Helyszíni videón a tatai tömeges oltás: olajozottan halad a vakcina beadása

Több mint 2500 embert oltanak be két nap alatt Tatán. Helyszíni videónkból kiderült, hogy halad az oltás az első nap.

Kemma.hu

Szűr Mihályné a tatai oltóponton a Szputnyik V vakcinát kapta meg kedden reggel.

Forrás: Kemma.hu

Fotó: Szűr Annamária

Március 16-án kedden reggel hét órakor elkezdődött a tömeges oltás a tatai Árpád-házi Szent Erzsébet Szakkórház és Rendelőintézetben, ahol kedden és szerdán mintegy 2500 embert oltanak be a tervek szerint, nyolc oltóhelyen. A helyszínen a honvédség már korábban felállította a szűrősátrat, ahol többek közt testhőt mérnek. Az épületen belül pedig egészségügyi dolgozók várják az oltásra regisztráltakat.

Dr. Horváth József tatai jegyző a helyszínen azt tanácsolta, hogy fél-háromnegyed órával az időpont előtt érkezzen mindenki, mert az oltásra várakozás telhet több időbe. A jegyző mindenkit arra kért, hogy lehetőleg már kitöltött hozzájárulási nyilatkozattal érkezzen a helyszínre, ezzel is gyorsítva az oltási folyamatot.

A kórház környékén egyébként több parkolóhelyet is kialakítottak, ezeket táblák is jelzik. Így például a piarista rendháznál, illetve az Esterházy-kastély udvarán, ahová a rendelőintézettel szemben lehet behajtani.

Az oltóponton a koronavirus.gov.hu tájékoztatása szerin egyébként Szputnyikkal és Pfizerrel oltanak. A vakcina beadását követően 30 percig még bent kell maradni, amíg figyelik a beoltottakat, hogy kivált-e immunválaszt az oltás. A reggeli időszakban egyébként kisebb sor alakult ki az oltópontnál, de ez hamar feloldódott és olajozottan zajlott az oltás. A várakozóknak forró teát osztanak.

Az egyik beoltott a Kemma.hu-nak elmondta, hogy a katonai sátorban végzett ellenőrzés után nem egészen 5 percen belül meg is kapta az oltás. A félórás várakozási idő alatt is odafigyeltek a beoltottakra, akár többször kérdezve, hogy van a páciens.

Hozzátette még, hogy a sorban állás, a vakcina beadása és az utána következő várakozási időt követően, körülbelül 45 perccel az érkezése utána kilépett a kórházból. Addigra a reggeli sornak nyoma sem volt, gyorsan, és olajozottan léptették be az érkezőket a katonák.

Egyébként ha valaki tudja, hogy hányas számú oltópontra kell menni, akkor érdemes megkérdezni a forgalmat irányító katonákat vagy egyéb szervezőket, ugyanis ők is segítenek, hogy a rendelőintézet udvarán álló vagy a kórház előtti sátorhoz érdemes-e menni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában