sokkoló

2021.01.09. 15:30

Horribilis, több mint 2300 köbméter hulladék felszámolását kezdte meg a Vérteserdő

A nyár végén elindított Tisztítsuk meg az Országot! projektben aktív szerepet vállal a tatabányai székhelyű Vérteserdő is. Mezei János kommunikációs vezetőt kérdeztük a részletekről.

Mórocz Károly

Forrás: Beküldött

– Kik vettek részt a szemét „felderítésében” és gyűjtésében?

– Az augusztus végén elindított Tisztítsuk meg az Országot! projekt első szakaszában a kormány öt mintaprogramot tervezett megvalósítani. A különböző helyszíneken a kijelölt közreműködő szervezetek segítségével feltérképezik a lerakóhelyeket, megvizsgálják az ott található hulladék mennyiségét és összetételét, valamint az eredményes eltávolításhoz szükséges kapacitásokat. A minket is érintő mintaprogramban az erdők, turistaútvonalak, nemzeti parkok illegálishulladék-mentesítése indult el. Ősszel az összes állami erdőgazdaság bekapcsolódott a programba, országszerte már összesen 1100 köbméter szeméttől szabadították meg az állami erdőket. Ennek egyharmadát a hulladékradaron keresztül jelentettek be a lakosok.

– Hogyan és hol folytatódnak a tervek szerint az akciók?

– Az őszi etap ugyan lezárult, de az Agrárminisztérium irányítása alá tartozó erdőgazdaságok és nemzeti parkok területén év végéig folyamatos volt a hulladékmentesítés.

– Gondoltak-e arra, hogy bevonják a természetjárókat?

– Már ebben a konkrét projektben is sok segítséget kapunk a természetben járó, természetet szerető, környezettudatosan gondolkodó állampolgároktól a kifejezetten az illegális hulladéklerakók azonosítására kifejlesztett Hulladékradar nevű mobiltelefonos alkalmazáson keresztül. Ezen bárki bejelentheti, hogy milyen típusú, milyen becsült nagyságrendű hulladékot látott, és merre.

– 2021-ben is folytatódik hasonló formában a szemétgyűjtés?

– A további szemétszedés nemcsak az ország környezeti állapotát javítja, hanem azon túl is kiemelt jelentősége van. A járvány miatt ugyanis jelentősen megnőtt az erdők látogatottsága, így a hulladékmentesítés hozzájárul, hogy tiszta és egészséges környezetben frissülhessenek fel az emberek. Ami a Vérteserdőt illeti, a projekt keretében mintegy 67 helyszínen 2344 köbméter hulladékot azonosítottunk.

Infrakamerák és sorompók

Sajnos az a tapasztalat, hogy a szemét „újratermelődik” a különböző helyszíneken. Az állami erdőgazdaságok ezért hosszabb távon a megelőzésre helyezik a hangsúlyt, ezért elkészítették azokat a terveket, amelyek alapján a megtisztított területekre mozgásérzékelős infrakamerákat és sorompókat helyeznek majd ki, hogy megakadályozzuk a hulladék újbóli lerakását: a Vértes­erdő az előbbiből kilencvenkét darabot, az utóbbiból pedig harminchetet. A szakemberek bíznak benne, hogy ennek kellő visszatartó ereje lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában