Megtízszereződött a Covid-betegek száma Komáromban, sok a halott

Dr. Molnár Attila polgármester továbbra is nagyon súlyosnak nevezte a komáromi helyzetet.

Kemma.hu

Dr. Molnár Attila, Komárom polgármestere tragikusnak nevezte a helyzetet

Forrás: Komárom/Facebook

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Komáromban az elmúlt időszakban folyamatosan súlyosbodott a járványhelyzet, ami miatt dr. Molnár Attila a kormány által hozott, hétfőtől életbe lépő szigorítások mellett a városi bölcsődék bezárását is elrendelte. Legfrissebb " target="_blank" rel="noopener noreferrer">videós tájékoztatójában az eddigieknél is rosszabb hírekről számolt be.

Elmondta, hogy egy hét alatt hat komáromi beteg hunyt el a koronavírus következtében, és a héten a korábbi átlagosan 20-30 fertőzöttnek csaknem tízszeresét, mintegy 250 új beteget regisztráltak. A polgármester a helyzet súlyossága miatt nyomatékosan kéri, hogy az az előírásokat továbbra is maradéktalanul tartsák be a helyiek.

Pozitívum, hogy oltakozás tekintetében jól áll a város: már kétezer komáromi lakos kapta meg a védőoltást – mondta el a városvezető, aki hangsúlyozta, hogy a vakcina az egyetlen módja a koronavírus megfékezésének, valamint megköszönte az oltás lebonyolításában és a védekezésben résztvevők munkáját.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában