indul a szezon

2021.06.14. 05:54

Videón a Dunakanyarban nótaszóra felvonuló hajók

Szezonnyitó hajós felvonulást tartottak szombaton a Dunakanyarban. A rendezvény sajtótájékoztatóján elhangzott az is, hogy most már akár Lábatlanig is hajózhatunk, illetve gyakrabban közlekednek majd vízi járművek a Dunán.

Pöltl Oxi Zoltán

Forrás: 24 Óra

Fotó: Pöltl Zoltán

Rétvári Bence, az Emmi államtitkára, a Dunakanyar egyik országgyűlési képviselője a Budapest hajó fedélzetén tartott szombati sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a mostani hajós felvonulás szezonnyitó, hagyományteremtő esemény. Hozzátette, hogy a Mahart Kft. dunakanyari körjárata tavaly olyan népszerű volt, hogy erre a szolgáltatásra 120 ezren váltottak jegyet.

A dunakanyari hajózást népszerűsítő felvonulás a hajójártok sűrítésére is szeretné felhívni a figyelmet, ami azért is kiemelt cél, mert a Budapestről a Dunakanyarba tartó járatokkal ellensúlyozni kívánja a kormányzat a főváros első emberének azon döntését, mellyel fölszámolta a budapesti hajójáratokat, mondta Rétvári Bence.

Dr. Völner Pál államtitkár, országgyűlési képviselő elmondta, a Mahart Kft. nagyon kedvezményes konstrukcióban kínálta tavaly és idén is különféle dunakanyari járataira a menetjegyeket, köztük a hop on-hop off járatokra is. Hangsúlyozta, hogy ezen a nyáron már meghosszabbították a járatok útvonalát, Budapesttől Lábatlanig lehet hajózni a Maharttal.

Spányik Gábor, a Mahart PassNave Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a pandémia után újra felépülő turisztikai szektor részeként sűríti a vállalat a dunakanyari hajójáratokat. Az igazgató rámutatott, az igényekhez igazítják a menetrendet, így például az utolsó járat este 6-kor indul Visegrádról Budapestre. Júliustól Esztergom és Lábatlan között indul dunai járat a helyieknek és más tájról, így akár Szlovákiából is ide érkezőknek, hiszen Lábatlanon a kikötőnél egy 2-300 méteres körzetben idegenforgalmi látnivalók épültek ki, mondta Spányik Gábor. Az igazgató hozzátette, hogy egy-másfél órás menetidővel bíró sétahajó-szolgáltatásokat is indítanak a Dunakanyarba, melyek a körjáratok közötti időkben várják az utasokat.

Spányik Gábor rámutatott, hogy a most Szobról induló hajós felvonulás egy olyan településről startolt, ahol 39 éve nem volt kikötő, most pedig már van. Az igazgató hozzátette, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség útmutatásához és irányelveihez igazodva bővíti a Mahart a járatkínálatot, a következő lépés, hogy Komáromba is menjen hajójárat, bízva abban is, a Dunakanyarba visszatér a nemzetközi vízi turizmus is.

Kedvezményekkel teli a járatkínálat

A Mahart Kft. dunakanyari körjárata kereken ezer forintért, tehát kifejezetten olcsón, versenyképes áron vehető igénybe. A budapesti iskolák Dunakanyarba tartó diákjait még ehhez képest is kedvezmények illetik meg a hajókon, miszerint a MÁV-val közös jeggyel 1500 forintért lehet megvásárolni. Ezzel a kombinált jeggyel a fővárosból a Dunakanyar bármely településére eljuthatnak a diákok. A Mahart Kft. immár sűrített járatain a menetjegyek ellenértékét a Szép-kártyákkal és a különféle, le nem vásárolt, fel nem használt szálláskártyákkal is fedezni lehet a Mahart járatain. A különféle kedvezmények a hop on-hop off járatokra és a sétahajókra is vonatkoznak. A jegyárakról a mahartpassnave.hu oldalon lehet bővebb információt kapni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában