2020.07.26. 11:30
Bemutatkozik Szomor, ahonnan még a segítség is gyorsabban érkezik
A közösségi és kulturális programokat nélkülözik, ám a fejlesztések, beruházások továbbra is zajlanak Szomoron.

Nagy György Szakács Viktória alpolgármesterrel egyeztet
Forrás: 24 Óra
Fotó: Sugár Gabi
A Gyermely és Szomor között lévő kereszt gyakran állítja meg az érkezőt. Az ágait az egekig nyújtó fa árnyékában lévő emlékművet nemrégiben újították fel.
– Leader-pályázatból újítottuk meg a két település határán lévő keresztet, amelyet a gyermelyiek és a szomoriak is a magukénak éreznek. Emellett egy több száz éves szobrot is sikerült felújítanunk a templom előtti kőkereszttel és a második világháborús emlékművel együtt – mesélte Nagy György szomori polgármester.

A Leader-pályázatoknak köszönhetően gyermekparadicsomot hoztak létre a községháza mögött. A forgalomtól elzárt terület a templomig ad lehetőséget a legkisebbeknek a játékra, szórakozásra. Ehhez kapcsolódóan majd később, ha a körülmények megengedik egy nagyobb családi programot is szerveznek.
Már várják a betegeket
Betegszállító szolgálat is működik a településen, és különböző szakrendelések is szolgálják az itt élők egészségét. A kardiológiai és ultrahangrendelő szakemberei és orvosai már a szokott rendben és időben fogadják a pácienseket.
Több beruházást is végrehajtottak az elmúlt időszakban a Magyar Falu Programnak köszönhetően. Az óvoda udvarának megújítása mellett hamarosan lezárul a csaknem hárommillió forintos orvosi eszközpályázat, és már dolgoznak a beteghívó rendszer kialakításán.
– Tavaly októberben kísérleti jelleggel alakítottunk ki egy Mentési Pontot – mondta a polgármester. Az Országos Mentőszolgálat, a háziorvos és az önkormányzat kezdeményezésére létrejött együttműködés eredménye, hogy ma már a környékbeli településekre 15-20 perccel hamarabb eljut a segítség. Hétköznapokon ugyanis 8 és 18 óra között készenlétben áll Szomoron egy mentőautó.
Ugyancsak a Magyar Falu Program keretében valósul meg a Szent Mihály utca aszfaltozása is. A 28 millió forintos beruházás eredményeként 400-420 méteren lesz szegélyezett, újonnan kialakított, aszfaltozott út. Hosszas egyeztetés után végre elkészült a Pesti úti járdaszakasz a posta és a gazdabolt előtt. Ez a terület a Magyar Közút kezelésébe tartozik, de az önkormányzat saját erőből, 3,5 millió forintból valósította meg a beruházást.
– Nagyon örülünk, hogy a Tatabányai Tankerületi Központ jóvoltából megvalósulhat az idén nyáron a Kézdi-Vásárhelyi Imre Általános Iskola tetőfelújítása. Sajnos korábban többször beázott az épület, ennek orvoslását önkormányzatunk segítség nélkül nem tudta felvállalni. A 32 millió forintos projekt a becsengetésig várhatóan befejeződik. A födém, a padlás szigetelést is kap, így energiatakarékosabb működést eredményez.
Az idei tervek között szerepel a sportcsarnok küzdőterének felújítása és festése is, 7 milliós pályázati és 2 milliós saját erőből.
Régen várt beruházás előtt áll még a település. Hamarosan elkezdődhet az a 110 milliós TOP-os pályázat, amely megoldást jelenthet a hirtelen lezúduló csapadékvíz elvezetésére.
– Idén is adtunk be pályázatokat, egyrészt a Bajnai úti járda felújítására, másrészt a településfásítási programra. Jövő tavasszal huszonöt platánt és hársfát ültetünk el a település központjában és a Szent Mihály utcában.
Hat Házi Hét az online térben
A járványveszély miatt háttérbe szorultak a közösségi programok. A helyi kulturális egyesület tagjai, a Somorer Tanzgruppe ifjú táncosai szűk keretek között mégis állítottak májusfát, és azt a hónap végén kitáncolták. Az eseményt a közösségi oldalon meg is osztották. Az idén második alkalommal megszervezett Hat Házi Hét is online térbe költözött. Nevét arról kapta, hogy a Petőfi utcában régen hat ház volt, ahol svábok laktak. Ma az egyik ilyen épület falumúzeumként működik, és e program keretében innen jelentkeznek be naponta a Somorer Tanzgruppe tagjai egy-egy hagyományőrző foglalkozással. A július 20-ai megnyitón bemutatták a múzeumot, másnap a régi szomori női hajviselet elkészítése, szerdán gyermekkori emlékek voltak a középpontban. Csütörtökön egy helyi sváb sütemény, a vaníliás kifli elkészítését, pénteken a Vértestolnai Német Nemzetiségi Dalkör tagjait ismerhették meg. Szombaton a táncosok műsorával zárul a virtuális Hat Házi Hét.
Örömzene a Balatonon
A szomori Kézdi-Vásárhelyi Imre Általános Iskola a digitális oktatással záruló tanév végén változatos táborokat szervezett a diákoknak. Orosz Attila, az intézmény igazgatója és a pedagógusok úgy vélték, márciustól júniusig a szülők segítették az iskola munkáját, és a nyáron ezt szeretnék viszonozni.
A hagyományos balatoni táborral nyitották a nyarat. Az iskola névadójának egyik unokája már huszonnégy éve ad lehetőséget az intézmény tanulói számára, hogy a szünidő beálltával egy hetet a Balaton partján tölthessenek. Kitűnő a program, ezt bizonyítja, hogy a régi diákok közül van olyan, aki már tizennyolc éve elkíséri a társaságot.

A programok, a sátorozás mellett mindig van lehetőségük az örömzenélésre is. A legutóbbi alkalommal már egyórás koncertet adtak a szomori iskola kiválóságai a magyar tenger partján – tudtuk meg Orosz Attilától.
Több turnusban napközis Erzsébet-, egy-egy hétig német-, valamint művészeti tábort is szerveztek az iskola pedagógusai július végéig a szomori általános iskolában.
Népszerű az új játék
A Magyar Falu Programnak köszönhetően 5,8 millió forintból több beruházás is történt a Szomori Napközi Otthonos Óvoda udvarán. Kicserélték a kerítést, kőburkolat került a bejáratához és a külső foglalkoztató aljára magas ágyást is kialakítottak. Szakács Viktória óvónő, alpolgármester elmondta: a 800 ezer forint önerőből interaktív játékokat is telepítettek a gyerekek örömére.

A Szomor értékeit, Kakukk-hegy jellegzetes növényeit, madarakat bemutató színes kockákat és az állatos memóriajátékot kedvelik a Zöld Óvoda lakói.
Programmal búcsúznak a nyártól
A településen élők korosztálytól függetlenül már nagyon várják a közösségi programokat, rendezvényeket, a személyes találkozásokat. Éppen ezért a helyi önkormányzat augusztusban, ha a körülmények engedik, szeretne egy kellemes, nyárbúcsúztató utcabált szervezni, ahol végre kicsik és nagyok együtt szórakozhatnak. Bíznak benne, hogy szeptember végén, a Mihály-napi búcsún már a hagyományokhoz híven ünnepelhetnek a családok.
Településtörténet
Az 1140 lakosú Szomorhoz tartozik Somodor-puszta, ahol a XIX. század második felében római kori leleteket, temetkezési helyet tártak fel. Szomor az ősidők óta lakott terület volt. Pannónia kelta-római lakóit hunok, majd avarok váltották fel. A település nevének első ismert említése 1269-ből került elő, Zumur alakban. Az Árpád-kori falut a törökök majdnem teljesen lerombolták. Újjáépülését követően református magyarok lakták a falut 1760-ig. Ekkor a település a Sándor család kezébe került, s a római katolikus vallású új földesúr elkergette a református hitű magyarokat, s helyükbe katolikus svábokat hívott.
Szomoron a Kézdi-Vásárhelyi család a XIX. század elején kastélyt építtetett. Leghíresebb leszármazottja, a falu jótevője Kézdi-Vásárhelyi Imre volt, aki magyarországi tanulmányai után Bécsben és a párizsi Sorbonne egyetemen tanult és szerzett jogi, illetve orvosi diplomát. Házasságkötése után végleg letelepedett a faluban és aktív részese lett a falu életének, de a megye irányításában is részt vett. Magas szintre fejlesztett hobbija volt a régészet, Szomor területén több római kori emléket is kiásott, jelentős archeológiai gyűjteménye ma a Nemzeti Múzeumban található. Mindkét világháború jelentős károkat okozott a településen, majd egy rövid szünet után 1946-ban a német ajkú lakosság internálása, kitelepítése hosszú évekre megpecsételte Szomor sorsát.
Látnivalók: Római katolikus templom; copf stílusú temetőkápolna; Nepomuki Szent János szobra; Szent Vendel-szobor, Kézdi-Vásárhelyi kastély (jelenleg általános iskola); világháborús emlékművek. Kirándulási lehetőség a Kakukk-hegyen, ahol sok-sok védett növénnyel találkozhatnak a túrázók.
Segít a megye

– Lehetővé vált egy nagy, 110 milliós csapadékvíz-elvezetési fejlesztés is a TOP segítségével – újságolta Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke.
Ingatlanfejlesztések és a mezőgazdasági művelés váltása miatt az elmúlt években jelentősen megnőtt a levezetendő csapadék mennyisége. Több utca árokrendszere túlterhelődött, ezért szükségessé vált a rekonstrukció több mint két kilométer hosszan.
A fejlesztéseket finanszírozó határozatokat a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat koordinációja és támogató döntése tette lehetővé.
Az összeállítás a szomori önkormányzat támogatásával készült.