hőség

2021.06.20. 07:33

Gyerek a forró kocsiban – brutális számokkal hívta fel a figyelmet a katasztrófavédelem

Minden nyáron előfordul olyan borzasztó eset, hogy valaki a gyerekét vagy a házi kedvencét a a tűző napon álló autóban hagyja, lehúzott ablakok nélkül.

Kemma.hu

Nem múlik el nyár anélkül, hogy ne hallanánk autóban hagyott kisgyerekről, kutyáról. Utánajártunk, hogy mit tehetünk, ha magunk találkozunk ilyen helyzettel.

Forrás: Shutterstock

Néhány napja ismét előfordult, hogy egy szülő a napon álló kocsiban hagyta a gyerekét, az esetről videó is készült. Az anya Vácon, egy áruházi parkolóban zárta az autóba kislányát, mert az nem akart bemenni a boltba. A gyerek sírt és dörömbölt, erre figyelt fel egy nő, de segíteni nem tudott. Minden ablak fel volt húzva, és az autó összes ajtaja zárva volt. Ezért úgy döntött, bemondatja az áruház hangosbemondójába az autó rendszámát, de mire ez megtörtént volna, az anya és a nagymama visszaértek.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy ez mennyire veszélyes bármilyen élőlényt így bent hagyni, hiszen a túlmelegedett kocsiban az élő szervezet is felforrósodik, amibe akár bele is halhat. A katasztrófavédelem " target="_blank" rel="noopener noreferrer">Facebook-oldalán ismét ennek veszélyére hívta fel a figyelmet. Mint írják: az autó ilyenkor kis üvegházként működik és percek alatt ”szauna” lesz belőle. Még akkor is, ha le van engedve az ablaka.

„Ilyen melegben a gyerkőcöt és a házi kedvenceket se hagyjátok az autóban! Öngyújtót, festéket, hígítót, fertőtlenítőt sem érdemes ott tartani, mert könnyen tűz lehet belőle!“ – emelték ki, és egy táblázatot is mellékeltek a poszthoz, amely megmutatja, hogy a kinti hőmérséklet függvényében mennyi idő alatt milyen forró lesz a kocsi beltere.

Ezért ne hagyjuk a tűforró kosiban se élőlányt, se veszélyes anyagot (Fotó: BM OKF)

Megyénkben is volt rá példa, hogy kisgyereket az autóban hagytak a melegben. Egy kétéves gyereket hagyott az autóban az anyja, amíg beszaladt a boltba. A kislányt a rendőrök mentették ki a tűzforró járműből, az anya ellen eljárás indult.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában