Rendkívüli pandémiás menetrendre állnak át a tatai helyi járatok

A Volánbusz visszavonásig módosította a helyi járatok menetrendjét Tatán. A helyközi járatok helyi bérlettel is igénybe vehetőek.

Kemma.hu

Fotó: Hagymási Bence

Rigó Balázs alpolgármester videós posztban számolt be az aktuális tatai járványhelyzetről a városi Facebook-oldalon. Elhangzott, hogy március 18-a csütörtöktől visszavonásig munkanapokon a szabadnapi menetrend szerint közlekednek a Volánbusz tatai helyi járatai. Emellett a menetrendhez képest napközben egyes járatok sűrített számban közlekednek majd a munkába járás megkönnyítésére.

A tata.hu-n elérhetőek a dokumentumok a pandémiás menetrendről. Ezek tartalmazzák a szabadnapokra vonatkozó és a sűrített járatok menetrendjét, valamint az Agostyánt érintő, helyközi járatokat is tartalmazó menetrendet. A helyközi járatokon ebben az időszakban a helyi buszbérletekkel is lehet utazhatni.

Rigó Balázs tájékoztatást adott az intézményeket érintő járványhelyzetről is. Mint elmondta, a tatai 1-es számú postán olyan sok a megbetegedés, hogy módosítani kellett a posta nyitva tartási idejét erre a hétre. Így szerdán és csütörtökön 8-16 óráig, pénteken pedig 8-tól 18 óráig lesz nyitva az intézmény

A Csillagsziget bölcsődében jelenleg is több fertőzött dolgozó van, őket helyettesítik. Az intézmény helyiségeit fertőtlenítették az elmúlt napokban, és a szülőket is tájékoztatták a bölcsődei járványhelyzetről

A városi óvodákban továbbra is fogadják az ügyeletre érkező gyerekeket. Az intézményekben általában nyolc gyerek van egy csoportban. Az alpolgármester kitért a kistérségi idősek otthonára is, ahol jelenleg nincs se fertőzött, se tünetes gondozott. Az újonnan beköltözők oltását is biztosítani fogják, az igényfelmérés folyamatban van.

A tömeges oltásra is kitért, amellyel kapcsolatban elmondta, hogy a kedd reggeli órákban volt, aki úgy érkezett az oltásra, hogy nem volt háziorvosi beutalója. A városvezető kiemelte, hogy az oltáshoz a regisztráción kívül szükséges a háziorvosi beutaló, amely tartalmazza, hogy mikor és pontosan melyik oltópontra kell mennie a páciensnek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában