2020.07.24. 17:30
Veszélyes lehet a téli gumi a nyári melegben
Sokan az elhúzódó járványhelyzet miatt már nem is cserélték le autóikon a téli abroncsokat.

A gumik cseréje mindenképpen indokolt
Forrás: 24 Óra
Fotó: Zantleitner Ingrid
– Hatalmas tévedés, hogy nyáron is jobb tapadást biztosítanak a téli útviszonyokra legyártott abroncsok – mondta egy névtelenül nyilatkozó autószerelő.
Balesetek
Megkerestük a megyei rendőr-főkapitányságot azzal kapcsolatban, hogy milyen büntetésre számíthat az a sofőr, aki a nyári időszakban a könnyebben deformálódó és a hőségben gyorsabban kopó téli abroncsokkal közlekedik és úgy okoz balesetet. Buóczné Miklán Erzsébet rendőr alezredes, megyei szóvivő elmondta: az eljárás során tisztázzák, hogy a gumiabroncsnak volt-e szerepe a baleset bekövetkezésében, és a kollégák annak a függvényében járnak el.
A szakember elmondta, hogy az elmúlt években azt tapasztalták, hogy az első tavaszias nap után rohamozták meg a szervizeket a járműtulajdonosok. Csakhogy az idei esztendőben minden másként alakult és sokan nem cserélték át a szettet.
A koronavírus-járvány, majd a március végén bevezetett és május elején érvényben lévő kijárási korlátozás miatt fokozatosan lecsökkent a forgalom, gyakorlatilag a főutakon csak annyi jármű közlekedett, mint húsz-harminc évvel ezelőtt. Az otthoni munkavégzés miatt az ingázók jellemzően kevesebbet használták autóikat, sokan pedig egyszerűen kerékpárra váltottak.
A kijárási korlátozás visszavonásakor már tavasz közepén jártunk, ugyanakkor a szigorítások feloldása kapcsán akkor még sok volt a bizonytalanság. Emiatt a legtöbb tulajdonos már nem cseréltette át a kocsin a nyári gumikat és a harminc fokok ellenére sokan még most is a téli szettel közlekednek.
Az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottsága a téma kapcsán egy sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a melegebb évszakban a téli abroncsok nem tapadnak jobban, a fékút jelentősen megnő, az irányíthatóság pedig rosszabb, mint a nyári gumiké. Továbbá a hidegebb, jeges útviszonyra tervezett abroncsok a kánikulában erősebben deformálódnak, így nyáron sokkal kevésbé biztonságosak, mint a nyári típusok.
– A gumik cseréje mindenképpen indokolt – közölte a rendőrség.