Tatán újra kell majd kezdeni az aláírásgyűjtést, Maróton elmarad az időközi

A friss kormányrendelet értelmében a veszélyhelyzet ideje alatt nem lehet szavazásokat tartani, kezdeményezni. Ez Pilismarótot és Tatát is érinti.

Sz. A.

Budapest, 2019. október 13. Urnazárás az önkormányzati választáson a XII. kerületi Zugligeti Általános Iskolában kialakított 53-as szavazókörben 2019. október 13-án. Reggel hat órakor megkezdõdött a voksolás a helyi önkormányzati képviselõk és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselõk választásán. MTI/Koszticsák Szilárd

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

A Magyar Közlönyben megjelent és hatályba is lépett átmeneti rendelkezés szerint a kitűzött időközi választások (így például a november 8-i pilismaróti) sem tarthatók meg, és újak sem írhatóak ki a koronavírus-járvány miatt életbe léptetett veszélyhelyzet ideje alatt. A kormányrendelet a koronavírus világjárvány második hulláma elleni védekezésről szóló törvény hatálybalépéséig vezet be több intézkedést.

A rendkívüli jogrendről szóló törvény miatt a kormány egyébként kezdeményezte november 10-re az országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását dr. Kövér Lászlótól. Utóbbi törvényjavaslatban is szerepel a szavazások tilalma a veszélyhelyzet ideje alatt, ezért a mostani átmeneti rendelkezések addig érvényesek, amíg az országgyűlés a rendkívüli jogrendről szóló javaslatot el nem fogadja.

A pontos rendelkezés szerint

  • ha feloszlik a helyi önkormányzat vagy a nemzetiségi önkormányzat képviselő-testülete, akkor az veszélyhelyzet megszűnését követő naptól lesz hatályos
  • a veszélyhelyzet megszűnését követő napig időközi választás nem tűzhető ki, a már kitűzött választások elmaradnak. A kiadott ajánlóíveket e rendelet hatálybalépését követő tizenöt napon belül le kell adni a választási irodában, amely azokat megsemmisíti. A ki nem tűzött és az elmaradt választást a veszélyhelyzet megszűnését követő tizenöt napon belül ki kell tűzni.
  • veszélyhelyzet megszűnését követő napig országos és helyi népszavazás nem kezdeményezhető, a már kitűzött országos és helyi népszavazások elmaradnak.
  • A népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint a népszavazási eljárásról szóló törvény vonatkozó fejezeteiben meghatározott valamennyi határidő megszakad. A határidők a veszélyhelyzet megszűnését követő napon

  • újrakezdődnek.

  • A ki nem tűzött és az elmaradt országos és helyi népszavazást a veszélyhelyzet megszűnését követő tizenöt napon belül ki kell tűzni.
  • Tatán ezekben a hetekben épp aláírásgyűjtés folyik. A tóparti szállodaépítést ellenző Facebookos közösségből kinőtt Miénk a Grund Városvédő Egyesület elnöke, Szalay Ildikó három népszavazási kérdése kapott jóváhagyást, hogy megszerezzék a kiíráshoz szükséges szignókat. Dr. Horváth József jegyző, a helyi választási iroda vezetője pénteken arról adott ki tájékoztatást a tata.hu-n, hogy az életbe lépett jogszabály alapján november 6-án „minden folyamatban lévő népszavazási eljárás megszakad, a mai naptól kezdődően aláírások nem gyűjthetők”.

    Dr. Horváth Józseftől megtudtuk, hogy a Nemzeti Választási Irodától állásfoglalást is kértek az ügyben. A megkapott válasz szerint az eddig gyűjtött aláírások nem használhatóak fel a népszavazási kezdeményezéshez, azokat meg kell semmisíteni. A veszélyhelyzet lejárta után, 5 napon belül újra ki kell adni az aláírásgyűjtő íveket, és akkor kezdődik újra a szignók gyűjtése, amelyre szintén 30 nap áll majd rendelkezésre.

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában