szuperexpressz

2021.05.16. 07:00

Tehermentesítik az M1-est? – 320-szal száguldó vonatok jöhetnek

A visegrádi országok fővárosait felfűző nagy sebességű összeköttetés egy osztrák leágazással kapcsolhatja be a térséget a nyugat-európai gyorsvasúti hálózatba. A tervek szerint a következő évtizedben kiépülő vonal egyes szakaszain akár 320 kilométer/órás sebességgel járhatnának a vonatok. Az elképzelések szerint tehermentesülhetne az 1-es vasúti fővonal, illetve az M1-es autópálya is.

Kemma.hu

Forrás: Shutterstock

A tervezett nagy sebességű vasútvonal Magyarország legforgalmasabb közlekedési tengelyében helyezkedik el. A Budapesttől északnyugati irányba tartó folyosó közúton, vasúton és a légi közlekedésben egyformán a legtelítettebb. Az 1. számú, Budapest–Hegyeshalom–Rajka vasútvonal a napi 70 teher- és 400 személyvonat miatt már kapacitási határán van, és ugyanez a helyzet a naponta 70 ezer egységjármű, felerészben teherautók, kamionok által használt M1-es autópályával. A térség kiemelkedő közlekedési igényeinek jelentős hányadát a nemzetközi tranzitforgalom adja, de már a budapesti elővárosi forgalom kiszolgálása is korlátokba ütközik.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye tudatta: az újonnan kialakítandó vasúti pálya Kelenföldtől nyugatra indulna a Vértest délről kerülve, Székesfehérvár felé. A győri megállási lehetőség után Pozsony irányába Rajkánál, Bécs felé Hegyeshalomnál hagyná el Magyarországot. A 350 kilométer/órás tervezési sebességű pályán a városi szakaszok kivételével 250–320 kilométer/órás tempóval haladhatnának a vonatok. A járműveken két vagy több kocsiosztály állna rendelkezésre, mindegyik szerelvényben büfé- vagy étkezőszakasz tervezett.

Az előzetes kalkuláció szerint évente több mint húszmillió nemzetközi és belföldi utas vonatozhatna kényelmesebben és gyorsabban az itt közlekedő járatokon. A sajtóközleményben kiemelik, az Európai Unió a nagy sebességű vasúti közlekedés tagországokon belüli utasforgalmát 2030-ra megduplázná, az évszázad közepére a jelenlegi háromszorosára növelné. A fejlesztési elképzelés összehangolható a Budapestet délről elkerülő teherforgalmi vasútvonal, a V0 azonos nyomvonalsávban tervezett, Győr és Székesfehérvár térsége közötti szakaszának kiépítésével is.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter elmondta, a nagy sebességű vasútvonalon Bécsbe és Pozsonyba kevesebb mint két óra, Prágába három és fél óra alatt lehetne eljutni. A járatok öt és fél óra alatt tennék meg a Budapest–Varsó utat. A visegrádi országok fővárosainak összekapcsolása mellett a beruházás egybenyithatja a hazai gyorsvasúti hálózatot az európaival. Az új vasútvonalnak köszönhetően az autópályáknál gyorsabb elérést biztosító belföldi vonatokon utazhatnánk a többi között Sopron, Veszprém és a Balaton felé. A munkálatok megkezdése a 2030-as évek elejére várható, de Kelenföldtől Törökbálintig akár már korábban megindulhatna a meglévő vágányok átépítése.

Fejlesztések az 1-es vonalon

Tavaly számoltunk be arról, hogy a Budapest–Hegyeshalom vonalon is jelentős fejlesztéseket végeznek 2023 nyaráig. A beruházás során kicserélik az elavult elektronikus biztosítóberendezések áramellátó berendezéseit, valamint a biztosítóberendezés kezelőfelületeit a tatai, az almásfüzitői és a hegyeshalmi vasútállomásokon; ez utóbbit a komáromi állomáson is megújítják. A jelenlegi központi forgalom-ellenőrzési berendezés helyett egy korszerű, magasabb fejlettségi szintű központi forgalomirányítási rendszert építenek ki a teljes vasútvonalon, továbbá egyéb fejlesztéseket is végrehajtanak. A mintegy 178 kilométernyi szakasz közlekedését érintő fejlesztések réven negyedórával csökkenhet a jelenleg – vonattól függően – 2 óra 37 és 2 óra 55 perc közötti menetidő a magyar és az osztrák főváros között, de Győrből is gyorsabban lehet majd eljutni Budapestre. A MÁV reményei szerint megbízhatóbbá, pontosabbá válik a vonatközlekedés, mindemellett egy új menetrendi struktúra bevezetésével a nemzetközi áruszállítás feltételei is javulnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában