siker

2021.05.13. 13:54

Duplázott a híres komáromi cukrász az országtortás versenyen (képek)

Ismét büszkék lehetünk Sztaracsek Ádámra, a komáromi cukrász ugyanis idén két tortaremekével is bekerült az ország tortája versenybe.

Kemma.hu

Sztaracsek Ádám (középen) és a két döntős alkotás

Jubileumhoz érkezett a Magyarország Tortája verseny, idén immár 15. alkalommal hirdette meg Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete az augusztus 20-i nemzeti ünnepünk alkalmából életre hívott kihívást, ami egy szimbolikus köszöntés is egyben.

Minden évben izgatottan várjuk, vajon milyen különlegességekkel rukkolnak elő a cukrászok. Ezúttal is elképesztő a felhozatal, ami pedig külön öröm a Komárom-Esztergom megyeiek számára, hogy helyi finomságoknak is drukkolhatnak, ugyanis a komáromi Sztaracsek Ádámnak két tortája is bekerült a versenybe.

A Jánoska cukrászdában dolgozó Ádám neve már ismerősen csenghet olvasóinknak, hiszen 2018-ban tortája, a Komáromi kisleány volt a verseny győztese. Minden évben indult a megmérettetésen, de azon kívül is igazán tevékeny és kreatív, nemrég például elkészítette az ország Győrfi Páljának a tortáját is, stílszerűen Győrfi Pál tortának keresztelve azt.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Ádám a 2021-es országtorta versenyen az Arany Ribiszke fantázianevű tortával jutott be a döntőbe.

Sztaracsek Ádám Arany Ribiszkéje a döntőbe jutott
Fotó: Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete/Facebook

Ebben az évben az Egy a Természettel Nonprofit Kft. támogatásával alkategóriát is hirdettek Egy a természettel címmel, ahol a cukrászoknak az áfonya, a gesztenye, a csipkebogyó, a mogyoró és a bodza alapanyagok közül kellett felhasználniuk legalább egyet. A győztesfinomság a Vadászati és Természeti Világkiállítás Magyarország 2021. hivatalos tortája lesz. A komáromi cukrásznak Hunyadi Huszár História névre keresztelt finomságával itt is sikerült a legjobbak közé kerülnie.

Hunyadi Huszár História

Mint a szervezők írják, az idei verseny érdekessége, hogy az eper, a szeder, a mák és a kávé több versenyzőnél is megjelent, ahogy a magyar gasztronómia jellegzetes alapanyaga, a tejföl is. Ezen felül olyan izgalmas zöldségek is helyet kaptak a hozzávalók között, mint a rebarbara, a cékla vagy a paprika.

Az idei ország torta verseny döntős torták a következők:

  • Arany Ribizke – alkotó: Sztaracsek Ádám (Jánoska Cukrászda, Komárom)
  • Napraforgó – alkotó: Fodor Sándor (Habcsók Cukrászda, Budapest)
  • Lúdas Matyi – alkotó: Karácsonyi Péter (Pierre Cukrászda, Nagybajcs)
  • Szabacsi Rubátó –alkotó: Lakatos Pál (Levendula és Kert Cukrászda, Szigetszentmiklós)
  • Őszi Pitymallat – alkotók: a budapesti Nándori Cukrászda csapata
  •  

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában