2021.03.10. 11:31
Meghökkentő „torzó” látható a Duna fölött Esztergomnál
Esztergom számtalan nevezetes épülete, turisztikai látványossága között országosan is ritkaságszámba menő a város délnyugati részén álló dunai szénrakodó. A folyó vizéből kiemelkedő, gigantikus, ipartörténeti jelentőségű torzó a mai napig kedvelt téma a fotósok és a vízitúrázók körében, ugyanakkor kevesen tudják, hogy mi is ennek az egyedi kinézetű építménynek a története, melyet ezúttal elmesélünk olvasóinknak.
A szénrakodó szimbolikus építmény, kedvelt a fotósok és a vízitúrázók körében is
Forrás: 24 Óra
Fotó: P. Z.
Az egyedi tulajdonságú város szinte minden pontján otthagyta kézjegyét a történelem. A több mint ezeréves magyar állam e helyről való alapítása, indulása majd az azt követő magyar história minden korszakának tárgyi emlékei fellelhetők Esztergomban, illetve természetesen a Szent István előtti érákról is gazdag leletkinccsel bír a település. Ipartörténetben sem kell szégyenkeznie a városnak, mely terület egyik legjellegzetesebb és leginkább egyedi példája a dunai szénrakodó.
A Dunából kiemelkedő furcsa építmény, melynek közvetlen közelében pár éve épült ki az új teherkompállomás, évtizedek óta sajátságos tájékozódási pont az esztergomi vízitúrázók, hajós hobbisták, csónakos horgászok és vízi sportolók körében. A délnyugati városrész, melynek partjainál a szénrakodó áll, Szent István korához köthető, a rendszerváltás előtt a szovjet katonaság miatt régészetileg nem kutatható terület kiemeltnek számít.
Fotó: P. Z. / 24 Óra
A helyi régészek országos jelentőségű, tudományos munkájának egyik fontos eleme az ezen a szakaszon való vizsgálat, elemzés, mivel az eddigi kutatási eredmények azt igazolják, hogy Szent István király a korabeli királyi település ezen részén tartózkodott élete végén, illetve itt is hunyt el.
A szénrakodó tehát nem akármilyen környezetben áll ma is, igaz, önmagában teljesen funkció nélkül, mintegy passzív mementójaként az eredeti ipartörténeti folyamatnak. E sorok írója 2008-ban kutatta az építmény eredetének hiteles történetét, melynek során az akkor városi lap hasábjain jelentette meg, ami addig kideríthető volt. Ebben többek között ez áll.
„A szénrakodó, a Dorogi Szénbányák szállító és elosztó üzemegységének volt külön részlege. A konstrukció 1927-ben kezdett el működni, a folyó aljára lerögzített monstrum megalkotásáról nem találtunk leírásokat. Annyi valószínű, hogy az építés első fázisát jelentő alapozást a lehető legalacsonyabb vízállásnál végezték el, a jelenlegi (2008-ban – a szerk.) tulajdonos, a Váltótér Alapítvány képviselőjeként a témában jártas Lévay Jenő úgy véli, az alapok 5 méter mélységben vannak a folyómeder talajszintje alatt.”
A mintegy tizenhárom évvel ezelőtti ismeretkutatás szól a szerkezet konkrét működéséről is. „Az építmény funkciója az volt, hogy a dorogi szénbányák által kitermelt szénport folyami uszályokra továbbítsa. A betonalapokon nyugvó acélszerkezet több mint 5,7 kilométeres kötélpályával volt összeköttetésben a szénbánya osztályozó egységével, ezen a pályán érkeztek a szénporral megrakott csillék a Duna partjához.
A hajókra rakott szenet főként a csepeli erőműbe, illetve a fővárosi ipari létesítményekbe szállították. Amikor még funkcionált a szénrakodó, a vízben két hatalmas lábon álló, többemeletnyi magasságban lévő, csaknem kétszáz négyzetméter alapterületű termében fogadták a szénporral teli csilléket.
A kötélpályán beérkező fémkocsikat egy három-négy fős személyzet leforgatta a rendszerről, majd azok tartalmát az úgynevezett bunkeres surrantón, azaz egy csúszdán leöntötték. A surrantók az uszályokhoz csatlakoztak, a szénpor így került a hajókra. Az üres csilléket a munkások visszaillesztették a kötélpályára, melyek továbbindultak Dorog felé, a bányához. A szénrakodóban egy puffer, vagyis egy tároló is volt, ebbe azt az anyagmennyiséget rakták, mely arra az időre volt jó, amikor a megrakott uszályt felváltotta az üres.
Az egyedi helyen és speciális adottságokkal bíró, vízben álló épületet csónakkal közelítették meg a munkások, akik a kikötés után egy vaslétrán kapaszkodtak fel a magasban lévő teremhez. A feladatokat két műszakban végezték, de valószínű, hogy a folyamatos működésre is képes volt az állomás. A dunai rakodó kapacitása elérte a napi ezer tonnát is.”
Mit rakodtak a szénrakodónál?
A Dorogi Szénbányák részeként üzemelő szénrakodó a folyami uszályok feltöltésénél kapott szerepet. Az építmény elsősorban a „fekete gyémánt” melléktermékeként is értelmezhető szénpor szállításában volt állomás. A szénport akkoriban a kazánokban használták, mivel könnyű, gyors égést adott az anyag, mely a korszak tüzeléstechnológiájában jelentős tételnek számított. Emellett a szénpor volt a háztartásokat célzó brikettgyártás fő alapanyaga, hozzá kötőanyagnak bitument adagoltak.
A szénrakodó sorsa végül 1963-ban pecsételődött meg, ebben az évben állították le a vele való szénszállítást, majd megkezdték a kötélpálya és a berendezések elbontását is. A folyóvízből kiemelkedő rakodó 1970-től áll teljesen üresen, funkció nélkül. Az épület történetének érdekes epilógusa, hogy az a rendszerváltás után a Dorogi Szénbányák által is létrehozott Váltótér Alapítvány tulajdonába került, mely közösség számos elképzelést, projektet tervezett megvalósítani a szénrakodóval.
Fantáziában nem volt hiány, ugyanakkor magával az épülettel, vélhetően annak rendkívüli adottságaiból fakadó rekonstrukciós nehézségei miatt, tulajdonképpen nem történt változás. Az óriás szerkezet egyedi, lenyűgöző látványa 1997-ben vált a Képzőművészeti Egyetem intermédia szakos hallgatói alkotótáborának témájává. Az ekkor különféle technikával készült alkotásokat a Duna Múzeumban nézhette meg a közönség.
