Győrfi Pál: Nem kell félnünk a vakcinától

Győrfi Pál szerint 2021-ben még a koronavírus egészségi és gazdasági hatásaival való küzdelem adja a legtöbb feladatot és az a cél, hogy mindenestül magunk mögött hagyjuk a járványt. Az Országos Mentőszolgálat szóvivője, egészségszakértő szerint közösségi felelősség a védőoltás beadatása.

Walczer Patrik

– Nem vagyok sem infektológus, sem járványügyi döntéshozó, de egészségügyi főiskolát végeztem, és mindig is érdekeltek a járványokkal kapcsolatos információk. A védőoltások az emberiség egyik legnagyobb vívmányát jelentik, amelyekkel az elmúlt évtizedekben halálos járványokat győztünk le. Február-március óta azért fohászkodom, hogy legyen érdemi megoldás arra a helyzetre, amit a koronavírus okozott – fogalmazott a szakember.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője, egészségszakértő szerint nem kell tartanunk a védőoltásoktól, ugyanis nem növeli a kockázatot az, hogy a tudósok rekordgyorsasággal fejlesztették ki a védőanyagokat. Hangsúlyozta, hogy hazánkban is csak olyan vakcinák kerülhetnek forgalomba, amelyek teljesítik a szigorú kritériumokat, éppen ezért biztonságosnak számítanak
Fotó: Kovács László / 24 Óra

Hozzátette: az egészségügyi kockázat mellett nem szabad elfelejteni a gazdasági következményeket, és azt sem, hogy a maszkviseléstől a home office-on át a vendéglők bezárásáig teljes mértékben megváltozott az életünk. A megoldás azonban már elérhető közelségben van, több vakcinaszállítmány ugyanis már megérkezett Magyarországra.

Kérdésünkre, miszerint kell-e tartanunk a koronavírus elleni vakcináktól, Győrfi Pál elmondta, egyáltalán nem szükséges félni. Mint hangsúlyozta, bár tényleg elképesztő gyorsasággal, alig egy év alatt készültek el az ellen­anyagok, ebben az esetben azonban ez nem növeli a kockázatot, mivel soha nem látott erőforrásokat használtak fel erre a célra, és a tudósok összefogtak egy „világellenséggel” szemben. Magyarországon is csak olyan oltás kerülhet forgalomba, amely teljesíti a szigorú kritériumokat.

Kíváncsiak voltunk arra is, nagyjából hány embernek kellene beadni az oltást.

– A nyájimmunitás ismert fogalom, melynek lényege, hogy a járvány terjedése akkor lassul le, illetve akkor szűnhet meg, ha már az adott társadalom nagyobb részének a vérében ott van az ellen­anyag. Ilyenkor a vírus nehezen „talál” olyan személyt, akit megfertőzhet. Ehhez az állapothoz az egész lakosság szempontjából 60-70 százalékos immunitást kell elérni, mely kialakulhat természetes úton is. Viszont hamar kiderült, hogy a koronavírus esetében nem érdemes ebben reménykedni, mert sok áldozatot követelne és hosszú időbe telne, így nem építhetjük erre a stratégiánkat.

A szóvivő szerint a másik út a mesterséges immunizálás: itthon vélhetően már 1-2 millióan átestek a fertőzésen, így általuk, valamint a beoltott személyekkel együtt védetté tehetjük Magyarországot a koronavírus-járvánnyal szemben.

– Mivel az oltás ingyenes és önkéntes, ezért az egyéni felelősségre most is nagy hangsúly helyeződik, hisz ezen múlik, hogy beleragadunk-e a pandémiás helyzetbe, annak minden egészségügyi és gazdasági következményeivel együtt – magyarázta.

Több országban már a harmadik hullámát élik a járványnak. Győrfi Pál ennek kapcsán úgy fogalmazott: abban reménykedünk, hogy a tömeges oltással megelőzhetjük az újabb hullámokat.

– Mostanság többször hallhattunk arról, hogy a világban új, sokkal gyorsabban terjedő mutációi alakultak ki a vírusnak. A tudósok úgy vélekednek, hogy a most elérhetővé váló készítmények hatásosak lesznek az újabb változatokkal szemben is. Érdekes és fontos kérdés ugyanakkor, hogy vajon mikor lesz időnk gondolkodni azon, hogy mi vezetett odáig, hogy egy ilyen világjárvánnyal kellett szembenéznie az emberiségnek? Ha sikerül elemeznünk és megfejtenünk az okait, akkor nagyobb eséllyel előzhetjük meg a következőt.

A szakember szerint az év eleje azzal telik majd, hogy felhívjuk az emberek figyelmét arra, hogy éljenek a védőoltás lehetőségével. Ha sikerül, akkor néhány hónap alatt lassan visszatérhet az életünk a normális kerékvágásba.

– Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy aki megkapja a vakcinát, az nemcsak önmagát, hanem a környezetét is védi, hiszen a klasszikus módon (köhögéssel, tüsszentéssel) nem fertőz meg másokat. Ha elérjük a célunkat, akkor az egészségügyi veszélyhelyzet is megszűnhet Magyarországon, hiszen a betegszámok csökkenhetnek, és a járvány visszahúzódhat. A vírus valószínűleg nem fog eltűnni, továbbra is itt lesz közöttünk, ugyanakkor az emberek védetté válhatnak vele szemben. A gazdasági következmények hosszabb távon érezhetők lesznek, emiatt 2021 a küzdelem esztendeje lehet, és jó lenne, ha az év végére magunk mögött hagyhatnánk a pandémiát.

Csak egy szúrás (illetve kettő), és rövidesen kialakul a védettség a vírussal szemben
Fotó: Győrfi Pál/Facebook

Kérdésünkre, miszerint mit vár az új esztendőtől, a szóvivő így válaszolt:

– Az oltás után remélem, hogy egész családommal együtt védetté válunk (Győrfi Pál azóta meg is kapta az első adag vakcinát, erről bővebben keretes anyagunkban olvashatnak – a szerk.). Ha elmúlik ez a helyzet, akkor az én járványügyi szerepléseim is megszűnnek, és visszatérek a kaptafához, vagyis majd csak az esti baleseti híreknél lehet majd látni engem. Ha pedig merészebb kívánságot fogalmazok meg, az lenne a legjobb, ha Győrfi Pál teljesen eltűnne a médiából, mert az azt jelentené, hogy már balesetek sem következnek be. Így még több időt fordíthatnék a családomra, hiszen ők a legfontosabbak az életemben.

„Példát kell mutatnunk”

Győrfi Pál január elején kapta meg a vakcina első adagját. Közösségi oldalán így vallott erről: „Bevallom, kicsit meghatódtam, több okból is. Egyrészt azért, mert felemelő érzés volt látni, hogy a különböző korú, beosztású egészségügyi dolgozók, orvosok, nővérek, az Országos Mentőszolgálat bajtársai és a többi segítő szakember milyen lelkesen veszi fel a védőoltást. Ez fontos, hiszen nekünk példát is kell mutatnunk és bátorítani azokat, akik kételkednek, vagy még félelmeik vannak.”

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában