szemétszedés

2021.04.29. 15:16

A dunaalmási Kőpitét és a tardosi Malomvölgyet is megtisztították az önkéntesek

Eredményesen zárult a Föld napja alkalmából, két külön napra meghirdetett és partnereikkel közösen lebonyolított hulladékgyűjtési akció – közölte a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága (DINPI) a szervezet Facebook-oldalán.

W. P.

Forrás: Facebook/DINPI

Tájékoztatásuk szerint több önkéntes is jelentkezett a felhívásukra, akikkel közösen több tucat zsákot töltöttek meg a természetben fellelhető, vegyes összetételű szeméttel. A második megmozdulás alkalmával például olyan erdei ösvények mellett tevékenykedtek, ahol igencsak zavaró a szemét látványa. A járványhelyzethez alkalmazkodva nem csoportos, hanem egyéni akciót hirdettek, így a résztvevők meg tudták tartani egymástól az előírt távolságot.

A DINPI tájékoztatása szerint a munka során megtisztították a népszerű kirándulóhelyként számon tartott tardosi Malomvölgyet, majd a patak mentén található lombkoronasétány környezetét is rendezték, és kitértek Sártványpuszta felé is. Az önkéntesek emellett végigjárták a dunaalmási Kőpite túra kör tanösvényt, illetve a pusztamaróti utat a süttői úttól egészen a bajnai útig is és ha már ott voltak, akkor össze is szedték a mások által eldobált hulladékot. A Bikoli mocsárnál, a Vízválasztónál, a Papréti-tó környékén, illetve a pusztamaróti temetőnél tapasztalt állapotok miatt hosszabb időt töltöttek el ezeken a helyszíneken.

Az igazgatóság reméli azt is, hogy egyszer egy olyan korszak köszönt be itthon, amikor is a szemétszedések alkalmával a résztvevők nem találnak semmilyen tájidegen tárgyat a természetben és üres zsákokkal térhetnek majd haza.

Gondot okoz

A járvány kitörése óta drasztikus mértékben nőtt az erdőlátogatók száma, ami részben annak köszönhető, hogy a korlátozások idején a kiránduláson kívül szinte nem maradt semmilyen más kikapcsolódási lehetőség. A forgalom növekedésével a szemét mennyisége is nőtt, ami az erdészeknek is gondot okoz. A nemzeti park igazgatósága azt kéri, vigyünk magunkkal zsákot és erdei séta közben gyűjtsük össze, vigyük magunkkal az utak mentén eldobott hulladékot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában