várakozás

2020.11.29. 06:28

Meggyújtották Esztergomban az első adventi gyertyát

Az esztergomi evangélikus templom udvarán tartott istentiszteleten meggyújtották az adventi koszorú első gyertyáját.

Pöltl Zoltán

November 28-án, advent első vasárnapja előestéjén az esztergomi evangélikus templom udvarán tartott istentiszteleten meggyújtották az adventi koszorú első gyertyáját. A járványügyi szabályokat betartva vettek részt a királyváros lutheránus hívei a Simor János utcai templom melletti helyen, ahol a gyülekezet lelkésze, Klimentné Ferenczy Andrea vezette az alkalmat.

Az egyházi hagyomány karácsony előtti legnagyobb ünnepségsorozata, az advent, mely az egyházi esztendő nyitánya is egyben ezúttal talán még különlegesebb hangsúlyt kapott idén. Az esztergomi evangélikusok számára ezen a november 28-ai napon János evangéliuma 14 fejezetében található ige – „Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok…, mert én élek, és ti is élni fogtok.” – alapján hirdették az Isten üzenetét.

A lelkész prédikációjában egy ponton így fogalmazott: „Olyan időket élünk, amikor az ember olyan anyátlan-apátlan, amikor biztonság nélkül éli az életét. Egyre erősebb a magunkra utaltságunk és egyre erősebb az árvaságunk. Jézus azonban adventben tényleg érkezik az emberhez. Mindenkihez eljön és senkit nem akar kihagyni.”

Az alkalom végén a gyülekezet legfiatalabb jelenlévő tagja gyújtotta meg az adventi koszorú első gyertyáját. Ellentétben a reformátussal, az evangélikus egyház a katolikussal megegyezően a járvány második hullámában a templomokban tartja meg istentiszteleteit, így az adventi alkalmakat is. Esztergomban minden évben a főtéren álló Szentháromság-szobornál gyújtják meg a város adventi koszorúját, melyet november 28-án Hernádi Ádám polgármesterrel közösen gyújtotta meg Török Csaba plébániai kormányzóval.

A szombatonkénti gyertyagyújtási ünnepekre is vonatkoznak a járványügyi szabályok, így azokat idén szűk körben tartják majd. A következő három szombaton, 16 órakor a református, azután az evangélikus, s végül ismét katolikus egyház képviselője tartja majd a gyertyagyújtás alkalmát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában