2021.01.30. 11:30
Elszántság: a tatabányai gyárigazgató története mindenki számára példa lehet
Szabo Eva, az Aptiv Connections Systems Hungary Kft. tatabányai gyárigazgatója egyetemistaként megjósolta a saját jövőjét.
Forrás: Beküldött
Fotó: Kis Istvan Peter
– Még diákként ültem a maribori egyetem egyik óráján az auditóriumban. A professzor az előadás közben hirtelen megállt, hosszasan méregetett minket, tizenkilenc-húsz éves diákokat. Elmosolyodott, majd azt mondta, mindenki vegyen elő papírt, és ossza három részre. Morajlás, izgulni kezdtünk a váratlan fordulattól. Röpdolgozat? Most? Miért?
– Szerencsére nem az volt, de ami utána történt, meghatározó lett az életemben. Megkért minket a professzor, hogy írjuk le, mit szeretnénk elérni öt, tizenöt, huszonöt év múlva a magánéletben és a munkában. Hozzátette, a cél ne legyen könnyen elérhető, de azért ne is legyen lehetetlen, például ne akarjunk az Amerikai Egyesült Államok elnöke lenni. Először nagyon könnyűnek tűnt a kérdés, de aztán habozni kezdtünk. Az az érzés fogott el engem is, hogy most a sorsomat írom le a papírlapra. Minden fiatalnak vannak álmai, amelyeket egymás között vidáman megbeszélnek, de nagyon más, amikor le kell írnod, dátummal és névvel ellátni.
– A tanteremben sokáig tartott a csönd, percek teltek el, amikor írni kezdtünk. A privát részen gyorsan túljutottam, a szakmain már nem annyira. Végül ott és akkor döntöttem, megírtam. Amikor a professzor látta, hogy már többen őt nézik, nem a terveiket és vágyaikat, két dologra kért meg minket. Az első, hogy vezessük az életünket abba az irányba, amit megfogalmaztunk. A második, ha kereszteződéshez, válaszúthoz jutunk, és nem tudjuk eldönteni, hogyan tovább, vegyük elő a papírt, vagy emlékezzünk vissza rá – és induljunk, folytassuk.
– Nagyon sokszor vettem elő gondolatban a papírt, mert nagyon sok kereszteződésben álltam meg, de soha nem módosítottam a céljaimon. Soha nem adtam alább. Még akkor sem, amikor húsz évvel ezelőtt Magyarországra költöztem és valamelyik fejvadász cég kérdésére – mi a célja? –, kapásból kijelentettem: gyárigazgató leszek. Újabb kérdéseket kaptam, amire nem vártak választ. Gyárigazgató? Itt? Magyarországon? Nőként? Kinevettek, majd hozzátették, szerintük erre semmi esélyem. Bevallom, nagyon bántott. A reakcióm az volt, hogy ettől a beszélgetéstől kezdve még határozottabb lettem. Csak azért is úgy lesz, ahogyan leírtam Mariborban!
– És gyárigazgató lett belőlem. Igaz, nem 35 éves koromra, hanem egy évvel később. A magánéletben is változott a helyzet a húszévesen tervezetthez képest: nem két gyermekem született, hanem három. Hogy minden célomat elértem már? Még nem. Van, amit előbb, van lemaradás is – de sikerül, mert eldöntöttem.