felújítás

2021.03.07. 15:38

Nyáron zárul az országos tervpályázat, amely alapján megújulhat a tatai Várkanyar

Tata önkormányzata országos építészeti tervpályázatot ír ki Tata szíve elnevezéssel. Ennek célja, hogy a tervezők nívós építészeti megoldási javaslatokkal újragondolják a város centrumában lévő Magyary Zoltán Művelődési Központ és az egykori rendelőintézet épületét, valamint a Várkanyarban elhelyezkedő közterületeket.

Petrik József

A pályázat részeként újragondolják a művelődési ház (szemben) és a volt rendelő épületét

Forrás: 24 Óra

Fotó: Zantleitner Ingrid

A pályázaton részt vevők a Magyary művelődési központ és a volt orvosi rendelő teljes belső és külső felújítására készíthetnek terveket. Beleértve a funkciók, a térkapcsolatok és a településképi megjelenésük átgondolását, a kor követelményeinek megfelelő, de a város jelentős történelmi múltjához és a várhoz illeszkedő megfogalmazását. Emellett a tervpályázat kiemelt eleme az épületek környezetében lévő közterület teljes újraértelmezése úgy, hogy a tataiak és az ide látogatók számára egyaránt központi funkciót betöltő városi közösségi tér alakuljon ki.

A kulturális fejlesztések előkészítéséhez és tervezéséhez szükséges forrásokat a kormány biztosította annak érdekében, hogy a tervpályázat megvalósulhasson és ezt követően a művelődési ház felújításának és átalakításának tervei elkészülhessenek. Az épület és környezetének átformálása jelentős léptékű változást jelent Tata életében, amely szükségessé teszi az építésztársadalom széleskörű bevonását. Az elkészülő dokumentáció lesz ugyanis az alapja a helyszín történeti városszövetbe illesztésének.

A kiíró szándéka szerint a mára korszerűtlenné vált „Magyary” olyan szabadidőközponttá alakulna át, amelyben a jelenlegi színházi funkción kívül további előadóterek, közösségi és klubhelyiségek, szabadidős tevékenységekre alkalmas termek, valamint egy multifunkcionális közösségi tér kapnak otthont. A volt rendelőintézetben elsősorban irodák és szálláshelyek létesülnének. Az épület vár felől földszinti szárnyában jelenleg is a Kuny Domokos Múzeum irodái helyezkednek el.

A pályázat részeként újragondolják a művelődési ház (szemben) és a volt rendelő épületét (Fotó: Zantleitner Ingrid / 24 Óra)

Emellett kiállítótérrel, étteremmel, információs recepcióval bővülhet az épület, illetve annak működése. Továbbá a városba érkező fiataloknak, családoknak megfizethető, igényes szállások készülnének itt el. Ezen épületek mellett a pályázat fontos része a művelődési ház, a rendelőintézet és a vár által közrefogott közterület teljes újraértelmezése. A fejlesztés tervezésének előkészítése során megtartott közlekedésvizsgálat alapján a programot az önkormányzat úgy alakította ki, hogy a meglévő forgalmi irányok megmaradhassanak és biztosítható legyen az „átjárás”.

A tervpályázat – komplexitásának és az átalakításra váró terület Tatán betöltött kiemelt szerepének következtében – várhatóan komoly érdeklődést vált ki a hazai építészek körében. A zsűri tagjai ennek megfelelően olyan országosan elismert szakemberek, akiknek tapasztalatai kiterjednek a tervezési munka minden részletére, szakterületére. A bírálói bizottságban szerepelnek többek között a megyei és az országos építészkamara, illetve a Magyar Építőművész Szövetség vezetői, a megyei és városi főépítészek, valamint tájépítész, örökségvédelmi, muzeológiai, idegenforgalmi és forgalomszervezési szakember is.

A város az országos tervpályázat szakmai anyagát és a közbeszerzési felhívását éppen egy hete készítette el. A pályázat a közbeszerzési értesítőben történő megjelenéssel válik hivatalossá, várhatóan március elején. Az önkormányzat a pályázók számára márciusban két alkalommal helyszíni szemlét tart, és lehetőséget teremt az üzemeltetővel történő konzultációra is. Az elektronikus formában feltöltött pályaművek benyújtásának határideje május 10. Az eredmények kihirdetése és a díjak átadása június 17-én lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában