hazafi

2021.04.16. 06:24

1848-as szabadságharcos hős sírjára bukkantak Komáromban

A Rotary Club komáromi csoportjának egyik tagja a közelmúltban fedezte fel a szőnyi temetőben Akács István 1848-as szabadságharcos nyughelyét.

K. D.

Forrás: 24 Óra

Fotó: Kötvélyfáy Dina

Új ’48-as hős sírjára bukkantak a Duna-parti városban. A sírhelyet a szervezet felújította, környezetét szebbé tette, így a nemzeti ünnepen már méltó körülmények közt emlékezhettek a honvédő hősre.

– Akács István túlélte a szabadságharcot, 90 éves korában, 1918-ban hunyt el – mondta Kiss Mária, a komáromi Rotary Club elnöke a város honlapjának.

Hozzátette, a szervezet más módon is hozzájárul a dicső korszak emlékének ápolásához, például a néhány éve átadott mintegy 70 kilométer hosszú, négy települést is érintő Vitézség kerékpárútjának létrehozásával. Az út mentén 19 táblát helyeztek el, amelyek a szabadságharc híres csatáit, katonai egyenruháit és a hadvezéreinek életútját mutatják be. A klub állította helyre az Ácsi úti és a nagyherkálypusztai emlékműveket is. A történelmi tematikájú projektek mellett két ligetet is sikerült már a város északi, illetve déli oldalán kialakítaniuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában