a Volánbusz, amely Komárom és Észak-Komárom között közlekedik majd. Szijjártó Péter hangoztatta, a BYD esetében olyan kínai vállalatról beszélünk, amely az európai gyártásában kulcsszerepet szán Komáromnak, illetve itteni gyárának.

Szijjártó Péter: Hamarosan 600-ra emelkedhet a Foxconnban foglalkoztatottak száma
Fotó: K. L. / 24 Óra

Magyarországgal és Szlovákiával kapcsolatban a miniszter elmondta, hogy már megszületett az oltási igazolások kölcsönös elismeréséről szóló megállapodás, így a két ország védett állampolgárai szabadon utazhatnak az országok között. Hozzátette, most egy teljesen új világgazdasági és világpolitikai korszak bontakozik ki, amelyben azok tudnak majd sikeresek lenni, akik fel tudják ismerni az együttműködés lehetőségét.

Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő hangsúlyozta, nem csupán egy helyi közlekedést kiszolgáló elektromos járművet adnak ma át.

– Ennek az autóbusznak szimbolikus jelentése van – mondta a képviselő. – Komáromban készül, magyar munkaerővel és hozzáadott értékkel, a jövőben pedig magyar utakon fut majd határtalanul.

Keszegh Béla, Észak-Komárom polgármestere üdvözölte, hogy egyre több olyan projekt valósul meg, amelyek összekapcsolják a két Komáromot. Zöld, és mégis modern, családbarát régióban gondolkoznak dr. Molnár Attilával.

Az esemény végén Yongping Chen, a BYD ügyvezető igazgatója átadta a busz jelképes kulcsát dr. Pafféri Zoltánnak, a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatójának.

Károsanyag kibocsátás nélkül

Krenner László a BYD közép-kelet európai értékesítési igazgatója hangsúlyozta, cégük világszerte 65 ezer autóbuszt értékesített, ezek a járművek pedig mintegy 87 millió kilométert tettek meg, károsanyag kibocsátás nélkül. Dr. Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója elmondta, céljuk, hogy fenntartható, biztonságos, tiszta, környezet- és utasbarát közlekedési lehetőséget biztosítsanak.

A két Komárom közti buszt egy határon átnyúló pályázat segítségével sikerült beszerezni. A 153,5 millió forint értékű elektromos autóbusz a BYD telephelyén készült. A projekt keretében mindkét városban egyaránt megújulnak az autóbusz-megállók és a végállomások. A jármű 100 százalékos töltöttséggel akár 300 kilométert is képes egyhuzamban megtenni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában