befejezik

2021.01.07. 17:57

Még idén megnyílik a komáromi Csillag erőd

Az épületet a Liget Budapest projekten belül újítják meg, és várhatóan az év végén nyitják meg.

Kemma.hu/MTI

A A Liget Budapest projekt január 7-i csütörtöki sajtótájékoztatóján Baán László, a projekt miniszteri biztosa beszélt a beruházások jelenlegi állásáról, amelyen belül a Csillag erőd is megújult a projekt egyetlen vidéki helyszíneként. Az erődöt a tervek szerint 2021 végén nyitják meg.

Kiállítótér szobrokkal

A Csillagerőd felújítása során – Mányi István Ybl-díjas építész tervei alapján – az erődépületet és környezetét teljes körűen felújították és bővítették egy új, több funkciós kulturális központtal, modern kiállítótérrel is, amelynek köszönhetően a meglévő épület alapterülete több mint 7000 négyzetméterre növekedett. A létesítményt 2019-ben adták át. A kiállítótérben a Szépművészeti Múzeum gipsz szobormásolatait mutatják majd be. A kiállítótér belső munkái azonban még folyamatban vannak, a járvány miatt csúszott meg a felújítás.

Kiemelte, hogy 2020-ban mérföldkőhöz érkezett a Városliget autómentesítése is, átadták ugyanis a Dózsa Györgyi úti Múzeum Mélygarázst, melynek felszínén – a korábbi parkoló helyén – promenádot alakítottak ki. A fejlesztések sem állnak le: 2021 végén a Csillag erődön kívül megnyílik például a Magyar Zene Háza is, majd 2022 tavaszán a Néprajzi Múzeum is.

Mint hozzátette, a terv történetének eddigi legsikeresebb évét zárta: a közönség birtokba vehette a Városligeti Sportcentrumot és a 2 kilométeres futókört, a Mőcsényi Mihály botanikus kertet és egy újabb kutyás élményparkot is. Ezzel már csaknem 150 ezer négyzetméter zöldfelület újult meg a parkban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában