Bányászat

2020.09.05. 10:37

Látogatóbarát és korszerű bányászati múzeumot szeretnének Oroszlányban

Hamarosan elkezdődnek a munkálatok a volt XX-as akna eredeti környezetében lévő bányászati múzeumnál, melyet csaknem 500 millió forintos beruházással korszerű kiállítótérré alakítanak.

Wágner Zsanett

A múzeum továbbra is várja az érdeklődőket, a munkát úgy szervezik, hogy az ne zavarja a látogatókat

Forrás: Beküldött

A munkaterület átadásával hosszú évek óta húzódó előkészítési munka végére tettek pontot. Elindulhat tehát a bányászati múzeum fejlesztése, amivel méltó keretek közé helyezi a város és környéke újkori bányatörténetét bemutató kiállítóhelyet. Mike István múzeumvezető szerint a rendezvényhelyszínné váláshoz szükséges eszközbeszerzési folyamatok is elindultak.

A képviselők a T-Mátrix Vállalkozási, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. ajánlatát fogadták el, ezt követően néhány nap elteltével elkezdődött az alapozás és a tereprendezés. A jórészt uniós pályázati forrásból megvalósuló fejlesztés külső-belső felújítást takar.

Egyebek mellett lesz egy új fogadóépület, átalakul az időszakos bányászati kiállítások céljára a volt kompresszorház, ahol padlószerkezet- és tetőcsere is várható. A jelenlegi múzeumépület, volt Faléz épülete is átalakul: hőszigetelést kap, az ajtókat és ablakokat kicserélik, valamint megújul a vizesblokk. Nem utolsó sorban megújul a múzeumot és a Majki Remeteség összekötő Grófi út. Mike István Kemma.hu-nak elmondta azt is, hogy attrakciófejlesztés címen például makettek elevenítik fel az egykoron nagy becsben tartott szakma mindennapjait.

A múzeum továbbra is várja az érdeklődőket, a munkát úgy szervezik, hogy az ne zavarja a látogatókat (Fotó: Beküldött)

A múzeumvezető történeti visszatekintéséből kiderül, hogy 1979. augusztus 31-én nyitotta meg kapuit az Oroszlányi Szénbányák jóvoltából a helyi bányászati múzeum, és ezzel a várossá nyilvánítás 25. évfordulóját ünneplő Oroszlány olyan új intézménnyel gazdagodott, amely fontos szerepet tölt be a közművelődésben. A város határában 1915-ben kezdődött meg a szénkutatás. Az I. sz. segédakna 1937. december 4-i üzembe helyezése egyúttal az oroszlányi szénbányászat születésnapja.

A szénbányászat fejlődésének legszebb évei 1945 utánra esnek, emellett pedig különös jelentőséggel bír a szénbányák 1946. júliusi államosítása. Az ipar fejlődéséhez nélkülözhetetlen energiahordozók közül ez idő tájt kiemelt fontosságú volt a szén. A múzeumban az épületek és berendezései eredeti állapotukban mutatják be egy modern bányaüzem létesítményeit, illetve működését. A környékbeli bányák bezárása során ide gyűjtötték össze a szénmedence jellemző gépi berendezéseit és bányászati relikviáit is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában