A tatabányai művész reméli, hogy a járvány után megváltozik a világrend

– A művészek karanténban talán többet alkotnak, a képzőművészet alapvetően magányos műfaj, nem jelent problémát elvonulni a műterembe. Idén töltöttem be a hatvanadik életévemet, a festészethez vonultam vissza. Hivatalosan festő vagyok, de húsz évet szobrászkodtam, most már a por meg a zaj kevésbé hiányzik – mondta Varkoly László.

A művész a nyolcvanas években az egri főiskola művészeti karára járt, ott kezdett el intenzíven képzőművészettel foglalkozni. – A mesterem Sarkadi Péter volt, a hazai pop-art művészet megkerülhetetlen alakja, neki sokat köszönhetek. Még a főiskolai éveim alatt felvettek a Fiatal Képzőművészek Stúdiójába, majd a Művészeti Alapba. Korán bekerültem a hivatásos képzőművészek közé. A Műcsarnokban, az Ernst Múzeumban és a Magyar Nemzeti Galériában országos és stúdiós tárlatokon állíthattam ki. Az akkor készült munkáim performance-okon alapultak, ezekről készültek festmények. A fennálló rendszer ellen protestáltak, illetve annak jelképeit figurázták ki – emelte ki Varkoly László.

– Nem tetszik nekem a kialakulóban lévő új, globális világrend. Reménykedem abban, hogy a járvány után megváltozik ez az irány. Ego ornamentika munkacímmel készülő alkotásaim, a grimaszok és pofák a szorongató lét­élményről, a készülőben lévő nagyobb kiszolgáltatottságról szólnak. Ezt a társadalomkritikát nem tudom kifejezni kőbe és márványba vésve. Jólesik visszatérni régi önmagamhoz – tudtuk meg a művésztől, aki egy másik sorozatot is elkezdett, Gioconda munkacímmel.