grémium

2020.08.27. 09:12

14 évesek biztonsága, bocsánatkérés és védőoltások is terítékre kerültek a közgyűlésben

Augusztus 27-én újabb közgyűlésre gyűltek össze a tatabányai képviselők. A két frakció most először nincs egyenlő számban a teremben, Nagy Béla kilépése okán.

Kemma.hu

Forrás: Kemma.hu

Fotó: Szűr Annamária

Augusztus 27-én új felállásban ül össze a tatabányai közgyűlés, az eddig kiegyenlített két frakció között ugyanis megbomlott az egyensúly: míg korábban 8-8 fős Fidesz-KDNP-s és sokpárti koalíciós frakció ült a grémiumban Szücsné Posztovics Ilona polgármester és Boda Bánk László (Mi Hazánk) társaságában, mostanra az a DK–Jobbik–LMP–MSZP–Momentum–Párbeszéd frakcióban már csak heten vannak, miután Nagy Béla kilépett onnan, mert interpellációi nem kerültek be a közgyűlésre.

Dr. Malomsoki István jegyző napirend előtti felszólalásában bejelentette: az elektromos rendszer már csak a szervezeti és működési szabályzatban rögzített időben engedélyezi a felszólalásokat. Általános derültséget keltett, hogy a jegyzőt le is „állította” a rendszer. Boda Bánk László (Mi Hazánk) kezeit széttárva mosolyogva meg is jegyezte: „és működik”!

9:12, 1. napirendi pont

Kiterjesztenék a közlekedési támogatások körét 12-ről a 15. életévüket még be nem töltött, 6 évesnél idősebb tatabányai fiatalokra, valamint védőoltásokat támogatnának: Meningococcus B vagy a rovatírus elleni védőoltással kibővülne a Tatabánya 70 program, így azt a tatabányai családok gyermekei támogatással kaphatnák meg. Az előterjesztés szerint a szülők vagy törvényes képviselő dönthet, hogy a 10 ezer forintos támogatást melyik oltáshoz kérik.

A fideszes frakcióvezető, Schmidt Csaba szerint ha az előterjesztéssel ellentétes vélemény jut el a polgármesterhez, akkor azt miért titkolja el a város elől, és hogy a képviselők miért nem kapták meg azt. Hozzátette: szeretné tudni, hogy a háziorvosoknak mi a véleménye a védőoltásokkal kapcsolatban, mert ő mást tapasztalt, mint amit az előterjesztésben lehet olvasni. Szücsné Posztovics Ilona szerint valóban nem osztotta meg az éjszaka kapott emailt az oltásokról, de ez nem titkolózás, és mindenki maga dönthet. Turza Károly (Fidesz-KDNP) szerint a fertőző agyhártyagyulladást bár kevesebben kapják el, de nagyobb, élethosszig tartó hátrányt jelent annak, aki elkapta.

Magyarné Kocsis Andrea (Fidesz-KDNP) azt kérdi, hogy mostantól nem alanyi jogon jár-e majd a közlekedési támogatás, hanem kvázi segélyként kell „kuncsorogni” érte. Szerinte ez nagyon fotnos szemléletbeli kérdés.

Szücsné Posztovics Ilona szerint abszolút alanyi jogon jár. Magyarné Kocsis Andrea nem engedi el a témát, a módosító indítványban ugyanis az szerepel, hogy a közlekedési támogatás iránti kérelmet formanyomtatványon kell kérni.

Bereznai Csaba (Fidesz-KDNP) önkritikus szülőként megjegyzi: bizony ő is felejt el iskolai papírokat alárni, és szerinte sok szülő van így, és úgy véli, hogy ha egy bürokratikus lépcsőt építenek még be a közlekedési támogatás megkapásába, akkor azt a gyerekek sínylik meg, mert lesz szülő, aki erről el fog feledkezni, és akkor annak a gyereknek lehet, hogy nem lesz bérlete, vagy pénze bérlete. A képviselő ezután áttért az oltásokra és megjegyezte: de ne 10 ezer forint legyen, hanem az oltássor első elemét finanszírozza az önkormányzat, teszi hozzá.

Schmidt Csaba visszatért ahhoz, amit már felvetett: szerinte a magyar önkormányzatokról szóló törvényt sérti az, hogy eltitkolta előlük a polgármester, hogy a helyi háziorvosok a rotavírus elleni védőoltással szemben a fertőző agyhártyagyulladás ellenit témogatját, méghozzá nagy arányban. Boda Bánk László (Mi Hazánk) szerint rengeteg hasznos információhoz jutott ahhoz, hogy felelősen szavazzon. Mindenesetre ő is a fertőző agyhártyagyulladás elleni oltást támogatja inkább.

10 perces szünetet rendeltek el, utána folytatjuk közvetítésünket mi is.

10:30 A többször 10 perces szünet után újra itt vagyunk. Módosították az indítványt. Szücsné Posztovics Ilona polgármester a lényeget felolvassa. Az oltásoknál a rotavírus és a fertőző agyhártyagyulladás elleni vakcinák közül választhatnak a tatabányai szülők, a támogatás az első oltás költségét vállalja át. 17 igennel a módosítás átment. Az így módosított előterjesztést is ugyanilyen arányban fogadták el.

10:37 2. napirend: településrendezési eszközök módosítása

Ezt egyszerűbb, ha a napirend határozati javaslatából mutatjuk meg, a témához sem kérdés sem hozzászólás nem érkezett egyébként.

10:41, 3. napirend: Újabb településrendezési eszköz módosításával kapcsolatos döntés

Itt rendelet is módosítanak (a város szabályozási tervét és építési szabályzatát). Ezt egyben mutatjuk (a napirendi javaslatot egyébként elfogadta a közgyűlés)

https://issuu.com/kemma-szerk/docs/3._tb.__j_telep_l_srend._eszk.m_d._-_kamionparkol_

 

10:45, 4. napirend: Ajánlatot kapott az önkormányzat egy telek megvételére

135 millió forintért ajánlottak fel egy ingatlant az önkormányzatnak a Köztársaság útja és a Jedlik Ányos út között. Arról, hogy az ajánlatról döntsenek, azt javasolta Szücsné Posztovics Ilona polgármester, hogy 3,5 millió forint plusz áfáért készüljön előzetes tervezői és geodéziai vizsgálat egy lehetséges P+R parkoló kialakítása céljából. Boda Bánk László (Mi Hazánk) sem támogatja, mint fogalmazott a közpénz költését erre, Schmidt Csaba (Fidesz-KDNP) pedig az illetékes bizottság véleményét mondta el: 3 ellenszavazattal és két tartózkodással nem támogatták ők sem a tervet.

A javaslat végül olyannyira nem ment át, hogy egyetlen igen szavazatot kapott. A polgármestertől. Emellett 13 nemet és 3 tartózkodást kapott még, így nem készül előzetes vizsgálat sem a területről.

11:10, 5. napirend: Ingatlanvagyon szerzése illetve nem szerzése

Egy felszámolási ügyben tarthatna igényt egy ingatlanra az önkormányzat, amelyen veszélyes anyagok is vannak. 17 igennel úgy döntöttek, nem tartanak igényt a területre, a hitelezői igény kielégítésére nem kívánják igénybe venni, ahhoz pedig hozzájárulnak, hogy a felszámoló értékesítse azt.

11:20, 6. napirend: futópálya-fejlesztés

Az Aktív Magyarországért Programban van lehetőség futópályákat építeni országszerte, és Tatabánya is nyert a pályázaton.

Schmidt Csaba (Fidesz-KDNP) frakcióvezető felidézi: három helyszínt javasolt, a Harmincévesek parkját, a Május 1. parkot és az alsógallai falurészt, de csak kettőt vizsgált meg az önkormányzat. Szeretné tudni, miért.

Boda Bánk László (Mi Hazánk) már csak közbiztonsági tanácsnokként is felhívta arra a figyelmet, hogy az országban nem egy hírt lehetett hallani magányosan futó nőket ért támadásokról, és ő szeretné, ha ilyen Tatabányán soha nem történne. Ezért, ha a kiserdőnél jönne létre ez a fejlesztés (a mostani pályát fejlesztenék), akkor át kell gondolni a közbiztonságot is. Ő most nem tartja megfelelőnek, de később lehet, hogy az lesz. Ő viszont most tanácsnokként kéri, hogy most ne ott legyen futópálya, vagy ha mégis, akkor rendezzék először a helyszínt.

Franké Farkas Gabriella (Összefogás) szerint ezt nem kell túldimenzionálni, bár fontos a közbiztonság, mert már most is futnak ott emberek. Szerinte épphogy illik oda futópálya, és ha visszalép a pályázattól, így marad a terület. Mint fogalmazott, a közelben van közvilágítás, de a pályázattal komfortosabb lehetne a terület, például lehetne ivókút, mosdó is.

Schmidt Csaba a szülői érzésekre próbál hatni, amikor így fogalmazott:

tegye a szívére a kezét mindenki: ki az, aki engedné itt a 14 éves lányát futni

Hozzátette: a kamerák nem látnak át a faleveleken. Frankné Farkas Gabriella nem hagyja magát, és az aggodalmakra reflektálva megjegyzi: szerinte amikor diszkóba engedik el a 14 éves lányukat emberek, az sem jobb, mintha ide futni. Boda Bánk (Mi Hazánk) nem érti a képviselő asszony logikáját, hogy ha egyes 14 évesek drogot kapnak, akkor lehet is hagyni futni ugyanezt a korosztályt egy kockázatos helyen. A képviselő hozzáteszi: ez a terület van a legtávolabb a lakott területektől, itt kell a legtöbbet bicózni, gyalogolni. Boda szerint ilyen felszólalásokat nem is érdemes tenni. Neki is van egy 10 éves kislánya, és ő is félti őt a drogoktól éppúgy minta támadásoktól. Kiemelte: nem szabad olyan helyzetet kialakítani Tatabányán, hogy bármilyen gyerek veszélyben legyen.

 

Magyarné Kocsis Andrea (Fidesz-KDNP) is kikérte magának a sokpárti frakció tagjának logikáját és szavait.Hajdu Ferenc (MSZP) frakciótársa védelmére kelt: saját sportmúltját is felidézve megjegyezte, hogy emlékei szerint a Kiserdei futópályán soha nem történt támadás, és nappal szoktak ott futni, nem este tízkor egyedülálló nők vagy gyerekek. Szerinte ez az ügy túl van dimenzionálva, a pályázati pénzből pedig rendezetlen területből csinálhatnának rendezettet.

Schmidt Csaba kérte a többieket: nézzék meg, hol vannak jó futópályák a környezetükben! Hozzáteszi: télen már négykor sötét van, ugyan hogy tud elmenni egy ember munka után nem sötétben akkor futni olyankor? Szücsné Posztovics Ilona pozitív példaként teszi hozzá, hogy „ellenzéki vezetésű városként” nyertek, de egyébként is a helyszín pozitívumait sorolta fel (közeli sportkomplexumok például). Zárszóként hozzátette, hogy amit a kormányzat ad, azt fogadják el a városnak a képviselők. Az 50 milliós nagyságrendű támogatás kapcsán megkérdezte, a Fidesz-KDNP frakció miért utasítja el azt, amit az ő kormányuk adott pont. 8 igennel, 8 nemmel és 1 tartózkodással nem támogatták a javaslatot.

11:56, 8. napirend: egyházi pályázatok

Egyházi támogatási pályázatokról döntene a testület, de mielőtt eddig eljutottunk volna, Kupcsok Péter(Fidesz-KDNP) hozta elő Hoffer Dávid (DK) internetes megnyilvánulását. Ahogy arról korábban beszámoltunk, Boda Bánk László tiltakozott Hoffer Dávid egyik kommentje ellen, ami – egy gyermekmolesztálási botrányt általánosságban rávetítve a papokra – szerinte súlyosan sérti az egyházakat és a hívő embereket. A Mi Hazánk képviselőjének szavaihoz később a Fidesz-KDNP frakció több tagja is csatlakozott, bocsánatkérésre felszólítva Hoffer Dávidot, aki azonban nem reagált az elhangzottakra. Helyette Lusztig Péter (Összefogás Tatabányáért, DK) válaszolt a frakció nevében: visszautasítják az egyházellenesség vádját.

Most, ahogy írtuk Kupcsok Péter módosítójában bukkant fel ez a téma, ezért immár néhány perce arról beszélnek a képviselők, hogy egy módosító indítványt mikor és hogyan lehet beadni, lehet-e kérdés, hogy az tetszik-e, illetve hogy mi is a menete egy napirend megtárgyalásának. Magyarné Kocsis Andrea (Fidesz-KDNP) kérte Hoffer Dávidot, hogy szavazza meg az előterjesztést, hiszen a saját körzetében élők ellen szavazna, ha nem tenné ezt meg, ott ugyanis vasárnaponként tele van a katolikus templom.

Egyébiránt a helyi evangélikus egyházközség a bánhidai templom funkcióbővítéséhez, a katolikus plébánia a kertvárosi templomépület felújításához, a Hit gyülekezete pedig istentiszteleti termének modernizációjának kérne támogatást az önkormányzattól. Frankné Farkas Gabriella (Összefogás) szerint meg az is egyfajta egyházellenesség, hogy nem mindegyik, támogatást kérő egyház kap pénzt a várostól. Az előterjesztésben egyébként az evangélikusoknak nem adna pénzt azt önkormányzat, ha jelen formájában fogadnák el azt. Időközben azonban Bereznai Csaba (Fidesz-KDNP) javasolta is, hogy 10 millióval 30 millió forintra legyen emelve a keretösszeg.

Immár mintegy 30 perce tárgyal a témában a közgyűlés. Hogy mikor döntenek, egyelőre nem tudni, ugyanis ugyanott tartunk lényegében, mint Kupcsok Péter benyújtott módosítójánál.

Hajdu Ferenc (MSZP) szerint Kupcsok beterjesztése nem tartozik a tárgyhoz, Boda pedig előbb közbeszólva, majd rendesen kérdi, hogy a bizottság már hozott határozatot arról, hogy elhatárolódnak Hoffertől, akkor a közgyűlés már nem hozhat?

„Hogy gondolja, hogy egyeseknek lehet bizonyos dolgokat a közgyűlésben, másoknak meg nem? ”– tette hozzá.

Miután a ki kit sérthet meg és ki kit kérhet fel bocsánatkérésére, most (12:29) Schmidt Csaba (Fidesz-KDNP) öt perces tanácskozási szünetet kér, hogy akkor rendes módosító indítványt készíthessenek. Szücsné Posztovics Ilona egyórás ebédszünetet rendel el.

A szünet után végül a módosító indítványt elfogadták, 9 igennel, 3 nemmel és 5 tartózkodással, és így arra kérte Szücsné Posztovics Ilona Hoffer Dávidot, hogy kérjen majd bocsánatot internetes kommentjéért.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában