kis lépés

2021.05.12. 19:17

Fellélegezhet Pilisszentlélek? Új parkoló lesz a „Pajkaszegre” özönlő turistáknak

A településen évek óta egyre kezelhetetlenebb állapotokat okozott a turistaforgalom miatti autótömeg, amely új parkolót igényelt.

F. M.
Fellélegezhet Pilisszentlélek? Új parkoló lesz a „Pajkaszegre” özönlő turistáknak

Forrás: Facebook/Hernádi Ádám

Pilisszentlélek bevezető útja mellett, még a településrész elején új parkolót alakít ki az esztergomi önkormányzat, derült ki Hernádi Ádám polgármester Facebook-posztjából. Ligeti András,a városháza kabinetfőnöke a Kemma.hu-nak elmondta, hogy egy 54 férőhelyes, murvás parkolót kap a településrész, amely várhatóan két hét múlva, azaz május második felében lesz kész. Az új parkoló a megnövekedett turistaforgalom hatásait igyekszik majd csillapítani.

A szóvivő hozzátette, hogy bár nem fogják kötelezni a turistákat, hogy az új parkolóban állítsák le autóikat, de a rendőrséget, a közterület-felügyelőket és a polgárőröket is kapacitálni fogják arra, hogy koordinálják az autóforgalmat és a parkolást a településen, illetve hívják fel a figyelmet az új parkolóra.

Mint a Kemma.hu videoriportban is beszámolt róla, Pilisszentléleken jelentősen megnövekedett a turistaforgalom, amióta ott forgatják a Mi kis falunk című sorozatot. Sokan azért zarándokolnak el a festői településre, hogy megnézzék „Pajkaszeget”, és fotózkodjanak a sorozatban is megjelenő helyszínekkel.

A helyiek akkor arról számoltak be, hogy tavasztól őszig, de még néha télen is egy-egy hétvégén kaotikus és élhetetlen állapotokat okoz ez a nagy forgalom, amely már kinőtte a falut. Az autók szűk utcákon parkolnak, ellehetetlenítve a közlekedést, így már időszerű volt a beruházás.

A rendőrség egyébként egy ideje szigorúbban lép fel a Szentléleken szabálytalanul parkoló autósokkal szemben: akár bírságot is kiszabhatnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában