2021.04.14. 06:08
Michl József: már 6 ezer tatai megkapta legalább az első védőoltást
Tata polgármester tájékoztatójában többek között köszönetét fejezte ki a tatai háziorvosoknak és beszélt a városi intézmények dolgozóinak átoltottságáról is.

Michl József polgármester
a tataiakat a várost érintő legfrissebb járványügyi hírekről. Beszámolóját azzal kezdte, hogy köszönetet mondott az egészségügyi dolgozóknak és az őket segítőknek ebben a rendkívül nehéz időszakban.Tatán jelenleg 26-an vannak karanténban. A város intézményeiben minden héten elvégzik a teszteléseket. Az utóbbi időben ezek eredményeiből az vehető ki, hogy már csak elvétve lehet találni olyan dolgozót, aki pozitív eredményt produkál. Sokan átestek már a betegségen és sokan már az oltást is megkapták. Az intézmények dolgozói közül 88-an kaptak már oltást. A polgármesteri hivatalban 35 fő, akit már beoltottak, a cégeknél ez a szám 50 körül mozog.
A városvezető azt is elmondta, hogy számításaik szerint már 6 ezer tatai kapta meg legalább az első oltást. A tatai oltóponton a héten továbbra is folyamatosan zajlik a vakcinák beadása, tehát aki jelzést kap az mindenképpen menjen el az oltópontra és vegye fel az oltást.
A tatai pedagógusok már nagy számban kapták meg a védőoltást. Eddig 78 dolgozót oltottak be, de 17-en még várnak, hogy megkapják a vakcinát. A bölcsődében normál menetben zajlik a munka. Ott 77 gyermekről gondoskodnak. Az óvodákban pedig 74 gyermek szülei kérték a felügyelet.
A polgármester köszönetét fejezte ki a tatai házi orvosoknak is, hiszen nem csak a saját rendelőjükben dolgoznak és oltanak, hanem többen is vállaltak közülük hétvégén is oltást.
Koronavírus - térségi hírek
- Tarol az omikron Komárom-Esztergomban: egy nap alatt 570 új fertőzött
- Egy nap alatt 677 új fertőzött Komárom Esztergomban. Tovább érvényes a védettségi igazolvány
- Durva pillanat: átlépte az 50 ezres határt a fertőzöttek száma Komárom-Esztergom megyében
- Bekeményített a vírus: 2000-hez közelít a hétvégi új fertőzöttek száma a megyénkben
Koronavírus - térségi hírek
- Tarol az omikron Komárom-Esztergomban: egy nap alatt 570 új fertőzött
- Egy nap alatt 677 új fertőzött Komárom Esztergomban. Tovább érvényes a védettségi igazolvány
- Durva pillanat: átlépte az 50 ezres határt a fertőzöttek száma Komárom-Esztergom megyében
- Bekeményített a vírus: 2000-hez közelít a hétvégi új fertőzöttek száma a megyénkben
- Engedett a Covid, de még nem lélegezhetünk fel Komárom-Esztergomban sem