Komárom polgármestere: csúcson az oltási szám a városban

Dr. Molnár Attila polgármester tájékoztatójában kifejtette, hogy az oltási program kezdete óta a napokban adják be a legtöbb vakcinát Komáromban.

Kemma.hu

Dr. Molnár Attila, Komárom polgármestere tragikusnak nevezte a helyzetet

Forrás: Komárom/Facebook

Dr. Molnár Attila komáromi polgármester a város közösségi oldalán " target="_blank" rel="noopener noreferrer">számolt be a komáromi oltáshelyzetről. Kifejtette, hogy a hazánkban és a világban jelenleg tomboló járvány megállításának egyetlen lehetséges eszköze a vakcina.

A városvezető elmondta, hogy az oltási program elindítása óta az elkövetkezendő napokban kerül sor a legtöbb vakcina beadására Komáromban. Hangsúlyozta, hogy kedden és szerdán a kórházi oltóponton több mint ezer, a háziorvosi praxisokban pedig közel ugyanilyen számú védőoltás beadására kerül sor.

Köszönetét fejezte ki a Selye János Kórház kórház orvosainak, ápolóinak, háziorvosoknak és asszisztenseknek, akik ebben a gondterhelt időben is erejükön felül helyt állnak és mindent megtesznek a komáromi emberek egészségéért. A polgármester háláját fejezte ki azoknak a bölcsődei és óvodai dolgozóknak is, akik az oltópontokon nyújtanak önkéntes segítséget.

Dr. Molnár Attila továbbra is arra kéri azokat a komáromiakat, akik még nem regisztráltak az oltásra, hogy mihamarabb tegyék meg, mert a vírust csak összefogással és fegyelmezettséggel lehetséges legyőzni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában