2021.03.15. 20:25
Eltűnt M1-es, rémisztó kamionbaleset – így emlékeznek olvasóink a 2013-as nagy havazásra
A 2013-as nagy havazás, ami lényegében a fél országot megbénította, sokaknak maradt emlékezetes. A minap arra kértük olvasóinkat, írják meg, ők hogyan emlékeznek arra a bizonyos március 15-i hétvégére, amikor mindent beborított a hó.
Fotó: Picasa
Egyik olvasónk, Csaba úgy emlékszik, mindenhol ott voltak: a 13-as úton és a faluban is. Forró teát vittek a kamionosoknak, katonáknak, lapáttal és erővel segítettek azoknak, akiknek szükségük volt rá. Hasonlóról számolt be János is: először forró teát osztogattak a hóban ragadtaknak az autópályán, aztán beálltak a rendőrök mellé lapátolni a havat. Segítettek ahol tudtak. Bábolnai kommentelőnk még tömörebben fogalmazott:
„Három napig non-stop hótolás, 2 óra alvással. Kemény volt!”
Mosonmagyaróvári olvasónk is Komárom-Esztergom megyei emléke van a nagy márciusi havazásról, a vője éa fia ugyanis Pestről tartottak hazafele, amikor elakadtak Tatabányánál. Két napig itt is voltak, mire el tudtak menni értük. ·
Egy másik édesanya akkor várta a kislányát, és nagy hassal, a nyakig érő hóban próbált bejutni a szőlőből a faluba. Katasztrófa volt, tette hozzá. Bokodi, szintén havas történetet osztott meg velünk Anita. Ő az anyukájával ült a buszon, amikor az a kistelepülésen elakadt.
– Már az előző járat sem érkezett meg a célhoz ezt mégis elindították. Órákat vártunk mire kitudtak szedni minket, teljesen be voltunk havazva. Az erőműbe vittek minket, összetolt székeken aludtunk aztán 1 vagy 2 nappal később kerültünk haza... Sosem fogjuk elfelejteni – idézte fel.
A 2013-as nagy márciusi havazás képekben
Jutka a munkából nem jutott haza a lányával. Két napig tartott ez a helyzet náluk is. Alexandra iskolából ment volna haza, de szintén egy kétnapos kényszermegálló lett belőle Nagyigmándon.
Egy sofőr igazán ijesztő történetet osztott meg velünk. Amikor elkezdett esni, a tandem pótkocsival alig bírt felmenni a 13-as úton az M1-es felé, aztán délben kiadták a piros riasztást az országra. Délután négykor fuvarba küldték Bicske felé. A 811-es úton megelőzte őt egy Suzuki, ami nekicsúszott egy Masterek, majd egy Volkswagen Transporternek is. Miközben az eseményeket figyelte, egyszer csak vele szemben is felbukkant egy kocsi. Ahogy lefékezett, a pótkocsi kifordult mellé. Hiába hozta vissza egyenesbe a szerelvényt, az utolsó autó bal oldalát kitépte a pótkocsi.
– Hála Istennek nem lett csak anyagi kár, de hétfőn reggel letettem a cégnél a slussz kulcsot – tette hozzá.
Várjuk további beszámolóikat, fotóikat a [email protected] mailcímre! A levél tárgyába írják be: 2013-as havazás.
Hajdú-Biharból is kaptunk egy történetet: kommentelőnk a gyerekeinél volt Tatabányán, és azt hitték, haza sem tudnak menni. Egy másik olvasónk Győrben rekedt:
„ Az M1-es autópálya eltűnt. A harmadik nap tudtam hazajönni Tatabányára az 1-es úton, 4,5 óra alatt”
Két anyukának más miatt maradt emlékezetes a nagy havazás: akkor születettek meg a gyermekeik, akiknek ezúton is boldog születésnapot kívánunk! És boldog házassági évfordulót Katalinéknak, akiknek 13-án volt az esküvője... de a szabadtéri fotózás elmaradt.