a boldogság világnapja

2021.03.20. 16:53

Kiderült, mennyire boldog Komárom-Esztergom megye a Covid idején

Elkészült a 2020-2021-es boldogságtérkép.

Kemma.hu

Komárom-Esztergom megyében a járvány negatívan befolyásolta az emberek hangulatát

Forrás: Jobb Veled a Világ Alapítvány

Az ELTE PPK Pozitív Pszichológia Kutatócsoportja Prof. Oláh Attila irányításával, a Bagdi Bella vezette Jobb Veled a Világ Alapítvány és Pozitív Pedagógia és Nevelés Program támogatásával idén is elkészítette Magyarország Boldogságtérképét, amit március 20-án, a Boldogság Világnapján tettek közzé.

Ennek az időszaknak egyik az egész társadalmat érintő jellemzője a koronavírus megjelenése. A vizsgálat a 2020-2021-es helyzet bemutatásán túl lehetőséget kínál a jóllét és a mentális egészség trendjének a nyomon követésére a 2016 és 2021 közötti időszakban. A térképről leolvasható, hogy mely régiókban és megyékben milyen mértékben tartják boldognak magukat az emberek.

Így készült

A 2020. április 1. és a 2021. március 15. közötti időszakban végzett internetes vizsgálat adatainak matematikai statisztikai elemzését Prof. Vargha András végezte.

A 2020-2021-es térkép megrajzolásához a 2016-os, 2017-es és 2018-as vizsgálatok során már alkalmazott sztenderdizált, pszichometriailag hiteles kérdőívekkel (Globális Jóllét Kérdőív, Pszichológiai Immunkompetencia Kérdőív, Virágzás /Pozitív Mentális Egészség/ Kérdőív, Humán Erősségek Kérdőív mérték fel a magyar lakosság jóllét szintjét, mentális egészségét és pszichológiai immunitását.

A 2020-2021-ben végzett Boldogságtérkép vizsgálatok eredményei

Magyarországon 2020 április 1. és 2021 március 15. közötti időszakban a teljes lakosság átlagát tekintve minimálisan, de nem szignifikánsan csökkent a globális jóllét szintje a 2019-ben mért értékhez képest.

A területi és demográfiai jellemzők függvényében ugyanakkor egyes régiókban és megyékben, valamint egyes demográfiai csoportokban a globális jóllét (boldogság) szintjének szignifikáns növekedése, más csoportokban pedig szignifikáns csökkenése mutatható ki.

Ennyire boldogok a régiók 2020-21-ben
Fotó: Jobb Veled a Világ Alapítvány

A lakosság régiókhoz tartozása szerint csökkent a lakosok jóllét szintje a Dél-Dunántúlon, Észak- Alföldön és Észak-Magyarországon, míg nőtt a Nyugat-Dunántúlon és Közép-Magyarországon.

A megyék szintjén csökkenés mutatható ki Hajdú-Bihar, Békés és Somogy megye lakosainak boldogság szintjében, növekedés pedig Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Vas megyében.

Komárom-Esztergom megyében a járvány negatívan befolyásolta az emberek hangulatát
Fotó: Jobb Veled a Világ Alapítvány

A megyeszékhelyek közül csökkenés mérhető Debrecen, Győr és Tatabánya lakosainak globális jóllét szintjében, míg növekedés Szombathelyen, amivel a város 2018 után ismét elnyerte a legboldogabb város címet. Szorosan került a második helyre Nyíregyháza amely megyeközpont a 2019-hez képest ugyancsak jóllétszint-növekedést mutat. Budapesten is nőtt a lakosság globális jóllét szintje, ami a Budán lakók körében nagyobb mint Pesten.

A résztvevők

A vizsgálatban 2019-21-ben 10 ezer 912 fő, 18-92 éves férfiak és nők vettek részt (Magyarország 1532 településéről, átlag életkor: férfiak=47,44 év, nők=48,73 év). A felmérés kiterjedt az élettel való elégedettség, az érzelmi, a pszichológiai, a szociális és a spirituális jóllét és a mentális egészség szintjének a megállapítására, valamint a pszichológiai immunkompetencia, a megküzdési kapacitás és a karaktererősségek vizsgálatára. A vizsgálati adatok lehetőséget adtak a férfiak és nők, a különböző életkori csoportok, a különböző családi állapotú, az anyagi jólét különböző fokán élő, különböző iskolai végzettséggel és foglakozással bíró személyek boldogság, élettel való megelégedettség, globális jóllét és mentális egészség szintjének összehasonlítására – írja a Jobb Veled a Világ Alapítvány sajtóközleményében.

Demográfiai csoportok esetén

A nők jóllét szintje szignifikánsan magasabb mint a férfiaké, ami azonban mindkét csoportban stagnál 2019 és 2021 között. Életkor szerint a 36-50 év közötti korcsoportban szignifikánsan nőtt, a 65 év fölöttieknél és a 18-25 évesek körében ugyanakkor csökkent a jóllét szint.

A családi állapot szerinti elemzésből az olvasható ki, hogy az egyedülállók és a kapcsolatban lévők körében csökkent a jóllét szintje, a házasok körében ugyanakkor mérsékelten nőtt. A testi-fizikai állapot tekintetében csökkent a gyermekes családokban, a pozitív élmények aránya ugyanakkor nőtt a három vagy több gyermeket nevelők körében.

A globális jóllét csökkent az általános és a középiskolát végzettek csoportjában, a munkanélküliek és a közmunkások körében, a többi foglalkozási csoportban azonban nem mutatott változást. Az önmagukat szegénynek és az önmagukat gazdagnak vallók körében egyaránt szignifikánsan csökkent a globális jóllét szintje – derült ki az elemzésből.

Az előző évek (2016-18) adataihoz viszonyítva nagyobb szóródása arra utal, hogy a magyar lakosság közel egyharmada eredményes a járványhelyzet nehézségeivel szembeni küzdelemben, míg a lakosság egyharmadánál ugyanakkor jelentős jóllét szint csökkenésre utaló válaszokat lehetett regisztrálni.

Arra vonatkozóan a felmérés nem ad információt, hogy az egyes lakosok életét milyen mértékben terhelték a Covid okozta (megélhetési, egzisztenciális, egészségi, stb.) problémák és, hogy kire milyen mértékű stressz hárult a járvány idején. Az eredményekből arra lehet következtetni, hogy a teszt kitöltők közel 35 százaléka 2021-ben a globális jóllét szint fenntartásáról és növekedéséről számolt be.

A kitöltők 35 százaléka (ezen belül speciális demográfiai csoportok, például a 66 év felettiek, az egyedül élők, a munkanélküliek, az önmagukat szegénynek vallók) ugyanakkor a pozitív mentális állapot szintjének az érzelmi, szociális, pszichológiai és spirituális jóllétnek (korábbi, egyébként is alacsonyabb szintű) romlását jelezte.

A globális jóllét szint növekedését magyarázó tényezők azonosítására (a vizsgálatban használt sztenderdizált tesztekből származó adatok alapján) végzett elemzések eredményei szerint az erős pszichológiai immunrendszer a pozitív mentális egészség alapját adó protektív személyiség vonások (reziliencia, lelki edzettség,) és erősségek (bölcsesség, spiritualitás), valamint a pozitív orientáció szignifikáns mértékben járul hozzá a globális jóllét szintjének a fenntartásához és növeléséhez a járvány idején – írják.

Fontos megjegyezni, hogy a vizsgálat alapján készített térkép egy adott időszakra jellemző helyzetet ír le és kizárólag (a térkép természetéből fakadóan) csak tájékoztat arról, hogyan borítja be a boldogság Magyarországot, az eredményekből ok-okozati összefüggésekre nem lehet rávilágítani – hangsúlyozzák a szakemberek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában