lomtalanítás

2020.09.19. 16:24

Matrac- és bútordömping: felesleges őszi lomok Tatán és Tatabányán

Kezdetét vette az őszi lomtalanítás Tatán és Tatabányán egyaránt. Körbenéztünk a két városban, hogy mik váltak feleslegessé a háztartásokban.

Krupánszki Máté

Forrás: Kemma.hu

Fotó: Krupánszki Máté

Az iskolakezdés mellett a lomtalanítás ideje is elérkezett ősz elején Tatán és a megyeszékhelyen egyaránt. Kíváncsiak voltunk, hogy mik kerülnek ki az út szélére egy-egy ilyen „nagytakarítás” alkalmával a házakból, udvarokból, így hát nyakunkba vettük a két várost és megnéztük, hogy idén mik azok a feleslegessé vált tárgyak, eszközök, amelyek szinte egyik szeméthalomból sem hiányoztak.

Tata-kertváros utcáit járva az már az első pillanatban megállapítható volt, hogy mindenütt rendezett kupachalmokkal lehetett találkozni. Az emberek nem csak kidobálták tessék-lássék módjára a feleslegessé vált kacatokat, hanem össze is rendezték azokat, amellyel a városgazda munkáját is nagyban segítették és segítik.

Szinte kivétel nélkül mindenütt bukkantunk bútorokra és matracokra. Akkora mennyiségben, hogy azokból egy külön boltot is lehetett volna nyitni. Volt, akinél a WC-csésze vált feleslegessé, de bukkantunk olyan szeméthalmazra is, amely kopottas gitártokot vagy éppen dartstáblát rejtett. Természetesen technikai eszközökbe is botlottunk. Többnyire régi, dobozos televíziókkal, sőt még nyomtatóval is találkoztunk.

A Tatai Városgazda Nonprofit Kft. közösségi oldalán " target="_blank" rel="noopener noreferrer">számolt be megdöbbentő számadatokról az eddigi elszállított hulladékok mennyiségét illetően. Az első körzetből 9, 64 tonna szemetet szállítottak el, amely 28 konténernyi lomot jelentett. Ez csaknem 4 tonnával több, mint az elmúlt évi mennyiség. A lomok elszállítása pedig nem áll meg, a városgazda munkatársai egészen október elejéig szállítják el a különböző városrészek kihelyezett hulladékait, a megadott időpontokban.

Lomtalanítási körzete és időpontok Tatán

III. körzet – szeptember 21-től

Május1 út, Komáromi u. és a Környei út által határolt terület a Cifra-malomtól – Rákóczi u. – Kocsi u. – Fazekas u. és a rácsatlakozó utcák, azaz az Öreg-tó felé eső részek.

IV. körzet – szeptember 28-tól

Május 1. út – Új út – Komáromi út – Mocsai út – Veres P. u. – József A. u. – Kocsi út – Dadi u. és a rácsatlakozó utcák – Naszályi út – Látó hegy.

V. körzet – október 5-től

Tata Újhegy utcái és a IV. dűlőtől a X. dűlőig – Agostyáni városrész

A megyeszékhelyen hasonló volt a helyzet, mint Tatán. A bánhidaiak rendezett, kisebb-nagyobb kupacokban helyezték ki felesleges holmijaikat. Az utcákat pásztázva az itt is hamar kiderült, hogy bizony rossz és régi bútorok, valamint matracok nélkül nincs szeméthalom. Sőt, olyan nagy és változatos bútorhalmot is találtunk, amelyből akár egy egész szobát is be lehetett volna rendezni. Találkoztunk akváriummal, régi szőnyegekkel, iskolatáskával, de még bejárati ajtóval is.

A lomok eltakarítását végző NHSZ Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. lomtalanítási közleményében arról is tájékoztatta a lakókat, hogy a koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében a karantén alatt álló ingatlanokból nem szállítják el a szemetet. Ilyen esetben arra kérik a lakókat, hogy szemetüket a követező lomtalanítás idejében helyezzék ki.

Körzetek és időpontok Tatabányán

Bánhida – szeptember 21.

Vágóhíd utca, Károlyi M. utca, Mészáros utca, Paradicsom utca, Báthori utca, Bolgárkert utca, Eszperantó utca, Hajnalka utca, Szemere B. utca, Eötvös utca, Teleki L. utca, Dembinszky utca, Szőlőhegy.

Alsógalla – szeptember 22.

Táncsics M. utca, Táncsics-kertalja utca, Tolnai utca, Panoráma utca, Lejtő utca, Domboldal utca, Nyárfa utca, Tölgyfa utca, Gesztenyefa köz, Szilfa köz, Pipacs köz, Csaba utca, Bláthy O. utca, Ady E. utca, Antall J. utca.

Alsógalla – szeptember 23.

Lehel utca, Lehel köz, Tompa M. utca, Ganz Á. utca, Mikes K. utca, Kandó K. utca, Bem J. utca, Temesvári utca, Mátyás király utca, Tátra utca, Mikszáth K. utca, Gárdonyi utca, Arany J. utca, Csokonai M. utca, Vajda J. utca, Aradi utca.

Felsőgalla – szeptember 24.

Baross G. út, Zrínyi utca, Sziget köz, Baross köz, Otthon utca, Gábor Á. utca, Tatai út, Vörösmarty utca, Tél utca, Ősz utca, Nyár utca, Tavasz utca, Deák F. utca, Régi vásártér sor, Temetősor, Széchenyi I. utca, Szent I. út, Szabadság tér, Kolozsvári utca, Kinizsi utca, Kálvária utca.

Felsőgalla – szeptember 25.

Dobó K. utca, Batthyány utca, Bulcsu utca, Bercsényi utca, Templom utca, Szabadkai utca, Attila utca, Kőszikla utca, Szikla utca, Damjanich utca, Hunyadi J. utca, Lehár F. utca, Fenyő sor, Rózsadomb utca, Munkácsy M. utca, Sportpálya utca, Tearózsa utca, Bódishegyi utca, Barackos.

Szeptember 28.

Dózsakert: Dózsakert utca családi házas része, Vadász utca családi házas része, Réti

utca családi házas része, Hársfa liget, Dózsa Gy. utca családi házas része

Erőmű lakótelep: Margaréta utca, Tavaszmező utca, Kikelet utca, Petőfalvi utca, Határ út, Orgona sor, Verseny utca, Erőmű tér, Környei út, Dankó P. utca, Jegenye utca, Szövetkezet utca

Sárberek: Jázmin utca, Vadvirág utca, Sárberki utca

Óváros: Liget sor, Molnár utca

VI. telep: Iparos utca, Hentes utca, Csarnok utca, Hegy utca, Rét utca, Füzes utca, Mester utca, Kassai utca, Borbély utca, Nívó utca

Mésztelep: Gyár utca, Raktár utca, Iskola utca, Mérleg utca, Étkezde utca, Mész utca, Kőbányaalja utca

Csákányospuszta

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában