lelkes önkéntesek

2020.10.17. 11:03

Megállj az illegális szemetelőknek! – 137 zsák hulladéktól lett tisztább a Bakony

A Múlttal a Jövőért Egyesület nem hagyja, hogy a Bakonyból szemétlerakó hely legyen. Az önkéntesek 6 óra leforgása alatt 137 zsák szeméttől szabadították meg a Bakonyt.

Kemma.hu

Forrás: Napló

Fotó: Szabó Péter Dániel

Idén is megszervezte hagyományos szemétszedési akcióját a Múlttal a Jövőért Egyesület. A tési civil szervezet felhívására 137 zsák szemetet szedtek össze önkéntesek Várpalota és a bakonyi falu között – számolt be róla a veol.hu.

Az önkéntesek több helyszínen mintegy hat órán keresztül gyűjtötték a szemetet a Bakonyban. Összeszedték az útszéli hulladékot, felszámoltak három illegális hulladéklerakót az erdőben, s többek között a hegyi emlékpark környékét is megtisztították.

– Ezúton is köszönöm az önkénteseknek és támogatóinknak, hogy idén is meg tudtuk tartani szemétszedő akciónkat. Nem hiába dolgozunk, évről évre kevesebb a szemét, igaz, ez csak részben a szemléletváltás eredménye. Sokat tesz hozzá a sikerhez a rendszeres rendőri, honvédségi, polgárőri jelenlét, valamint a lezárt erdei utak és a telepített kamerák. Az elmúlt másfél évben összesen 27 ember ellen indult valamilyen formában eljárás illegális hulladéklerakás miatt – mondta a portálnak Lippert Ferenc fő szervező, a Múlttal a Jövőért Egyesület elnöke.

A hasonló önkéntes akciók Komárom-Esztergomban is szép számmal fordulnak elő. A nyáron több település, köztük Tatabánya és Dorog is többször megmutatta, hogy odafigyelnek és tesznek is környezetük tisztaságáért. Augusztusban Reviczky Gábor védnökletével száznál is több lelkes önkéntes két óra leforgása alatt majd' 70 zsák hulladéktól szabadították meg a Turul környékét.

A dorogi Szemétirtók csapata pedig folyamatosan azon munkálkodik, hogy miként tudná tisztábbá varázsolni a várost. Legutóbb a dorogi, Szent Borbála Szakkórház parkját szabadították meg cigarettacsikkektől, energiaitalos dobozoktól, pálinkásüvegektől és a további egyéb típusú hulladékoktól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában