beruházás

2021.03.25. 06:06

Új térkőburkolatú parkolóhelyekkel gazdagodik Tatabánya

Az új térkőburkolatú parkolókat a Béla király körtér 58. szám alatt, az EDUTUS Egyetem épületével szemben alakítják ki.

Szász Dalma Kitti

Forrás: 24 Óra

Fotó: Szász Dalma

Március 22-e óta munkagépektől hangos Újváros. Nagy Béla önkormányzati képviselő javaslatára sikeresen bekerült a költségvetésbe az a beruházás, melynek során a Béla király körtér 58. szám alatt, az EDUTUS Egyetem épületével szemben parkolók építésére kerülhet sor – " target="_blank" rel="noopener noreferrer">olvasható a város önkormányzatának internetes felületein.

Mint írják: a nyolc darab merőleges állású parkolót a meglévő kiszolgáló út mellett, a már kiépített parkolókkal párhuzamosan alakítják ki, amely térkőburkolatot kap majd. A parkolók mögött mintegy két méter szélességű új járda is épül, melyet a jövőben szintén térkővel borítanak le, a környezetében pedig rendezik a zöldfelületet is.

A forgalomban közlekedőknek, a kivitelezési munkálatok során az érintett útszakaszon sávszűkítéssel kell számolniuk. A sofőrök miatt halszálkás terelőtáblát helyeznek ki „útszűkület” felirattal, valamint egy 30-as sebességkorlátozó és egy, a munkavégzés folyamatára figyelmeztető táblát is. A kivitelezés várhatóan május hatodikán fejeződik be.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában