2021.03.06. 10:07
FFP2-es maszkot kapnak a tatai városi intézmények dolgozói
Tatán a szigorítás időszakában fokozott járványügyi intézkedéseket vezetnek be, emellett továbbra is segítik a rászorulókat.
Forrás: Facebook/Tata Város
A koronavírusos Michl József helyett ezúttal Rigó Balázs alpolgármester adott tájékoztatást a tatai járványhelyzetről, illetve a március 8-án életbe lépő változásokról. Az alpolgármester videós posztjában elmondta, hogy bár hétfőn az óvodák, iskolák bezárnak, a tatai bölcsődék fogadják majd a gyerekeket, az intézményekben pedig folyamatosan a fertőtlenítenek. Hozzátette, hogy a Csillagsziget bölcsődében két dolgozónál mutatták ki az elmúlt héten a vírust, ám ők már a tünetek megjelenésekor illetve az után sem a munkatársaikkal sem a gyerekekkel nem érintkeztek.
Az általános iskolások és óvodások közétkeztetése továbbra is biztosítva lesz az zárás idején is. A szülőket elektronikusan keresik fel az intézmények ezzel kapcsolatban.
A márciusra leadott előzetes igénylések törlődnek, ehelyett újonnan kell kérni az étkezést. Ezt március 8-án 9 óráig elektronikusan adhatják le a szülők, ezt szigorúan kérik betartani az intézmények. Hétfőn még személyesen kell elhozni az ebédet az intézményekből, ám keddtől házhoz szállítják azt 11 és 14 óra között.
A szociális alapellátó intézmény hétfőtől szünetel a nappali idős- és fogyatékosellátás, az ellátó ügyeleti rendben működik április 7-ig. Az ellátóban fertőtlenítik a helyiségeket, emellett a dolgozók nagy dózisú C és D-vitaminkúrában részesülnek.
Az időskorúak házi gondozását azonban ugyanúgy ellátják a következő időszakban is. A gondozókat hetente kétszer tesztelik, az újonnan a rendszerbe kerülőktől negatív tesztet kérnek. A rászorulóknak szociális étkeztetésben, gyógyszerkiváltásba és bevásárlásban is segítenek, az erre vonatkozó kéréseket a 06- 30/340-4343-as telefonszámon lehet leadni.
A Kistérségi Idősek Otthonában továbbra is látogatási tilalom van, a megüresedő helyekre pedig csak negatív teszttel vesznek fel időseket. Emellett a végstádiumban levőkhöz – előzetes értesítés alapján – ellátogathatnak a hozzátartozók.
A lakók már megkapták a második vakcinaadagot is. Az intézményben megfelelő mennyiségben állnak rendelkezésre tesztek és védőeszközök is, emellett a következő héten újabb adag friss gyümölcsöt, csokit és üdítőt kapnak az otthonok.
A városházát is érinti a szigorítás, vasárnap teljesen fertőtlenítik az épületet, illetve két külön ügyfélfogadó helyiséget alakítanak ki a földszinten. Elsősorban online ügyintézésre van lehetőség, személyesen csak előzetes regisztrációval lehet ügyet intézni. Időpontot hétfőtől csütörtökig 8 és 15 óra, pénteken 8 és 12 óra között lehet kérni a 34/588-600-as telefonszámon, vagy e-mailben a [email protected] e-mail címen.
Az alpolgármester arra kéri a tataiakat, hogy csak akkor keressék fel személyesen a hivatalt, ha azt jogszabály írja elő vagy elkerülhetetlen. A városi cégek is ügyeleti rendben működnek majd, online és telefonos ügyfélszolgálat érhető el.
A városgazda a szelektív hulladékgyűjtőket fokozott óvintézkedés mellett márc 16-án keddtől kezdi osztani, ezt a szigorítás nem befolyásolja. A városi könyvtár továbbra is zárva tart, és a következő hetekben a könyvkiadás is szünetel.
A korlátozások mellett az óvintézkedésre is nagy hangsúlyt fektetnek. A következő három hétben hétfőnként tesztelik a városi intézmények dolgozóit, és mindenki kap FFP2-es maszkot.
A városban a játszóterek, parkok nyitva lesznek, így például Fényes Tanösvény is. Emellett az országos szigorítás értelmében ezeken a területeken is maszkot kell hordani mindenkinek.
Rigó Balázs kiemelte, hogy a városban az oltás rendben zajlik, folyamatos a regisztráltak oltása a háziorvosoknál és az oltópontokon. Tatán a Szent Erzsébet Kórház jelenleg nem üzemelő rehabilitációs részlegén jelöltek ki oltópontot, ahol legutóbb pénteken 7 és 9 óra között 400 hetven év feletti időst oltottak be a háziorvosok által összeállított lista alapján. Az alpolgármester kérte a tataiakat, hogy lehetőleg ne keressék fel külön a háziorvost ezzel kapcsolatban, mert a orvos mindenkit értesít.