2021.05.17. 20:00
2000 köbméter szeméttől tisztít meg a Vérteserdő 67 helyszínt
A Vérteserdő Zrt. nyárig még több mint 2000 köbméter szemét elszállításáról gondoskodik azokon a területeken, amelyek vagyonkezelésben hozzá tartoznak, tudtuk meg Mezei Jánostól, a társaság kommunikációs vezetőjétől.

Forrás: Beküldött
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium – az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. bevonásával – az illegális hulladéklerakók felszámolása érdekében a Tisztítsuk meg az országot! projekt első ütemének megvalósítására pályázati felhívást tett közzé civil szervezetek, gazdálkodó szervezetek, egyházi jogi személyek és illegális hulladéklerakással érintett ingatlantulajdonosok számára. A felhívás célja, hogy a kormány Klíma- és Természetvédelmi Akciótervében foglaltak alapján sort kerítsenek az ország területén elhagyott vagy jogellenesen elhelyezett hulladék felszámolására.
– Bármely szervezet pályázhatott magán- és köztulajdonban álló ingatlanok esetén ingatlanvédelmi rendszerek, például sorompók, kamerák létrehozására – tette hozzá Mezei János. – Fontos, hogy a támogatottaknak a pályázatban előírtak szerint a megtisztított területet folyamatosan figyelni, őrizni kell, megakadályozva ezzel a további illegális szemétlerakást.
A Vérteserdő jelentős mennyiségű illegális hulladékot azonosított, 67 helyszínen mintegy 2344 köbméternyit. Ezek felszámolására, a megtisztított területeken az újbóli lerakás megakadályozására egyaránt sikeresen pályáztak.
– A szemét „eltüntetésére” csaknem 39 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesültünk, a másik célterület kapcsán pedig több mint 29 millió forintot kaptunk – mondta a kommunikációs vezető. – A szemét elszállítása több helyszínen megtörtént már, de a pandémia miatt a munka dandárja a tavaszi hónapokra maradt. A Gerecsei, a Dél-Vértesi, az Észak-Vértesi és a Síkvidéki Erdészeti Igazgatóságunk munkatársai folyamatosan dolgoznak a már lokalizált területek megtisztításán. Ugyanakkor az állami erdőgazdaságok, így a Vérteserdő is hosszabb távon a megelőzésre helyezi a hangsúlyt. Ezért a projekt kínálta lehetőséggel élve, a megtisztított területekre a jövőben mozgásérzékelős infrakamerákat, sorompókat helyezünk ki, hogy megakadályozzuk a hulladék újbóli illegális lerakását.
Ön is vigye haza!
– A Tisztítsuk meg az országot! projekt nemcsak az ország környezeti állapotát javítja, hanem azon túl is kiemelt jelentősége van a szemléletformálásban – mondta Mezei János. – A járvány idején az idei évben, ahogyan már tavaly tavasszal és ősszel is, jelentősen megnőtt az erdők látogatottsága országszerte, illetve szűkebb hazánkban egyaránt. Ehhez kapcsolódik: a hulladékmentesítés hozzájárul ahhoz, hogy tiszta és egészséges környezetben pihenhessenek az emberek. Kérjük, felelős természetjáróként ön is vigye haza a szemetét!