önkéntesek

2020.10.30. 14:00

A tatabányai terepjárós hősök leküzdenek minden akadályt, hogy életeket menthessenek

Kevesen tudják, hogy annak idején Tatabányáról indult az első bányamentő kutyák kiképzésével és bevetésével a Magyarországi mentőkutyák alkalmazása. Ezt az örökséget a Tatabányai 4x4 Terepjárós Polgári Védelmi és Önkéntes Tűzoltó Egyesület viszi tovább. Ördög István kiképzőt kérdeztük a munkájukról.

Szász Dalma Kitti

Az önkéntesek munkája rendkívül összetett. Amikor egy eltűnt személy után kutatnak, fontos, hogy egy pillanatra se enyhüljön a figyelmük és ha szükséges, az elemekkel is fel tudják venni a harcot. Ez az első és legfontosabb szabály, amit megtudtunk Ördög István kiképzőtől.

Ördög István nagy gondossággal tanítja a kutyákat (Fotó: Beküldött)

A csapat az idén tizenegy eltűnt személy keresésében vett részt. A kutatások során egyszer találtak holttestet, a többi alkalommal sikeresen végződött az akció, de előfordult az is, hogy téves volt a bejelentés. A mentőcsoport az ebek mellett a modern technológiát is igénybe veszi.

Mindent megtesznek az emberi életért (Fotó: Beküldött)

A felderítést nagymértékben befolyásolja az időjárás. Esőben, ködben, hidegben másként terjed az illatanyag, mint melegben, amely pozitívan és negatívan is befolyásolhatja a keresés kimenetelét. További akadályozó tényező lehet a sár és a napszak is, hiszen bizonyos területeket nehezen lehet megközelíteni. Remek példa erre a vérteskethelyi mentőakció, ahol a napokig tartó esőzések megnehezítették a keresést. A felázott talaj miatt az egyesület tagjainak mobil hordágyon kellett másfél kilométeren, teljes sötétségben a mentőautóhoz cipelni a megtalált személyt.

A terepjárós hősök minden elemmel megküzdenek (Fotó: Beküldött)

A legtöbben ünnepek közeledtével tűnnek el. A kiváltó okok között szerepelhet a magány, a tehetetlenség, de akár egy gyógyszeres befolyásoltság is. A keresés akkor igazán eredményes, ha a családtagok friss fotót mutatva időben bejelentik a rendőrségen az eltűnt személyt. A mentális betegséggel küzdők megtalálásában nagy szerepe van egy-egy gyakran használt ruhadarabnak, amelyről szagmintát vehetnek az ebek.

Sajnos vannak azonban máig megoldatlan esetek is. Ezeket elemzik, tanulmányozzák. A cél, hogy minél nagyobb sikerrel tudjanak az eltűntek nyomába szegődni. A tatabányai csapat tagja a Magyar Mentőkutyás Szervezetek Országos Szövetségének is, akik szükség esetén szakmai segítséget nyújtanak nekik.

Folyamatos tanulás

A mentőkutyák kiképzését ideális esetben kölyök korukban kezdik el, ami egy élethosszig tartó folyamat. Szakadatlanul tanulják az új helyzeteket, szituációkat, hiszen sosem tudhatják milyen kihívás elé néznek egy-egy keresés alkalmával. Ők mindannyian házi kedvencek, akik gazdájukkal együtt önkéntes mentők. A csapatban jelenleg Britta a legképzettebb mentőkutya, őt követi Zoé és a többi fiatal kutya, akiknek jelenleg is folyamatban van a kiképzésük, annak érdekében, hogy a későbbiekben belőlük is sikeres életmentők legyenek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában