Covid-napló: a kegyetlen fertőzés 10, embert próbáló állomása

Már több mint egy éve a koronavírusról szól az életünk. Egy láthatatlan dologról, aminek igazi veszélyét csak akkor tapasztaljuk meg igazán, amikor már elkaptuk. Az élet most egy nagy fogócska, ahol a vírus a fogó, mi pedig azért küzdünk, hogy ne kapjon el minket. Én és a családom ezt a veszélyes fogócskát a harmadik hullámban elbuktuk. Olyan 3 hetet éltem át, amilyet senkinek nem kívánok, még azoknak sem, akik minimálisan is kételkednek a vírus létezésében. Elmesélem nektek, hogy én mit tapasztaltam.

„Ez biztos nem a koronavírus, csak kimerült vagy a munka miatt”

Ezzel a gyanútlan félmondattal kezdődött minden egy pénteki napon, amikor a családba beférkőzött a vírus. Falfehérség, fáradtság, semmi olyan extra tünet, amiből az ember a bajra számítana. Az alattomos ellenség ekkor már pár napja lappanghatott bennem. Majd egy családtagom munkatársai is sorban jelezték a tüneteket. Ekkor már átvillant az agyamon, hogy eddig bírtuk, közénk is beférkőzött a koronavírus. Pár óra leforgása alatt minden rosszabb lett, és megjelent a láz is. Biztos voltam, hogy ez csak vírus lehet. Sajnos igazam is lett.

Fiatal vagyok, engem csak nem dönt le

Pár napos különbséggel a szüleim kidőltek. A vírus nem volt kegyes, nem az enyhe lefolyást választotta. Én voltam egyedül talpon. Bár józan ésszel tudtam, hogy én sem maradhatok ki a szórásból, hiszen egy háztartásban élünk, de bíztam abban, hogy én még fiatal vagyok, ha el is kapom, akkor rajtam csak átsuhan. Cikáztak a gondolataim: nem lehetek beteg, nekem most segítenem kell. Miközben láttam testközelből szüleim szörnyű szenvedéseit, kicsit belül féltem, hogy ne történjen nagyobb baj. Hol a magatehetetlen sírás, hol a hátborzongató köhögés hallatszott a szomszéd szobából. Többször is megkérdeztem tőlük:

Ennyire rossz? Nem sokkal később erre a kérdésre a saját tapasztalataim is megadták a választ.

Fura fáradtság, de nem az a jól megszokott

Hát engem is elért. Félve tudatosítottam magamban, hogy most én következem. Egyik pillanatról a másikra fura érzés uralkodott el rajtam. Mérhetetlen gyengeség jelentkezett, ami apránként egy-egy köhintéssel párosult. Olyan fáradtság volt ez, ami fizikálisan levesz a lábadról, de szellemileg teljesen nyugtalanná és fusztrálttá tesz, amitől az embernek az az érzése, hogy nem bír egy helyben megmaradni. De ez még csak az előszele volt a betegségnek, ez után következett az igazi feketeleves.

Minden házi praktikát bevetni, ami csak segíthet a gyógyulásban

Érdekes az ember, de a túlélési ösztön a bajban nagyon tud dolgozni. Bár tudom és tudtuk, hogy a koronavírusra nincs kifejezett otthoni gyógymód, mégis minden lehetőséget kipróbáltunk, ami akárcsak egy mandulagyulladás, tüdőgyulladás, megfázás vagy bármi más betegségnél korábban már használt. Készült hagymaszirup, megannyi gyógytea, sós lábvíz, disznózsíros mellkasdunsztolás, és még sorolhatnám napestig. Természetesen mindemellett a háziorvos által felírt gyógyszereket is becsülettel szedtük. Az ember reménykedik, ha nem jön be az egyik dolog, kipróbál mást. Mi ezt tettük egészen addig, amíg rá kellett jönnünk arra, amit belül amúgy is tudtunk, hogy ezt végig kell küzdeni, ki kell feküdni türelemmel, csak az hozza meg a várt áttörést.

Mikor eluralkodik a magatehetetlenség

A köhögésem egyre gyakoribbá vált. Megjelent a fránya láz is. Csak feküdtem, mert nem csak felülni, de még megmozdulni is kellemetlen volt. Arra gondoltam, hogy az nem segít, ha elhagyom magam, ezért próbáltam minden rossz érzés ellen harcolni, de rövid időn belül be kellett látnom, hogy ez bizony nem erről szól: tényleg mérhetetlenül gyenge vagyok. Az mutatta meg igazán ezt, amikor először kellett kimennem a mosdóba, de

a lábaim olyan nehezen, kínkeservesen, szó szerint csoszogva vonszoltak, hogy a 10 méteres úton levert a víz a kimerüléstől.

Ezek a még sosem tapasztalt, irtó kellemetlen hatások szellemileg még tovább bombázzák az embert. Pörögtek az agyamban a gondolatok, és azt éreztem, magatehetetlen vagyok. Kiszolgáltatott voltam teljesen, mint aki nem tudja, hogy a következő órában mi fog vele történni.

A bőröm úgy égett, mintha lángra kapott volna a testem

Pár nap elteltével már feküdni is borzalmasan rossz volt. Váltogatja az ember a pozíciókat, de hiába, mindenhogy kellemetlen. Nem beszélve arról, hogy minden egyes fordulás, megmozdulás fájdalmas volt a bőrömnek. A bokámtól a nyakamig lángoló érzet borította be a testem. Csupán egy gyengéd érintéstől is azt éreztem, hogy meghámoztak és a húsomat fogdosom.

A köhögés egyre gyötrelmesebbé vált, a láz úgy liftezett a testemben, mintha csak szórakozna velem. Néha annyira izzadtam, hogy éjjel a teljes ágyneműt le kellett cserélni, néha annyira fáztam, hogy hiába volt rajtam két dunyha, a csontomig hatolt a bizsergő hideg érzés.

A napokon át tartó álmatlanság maga a pokol

Sokan tapasztalták már biztos más-más okból kifolyólag, hogy elérkezik az este, de hiába próbáltak megnyugodni és elszenderedni, nem tudtak. Ez nálam sem volt másképp. Minden egyes éjszaka magával hozta a rettegést. Kínkeserves, hosszú órák a sötétben. Csak feküdtem és bámultam a feketeségben a szemeim előtt cikázó milliónyi kis hangyát. A csendet csak a fájdalmas köhögés törte meg időközönként. Nézhettem volna a tévét, ha már az alvás nem ment, de még napközben sem érdekelt, milyen műsorok mennek. Minden este egy kérdés körül forgott a világ: mikor lesz már végre jobb?

Maszkos emberek a ház előtt

Sokadik napja tartotta már a markában a koronavírus a családot. A tünetek nem enyhültek, inkább csak rosszabbodtak a napok múlásával. Pár nap leforgása alatt hárman – kis túlzással – egy gyógyszeripari vállalat havi készletét is megettük, de semmi nem hozta el a várt áttörést.

Telefonáltunk a háziorvosnak, hogy küldjön mentőt. Bizony van az a pont, amikor a hit elfogy. Az egyre romló állapot vészcsengőként szólal meg az emberben, és azt mondja, hogy most volt elég, tovább nem bírom. Percek alatt megérkezett a mentő két talpig védőruhába öltözött mentőssel. Nagy volt a baj, hiszen még mentős sosem járt a házunkban, de kedvességük és hozzáértő tanácsaik nyugalmat árasztottak. Végül üresen távozott az autó. Megfogadtunk minden tanácsukat és aszerint cselekedtünk a következő napokban.

Látszani kezdett a fény az alagút végén

A mentősök távozása után félbevágott hagymák sorakoztak a radiátorokon. A rokonok segítőkészségének hála a javasolt patikai termékeket is pillanatok alatt beszereztük. Bodorrózsa teát kezdtünk inni, vérhígítót szedni, megnöveltük a vitaminbevitelt és újra reményekkel töltekezve vágtunk neki két hétnyi szenvedés után az újabb napoknak. Aztán úgy láttuk a legjobbnak, ha a család legsúlyosabb tüneteit produkáló tagjának a háziorvosunkkal felíratjuk a favipiravirt. A gyógyszer egyfajta csodaként hatott. Két nap leforgása alatt elképesztő javulást tapasztaltunk.

Mintha Fortuna a jó irányba billentette volna el a sorsunkat. Ritkultak a lázas időszakok, enyhült a köhögés és az étvágy is szép lassan visszatért. Tévedhetetlenül a gyógyulás útjára léptünk, ami a mai napig is tart, mert ez egy hosszú folyamat.

A neheze elmúlt, de az utózönge még sokáig elkísér

A láthatatlan szörnnyel szemben sikerült nagy csatát nyerni, de számos utóhatása van, ami még hónapokig is elkísérhet. A fáradékonyságom és a gyengeségem nem múlt el, de ezekkel együtt lehet élni. A legkellemetlenebb a szag és ízlelés elvesztése. Minden egyes étkezés teljesen egyhangú és unalmas. Hiába kívánom meg kedvenc ételeim, hamar lelombozódom, amikor eszembe jut, hogy úgysem érzek semmit. A legnagyobb kívánságom teljesült azzal, hogy legyőztük a vírust. Most az a vágyam, hogy újra érezzem a megszokott otthoni ízeket. A fentiek tükrében mennyire aprónak tűnik ez az újabb kívánság, igaz?

(Főoldali képünk illusztráció. Fotó: Shutterstock)