fórum

2020.07.29. 07:33

Továbbra is patthelyzet van az Öreg-tavi hotel ügyében

Több mint 8 órán át tartott az utolsó lakossági fórum Tatán, amit az Öreg-tó partjára tervezett hotelberuházással kapcsolatban tartottak. A 7-es választókörzet lakói hétfő délután 5 órától hajnali negyed kettőig szegezték neki a kérdéseiket Tata polgármesterének és a beruházó cég vezetőjének. Egyezség nem született.

Goletz-Deák Viktória

Több mint 8 órán át tartott az utolsó lakossági fórum Tatán, az Öreg-tó partjára tervezett hotelberuházással kapcsolatban tartottak. Egyezség nem született.

Forrás: 24 Óra

Fotó: Zantleitner Ingrid

A művelődési ház nézőtere szinte teljesen megtelt az utolsó lakossági fórumon. Ezúttal a jelenléti ív szerint mintegy 160-an voltak kíváncsiak az Öreg-tó partjára tervezett ötcsillagos szállodával kapcsolatos információkra. Michl József, Tata polgármestere miután köszöntötte a közönséget, megkérdezte, hogy hány új résztvevőt üdvözölhet. Kérdésére a jelenlevők mintegy fele tette fel a kezét, a többiek már több vitát is végighallgattak.

A városvezető elmondta, hogy az ezt megelőző hét fórumon összesen 1244-en vettek részt, vagy legalábbis ennyien írták alá a jelenléti ívet. Hétfőig összesen egy perc híján 38 órát tett ki a találkozók időtartalma, ezalatt 135-en szólaltak fel összesen 20 óra 40 percben. A kérdésekre adott válaszok és a köszöntők pedig mintegy 17 óra 14 percet tettek ki. Ehhez jött még a hétfői, minden eddigit felülmúló 8 óra 15 perces beszélgetés, így összesen 46 óra 14 perc hosszan vitáztak a felek.

A nézők közé ült a képviselő

A polgármester, mint minden fórum elején, most is elmondta azt a 10 pontot, ami szerinte a legtöbb tatait érdekli a beruházással kapcsolatosan. Ezúttal a hallgatóság nyugodtan végighallgatta a beszédét. Ezután felkérte a választókerület képviselőjét dr. Popovics Juditot, hogy köszöntse a résztvevőket. A képviselő asszony a nézőtér közepéről ment le a színpadhoz, kihangsúlyozva, hogy neki ott a helye a választói között. Elmondta, hogy miután megkapta a választóitól a több mint 100 levelet, már tartott egy lakossági fórumot, ahova a beruházás ellen fellépő Stop Avalon civil szerveződés képviselőit is meghívta. Felszólalók kérdéseire pedig elmondta, hogy azért nem fellebbezték meg a népszavazási beadványuk elutasítását, mert a beruházást ellenző civil csoport vezetői megkérték, hogy adja át nekik a lehetőséget egy újabb kérdéssor benyújtására.

Dr. Popovics Juditot megkérdezte egy résztvevő, melyik pártot képviseli (Fotó: Zantleitner Ingrid / 24 Óra)

Ezután az egyik résztvevő megkérte a képviselőt, hogy a választói előtt tisztázza, hogy melyik pártot is képviseli. Dr. Popovics Judit leszögezte, hogy ő egyik pártnak sem a tagja, a választások során a DK-Jobbik-MSZP-Momentum koalíció támogatásával sikerült bejutnia a testületbe. A képviselő visszaült a nézőtérre, és onnan hallgatta végig a felszólalásokat, míg a polgármester erre megmutatta, hogy a Momentum honlapján ott van, mint a párt egyik képviselője.

Kitapsolták az Öreg-tavi szálloda beruházójának ügyvezetőjét

Ezután Tóth Róbert, az ötcsillagos szálloda építését tervező beruházó cég, az Avalon Center Kft. ügyvezetője vette át a szót. Papírról felolvasott beszédét azonban már nem lehetett érteni, bekiabálások, és vastaps nyomta el a hangját. Az első tatai felszólaló a szálloda mellett érvelt, arról kérdezte a polgármestert, hogy a beruházóval kötött városfejlesztési megállapodás része lehet-e a Fényes Fürdő. Michl József válaszában nem zárta ki ezt a lehetőséget.

Tóth Róbert az utolsó fórumon (Fotó: Zantleitner Ingrid / 24 Óra)

A következő felszólaló egy tatai ügyvédnő volt, aki szerint a beruházó cég kezdeti kommunikációja sértette meg a tataiak érzéseit. Véleménye szerint, ha májusban nem annak a monstrumnak a látványterveit mutatják be a közönségnek, akkor lehet, hogy nem is lett volna szükség fórumokra. Megemlítette a népszavazási kezdeményezést is, és megkérte a polgármestert, hogy még az építési szabályozás módosításáról szóló döntés előtt adjon lehetőséget a tataiaknak, hogy elmondják a beruházásról a véleményüket. Felvetette azt a lehetőséget is, hogy ha az újabb kérdéseket sem engedélyezi a választási bizottság, akkor a polgármester és a képviselő-testület fogalmazza meg azokat.

A beruházó is tiszteletben tartja egy tatai népszavazás eredményét

Erre Rigó Balázs alpolgármester válaszolt: elmondta, hogy azért kell magánkezdeményezésnek lennie a népszavazásnak, mert annak eredménye csak ebben az esetben kötelezi egy évig a képviselő-testületet. A népszavazás és az abban megfogalmazott kérdések a többi felszólalónál is visszaköszöntek.

A sorozaton összesen mintegy másfélszáz kérdés hangzott el (Fotó: Zantleitner Ingrid / 24 Óra)

Egyikük felszólalására Tóth Róbert elmondta, hogy amennyiben a tataiak a népszavazáson úgy döntenek, hogy nem akarnak a területre szállodát, akkor ők ezt tiszteletben fogják tartani. Ebben az esetben megvizsgálják, hogy milyen egyéb beruházást valósíthatnak meg az Öreg-tó partján. Példát azonban nem említett.

Beépíthetőség és városfejlesztés

A telek beépíthetősége és a rá vonatkozó Kid3-as építési besorolás is sarkalatos pontja volt az utolsó fórumnak. A beruházó cég vezetője az egyik felszólaló kérdésére elmondta, hogy amennyiben a város vezetése nem módosítja a kérésükre a telek beépíthetőségét, akkor nem fognak városfejlesztési megállapodást kötni az önkormányzattal. Vagyis nem újítják fel többek között a játszóteret és a szabadstrandot sem. Hogy erről mi lenne a város vezetőinek a véleménye, az az éjszakába nyúló fórumon nem derült ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában