szenvedély

2021.04.08. 20:00

A fiatal császári fotós képei már az egész országot bejárták a televízióban

„Ne kérdezd tőlem, mit – miért fotózok – s fotóztam. De azt sem, honnan jöttem, s merre tartok. Csak nézd meg jól a képeim! – a választ megkapod.” Pádár Sándor idézetének szellemében képezi le a világot az ifjú fotós, Tálos Lilla, aki portálunknak elárulta: a későbbiekben a hobbija lesz a hivatása.

Raffael Veronika

Forrás: Beküldött

– Tizenegyedik osztályban tettem le a női szabó vizsgát. Abban az évben egy iskolai kirándulásunk Erdélybe vezetett, ahol akkoriban még csak a telefonommal készítettem pár felvételt. Diáktársaim, és tanáraim is dicsérték a munkáimat, és ez fellelkesített. Az első felvételeimet a császári udvarunkon álló almafa virágáról készítettem, ami szintén nagy népszerűségnek örvendett a környezetemben. Valószínűleg ezek az apró sikerek sarkalltak arra, hogy nem sokkal később az ösztöndíjamból vettem meg az első komolyabb fényképezőgépemet – emlékezett vissza a tehetséges fiatal, aki elárulta: kedvenc témái a tájképek, a makrofotók és a portrék.

– Minden évszakban fotózom. Ilyenkor tavasszal a virágokat és a számomra kedves növényeket rendszerint felkeresem – így a felhőket, a hóvirágot, és az ébredező bogarakat. Alkotói túrámon szeretett falum, Császár tájait járom be, mint például a közeli halastavat, valamint az Egresi rétet. A természetfotózás a hobbim, amikor időm és a tanulás engedi, ezzel foglalkozom – mondta a tizen­nyolc éves Lilla, aki hozzátette: munkáit egy idő után már nem csak saját közösségi oldalán és weboldalán szerette volna megosztani: az érettségi megszerzése után szeretné magasabb szintre emelni a fotózás művészetét.

– Jövőre végzek a Mikes Kelemen Felnőtt és Ifjúsági Gimnáziumban, az után szeretnék beiratkozni egy fotós iskolába. Az emberek dicsérete folyamatosan lelkesít, az M1 időjárás-jelentésében is rendszerint jelennek meg munkáim. A képzés elvégzése után szeretnék vállalkozó lenni, és eseményeken, rendezvényeken örökíteném meg a fontos pillanatokat. Persze a jövőben is folytatni fogom a természetfotózást, hiszen az élővilág a szívem csücske – fűzte hozzá a fotós.

Munkáit iskolájának adományozta

Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, a diák 2019-ben több ízben – akkori tanintézményében, a Bánki Donát Szakgimnáziumban, valamint a Császári Művelődési Ház és Könyvtárban állította ki kedvenc munkáit. Egykori iskolájában nyílt tárlatának darabjai azóta is a falakon belül vannak, hiszen az összes képet az intézménynek adományozta. Az egy hónapon keresztül megtekinthető alkotásokon a természet szépségei, így a harmatcseppes virágok, a vízen ringatózó hattyúk és a szorgos hangyamunkások is megjelentek.

– Szeretem megmutatni a közönségnek, mekkora örömmel foglalkozom a képalkotással, így már két alkalommal is önálló kiállításaimon találkozhattam testközelből a közönségemmel. Az emberek inspirálnak, ha valakinek tetszik a munkásságom, az boldogsággal tölt el. A sok támogatás miatt határoztam úgy, hogy végleg azzal szeretnék foglalkozni, ami boldoggá tesz – árulta el a jövőről a hivatásos fotósnak készülő Tálos Lilla.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában