Komárom

2021.06.14. 07:00

Felavatták a Kavicsos sólyázót a Duna-parton

A családi nap sokakat vonzott, lehetett kajakozni, kenuzni is, és hajót helyeztek a vízre.

K. D.

Molnár András és Janka Ferenc vízre engedi a csónakot

Forrás: 24 Óra

Fotó: K. D.

Jó hangulatú családi nap keretében avatták fel vasárnap délután a Kavicsos sólyázót Komáromban. A sólyázó kialakítása Janka Ferencnek és Molnár Andrásnak, a BFL Boats Kft. tulajdonosainak az ötlete volt. Molnár András elmondta, a sólyázó olyan hely, ahol trailerről a hajókat, csónakokat biztonságosan a vízre lehet tenni.

Molnár András és Janka Ferenc vízre engedi a csónakot
Fotó: K. D. / 24 Óra

Hozzátette, Janka Ferenc és ő is családos emberek, így szerették volna, ha felnőttek és gyerekek együtt élvezhetik a hét utolsó napján a sólyázó nyújtotta lehetőségeket. Ezért is építették korábban a hajótárolót is, gyerekeik ötlete volt a Kavicsos név is. A nap folyamán ki lehetett próbálni a KUVIK egyesület kajakjait, illetve kenuit, valamint a hajótárolóban tűzoltók mutatták meg felszereléseiket a gyerekeknek. A kicsiket fajátékok is várták.

Turi Bálint alpolgármester a rendezvényen arról beszélt, nagyon örült ennek a kezdeményezésnek, úgy véli ugyanis, az elmúlt években nem voltak kihasználva a Duna adta lehetőségek. Hozzátette, a sólyázó elkészültével Komáromon belül már a folyamon keresztül is lehet közlekedni.

Zoltai Dániel, a megyei horgász egyesületek szövetségének elnöke megköszönte a kezdeményezést, hozzátette, szervezetük minden olyan kezdeményezést támogat, amely a horgászokat, a természeti értékeket szolgálja. A Duna a horgászok számára igencsak népszerű, hiszen 4500-an váltottak tavaly Duna-jegyet.

A rendezvény végén Janka Ferenc és Molnár András a vízre eresztették hajójukat a sólyázó segítségével. A sólyázó a házirend betartásával díjtalanul használható minden idelátogató kishajósnak, horgásznak és vízisport-kedvelőnek.

Csónaktároló

Korábban fedett hajó- és csónaktároló épült Molajban, a Stadion út végén. A Kavicsos csónakház május 15-én nyitotta meg kapuit a hajózás iránt érdeklődők előtt. Az ötletgazdák, Janka Ferenc és Molnár András a sólyázó alapítói is egyben. Elmondták, régóta igénylik a komáromiak, hogy legyen egy olyan hely, ahol megfelelő körülmények között tudják tárolni vízi járműveiket. A tároló nyáron és télen is üzemel több mint félhektáros területen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában