Megható vallomás a koraszülött eötvösös öregdiáktól: „Mindenki egyformán hős”

– Anyu sokszor elmesélte, hogy a születésnapom szép tündérmese helyett valóságos rémálom volt. Mindkettőnknek. Az orvosok akkoriban, pedig nem is volt olyan rég, nem úgy álltak hozzá, mint manapság. Többek közt ennek is viselem a nyomait egész életemben – kezdte történetét a volt Eötvös-diák, Kocsis Nikolett, aki a testén, az orrán, lábain, szemén viseli a kezdeti nehézségek, többek között egy agyvérzés nyomait. Ő is koraszülött volt. Közösségi oldalán egy fotót is megosztott arról, ahogy pár naposan feküdt az inkubátorban.

– De... hálával igyekszem visszatekinteni. Ez a kép pedig örökre emlékeztetni fog, honnan hová sikerült elérni, köszönhetően a szüleim és a családom éltető erejének és hitének. Köszönöm, hogy lehetőséget kaptam az életre, még ha egyúttal egy véget nem érőnek tűnő küzdelem kezdőpontja is volt.

Ettől én nem tekintek magamra hősként. Tény, hogy aki korábban születik, idő előtt, fel kell küzdenie magát a többiekhez...hogy aztán kiegyenlítődhessen a küzdelem amennyire lehet.

– tette hozzá a huszas éveiben járó lány, aki vallja: aki nem ilyen kezdőcsomagot kap, az kap mást az élettől, amivel ugyanúgy nehéz megküzdeni, „szóval tekintsünk mindenkire hősként, küzdőként, csodaemberként, ne csak ma és a különféle világnapok alkalmával, hanem mindig...”

Azt már portálunknak mesélte el a gimis években az Eötvös Diák-toll csapatának lelkes versírója, hogy nem tudja, mennyi időt töltött inkubátorban, de néhány napig kérdés volt az is, életben marad-e.

– Aztán mikor jobban lettem, átszállítottak egy másik kórházba, ahonnan decemberben engedtek haza. Így az első karácsonyomat már családi körben töltöttem – idézte fel élete első három hónapját Niki.

– Anyu sokszor biztatólag mondta, hogy sokszorosan kell teljesítenem, hogy utolérjem a többieket, de ez ne csüggesszen el: ő és a család támogat, én pedig vívjam a magam kis harcait. Úgy, ahogy mások is teszik csak másban – engedett bepillantást abba, milyen „útravalóval” is segítették őt otthon.

– Tizenévesen megpróbáltam megírni a történetem. Folyton elakadtam vele. Képtelen voltam csak magamról írni, hiszen tudtam, hogy sokan sokkal nehezebb sorsot kaptak. Miért pont én lennék az, aki valamiért különlegesebb?

Ezért is vallom, hogy mindenki egyformán hős, mindenkiben ott a küzdőszellem, más-más nehezítésekkel az élet nevű pályán.

– árulta el a fiatal lány, aki az Önállóan Lakni-Közösségben Élni elnevezésű, mozgássérültek érdekvédelmével foglalkozó csoportban is aktívkodik. Mint Niki elárulta: ez a csoport is aktív szerepet vállalt a 3-as metró akadálymentesítésének elérésében.

– Fontosnak tartom, hogy olyan közösségek tagja lehessek, akik tevékenyen hozzájárulnak a sérültséggel élők életének jobbá tételéhez. Én is sok segítséget kaptam korábban, ezért igyekeznék valamit visszaadni ebből a saját eszközeimmel, amik jelenleg rendelkezésemre állnak – tette hozzá.