kalandok

2021.05.17. 07:00

Az amerikai vloggert lenyűgözte Esztergom

Él-hal a magyar történelemért az amerikai származású Willie Gevertz, aki hangulatos, humoros és nem utolsó sorban magyar nyelvű videókat készít, melyekben több ízben is számot ad a magyar história iránti rajongásáról. A fiatal vloggerrel esztergomi, komáromi élményeiről és magyarországi kötődéséről is beszélgettünk.

Walczer Patrik

Forrás: Beküldött

A New York-i származású Willie Gevertz nevét szép lassan megismeri az egész ország. Ő az a vlogger, aki amerikaiként rendszeresen friss tartalommal jelentkezik a Walking With Willie nevű YouTube-csatornán és videóival egészen új perspektívából mutatja be hazánk egy-egy helyszínét. Elhivatottsága hamar szembetűnik, hiszen lelkesen kutatja múltunk dicső és kevésbé szép időszakait. Emellett pedig a nyelvünkkel is ismerkedik és a videókban csillogtatja meg egyre fejlődő magyartudását.

– 2016-ban jártam először Budapesten, egy évek óta itt élő barátomat látogattam meg. 2017-ben Angliában éltem, majd év végén költözni szerettem volna. Mivel korábban szép élményekkel gazdagodtam a magyar fővárosban, így eldöntöttem, hogy a jövőben ott szeretnék lakni – mondta Willie.

Magyar felmenővel rendelkezik

2018-ban aztán Budapestre költözött és megismerkedett szerelmével, Alexával, akivel azóta is boldogan élnek együtt. Elmondása szerint sokfelé járt Európában, mégis a magyar főváros a kedvence, Budapest pedig egyre jobban belopja magát a szívébe. Időközben egy igazi érdekességre is fény derült, ami miatt még inkább kötődik hazánkhoz.

– Nagymamámtól hozzám került egy régi dokumentum, melyben az szerepel, hogy az egyik felmenőm 1882-ben a Magyar Királyságból, pontosabban Felvidékről vándorolt ki Amerikába. Erről korábban sosem tudtam és roppant érdekes, hogy most részben magyar származásúként éppen itt élek – ismertette a vlogger.

Willie internetes videóhívásunk alkalmával meglepően jól beszélt magyarul: elárulta, hogy 2019 őszén kezdett el ismerkedni a nyelvünkkel, barátnőjének egyik ismerőse hetente három órán keresztül tanítja magyarul. Persze azért előfordult, hogy egy-egy kérdésre igazán csak angolul tudott válaszolni, ilyenkor Alexa sietett a segítségünkre.

Videóival igazi élményt nyújt a vlogger

Az amerikai vlogger a világjárvány előtt jórészt Instagram-oldalára készített felvételeket, majd a pandémiás helyzet következtében kicsivel több szabadideje lett és elhatározta, hogy magyar történelemről szóló videókat fog készíteni.

– A negyedik videóm után interjút készített velem az egyik ismert hírportál, mert érdekesnek találták az epizódjaimat. Nem sokkal később televíziós csatornák is megkerestek és az újabb szerepléseknek köszönhetően egyre nagyobb nézettségre tettem szert – mondta Willie, aki kifejezetten arra törekszik, hogy egyre jobb anyagokkal rukkoljon elő.

YouTube-csatornáját böngészve észrevehetjük, hogy nem csak budapesti, de tokaji, kecskeméti és nyugat-magyarországi kirándulását is megörökítette. A helyszínválasztás kapcsán elmondta, hogy az első hónapokban még véletlenszerűen látogattak el egy-egy városba. Tavaly karácsonykor hazalátogatott New Yorkba, majd amikor visszatért Magyarországra, akkor eldöntötte, hogy heti rendszerességgel jelentkezik új anyagokkal.

A Dózsa György életét bemutató epizódja után még törekedett a kronológiai sorrendre, így a következő videó a mohácsi csatáról szólt, de aztán újabb korszakok következtek. Kecskeméti látogatásuknál például a hely szellemisége adta magát, hogy Katona Józsefről forgasson.

– Rendkívül érdekesnek tartottam, hogy Katona József a 19. században élt, legismertebb műve, a Bánk bán pedig a 13. században uralkodó II. András korszakát idézi fel – mondta.

Népszerűnek bizonyult az esztergomi videó

Az amerikai vlogger már több alkalommal járt Komárom-Esztergom megyében. Alexával felidézték, hogy imádják a régi templomokat, így egy kirándulás alkalmával fel is keresték az Oroszlány közelében található vértesszentkereszti bencés apátság romjait. Ez a hely több szempontból is nagy élménnyel bírt számára, hiszen amíg az Amerikai Egyesült Államokban jórészt háromszáz-négyszáz évesek a legrégebbi épületek, addig hazánk bővelkedik ezeréves, vagy annál idősebb építményekkel.

– Komáromba Whisky Barlang János, egy helyi whiskey-gyűjtő révén jutottam el, aki az Instagramon vette fel velem a kapcsolatot. Jánossal eljutottunk a Monostori erődbe és átsétáltunk Észak-Komáromba is, ahol megpillantottam Jókai Mór szobrát. Olvastam a híres művét, az Aranyembert, így jó érzés volt „találkozni” az íróval. Bár Komárom nem a leg­gyönyörűbb város az országban, mégis különleges helynek tartom – vélekedett.

Szereti a magyar ételeket

Willie elárulta portálunknak, hogy nem csak a magyar történelmet, hanem természetesen a magyar konyhát is kedveli. Szívesen eszik olyan közkedvelt ételeket, mint például a töltött káposzta, de a csirkepaprikást, a gulyás- vagy marhahúslevest, a karalábéfőzeléket, a lecsót, vagy éppen a zsíros kenyeret sem veti meg. Kifejezetten szeret bográcsozni is, ami szerinte nagyon sajátos hangulattal, nem mellesleg pedig közösségépítő erővel is bír.

Willie idén februárban, egy esős, hideg napon Esztergomba is ellátogatott és nem is sejtette, hogy a Duna-parti városban készült felvétele lesz csatornájának legnézettebb videója. Felsétált a Szent Tamás-hegyre, majd a bazilikát is szemügyre vette, később pedig a Víziváros településrész macskaköves utcáit koptatta. Elmondása szerint kedves, vendégszerető emberekkel találkozott Esztergomban, a vasútállomáson egy fiatal például megvette neki a vonatjegyet.

– Ez volt eddigi legjobb utazásom, bár egy kicsit mérges voltam, mert a GoPro kamerámhoz csak egy akkumulátort vittem, így a videóm második felét a telefonommal vettem fel. Nyáron, a járványhelyzet után szeretnénk visszatérni a városba – mondta.

Szereti az Árpád-háziak korszakát

Willie leszögezte: amerikai származásúként hazája történelme is ugyanannyira foglalkoztatja őt, igaz amíg a tengerentúli állam múltja csak néhány évszázadra nyúlik vissza, addig Magyarország területén a honfoglalás előtt is zajlott az élet. Folyamatosan igyekszik új témát keresni és ahogy Szent István király, vagy éppen IV. Béla élete és uralkodása, úgy a kevésbé dicső korszakok is felkeltik az érdeklődését. Így a török hódoltságról, a Rákóczi-féle szabadságharcról, az 1848-49-es eseményekről és a kommunizmusról is szívesen olvas.

– Barátnőmmel megnéztük az István, a király rockopera mindhárom verzióját. Ahogy az eredeti, az 1984-es kiadás, úgy a 2003-ban Csíksomlyón bemutatott felvétel és a 2008-as rockopera is lenyűgözött, melyben Feke Pál alakítja Istvánt – jelentette ki.

Az amerikai vlogger azt is elmondta, hogy ha a Wikipédián keres témákat, akkor először mindig angolul olvassa el a szöveget, majd a magyar nyelvű változatot is végigböngészi. Emellett sokat megtudott hazánkról Kontler László: A History of Hungary című könyvéből is.

Közelebb hozná a történelmet

– Olykor tapasztalom, hogy a magyarok unalmasnak, lehangolónak találják a saját történelmüket, pedig roppantul izgalmas. Éppen azért a YouTube-csatornámmal és videóimmal az a legfőbb célom, hogy érdekesebbé tegyem számukra a múltjukat – vélekedett.

– Magyarország szép ország, finomak az ételek és barátságok az emberek. Sokan pozitívan értékelik, hogy érdeklődöm a történelem iránt és hogy ismerkedem a magyar nyelvvel. Bár a jövőben Alexával vélhetően ingázni fogunk és lesznek olyan időszakok, amikor Amerikában fogunk tartózkodni, de mindvégig Magyarországon szeretnénk élni. Itt ugyanis igazán otthon érzem magam – tette hozzá.

Szívesen tartana iskolai előadásokat

Mint megtudtuk, Willie Magyarországon szabadúszóként dolgozik és több projektben vesz részt, többek között kreatív foglalkozásokat készít gyermekeknek, de videókat is gyárt vállalkozásoknak. A fiatalember kifejezetten szeret tanítani, ezért örülne neki, ha iskolákban tarthatna előadást a magyar történelemről a diákoknak. Párja, Alexa szerint Willie igen jó pedagógiai érzékkel rendelkezik, így a fiatalok bizonyára élveznék a találkozót.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában