indul az idény

2020.06.02. 16:32

Július 4-én nyit az Esztergomi Várszínház

Megyénk egyik legpatinásabb szabadtéri színháza, az Esztergomi Várszínház július 4-én, Hubai Miklós Római Karnevál című színművével nyitja meg a 2020-as idényt.

Pöltl Zoltán

Forrás: 24 Óra

Fotó: Pöltl Zoltán

Az intézmény ezt követően szerdánként és hétvégén várja a közönséget, a fináléban pedig, augusztus 17-én és 18-án az István, a király című darab koncertszínház változatát láthatja a publikum.

Az Esztergomi Várszínház Facebook-oldalán korábban megosztott tervezett 2020-as programja gyakorlatilag egy előadás híján minden pontban megvalósul. A nyitás kapcsán a Kemma.hu-nak nyilatkozó Horányi László igazgató elmondta, hogy a járványügyi intézkedések betartása mellett indul a 2020-as nyári színházi szezonnak az Esztergomi Várszínház.

A direktor hozzátette, hogy a teátrum két évre szóló felújítási folyamatnak néz elébe, melynek részeredményét már a mostani idényben is megtapasztalhatja a közönség. Az intézmény hivatalos megnyitója július 4-én 21 órakor lesz, ekkor mutatják be Hubai Miklós Római karnevál című darabját, mely a Nemzeti Összetartozás Évére, illetve a Trianon 100 évfordulóra utalva a marosvásárhelyi Spectrum Színház, a Soproni Petőfi Színház és a Zentai Magyar Kamaraszínház közös produkciója.

A 2020-as műsorban a határontúli magyar színházak több fellépése is látható lesz az Esztergomi Várszínházban. A 2020-as kínálat terve sokat ígérő, drámák, vígjátékok, koncertek, illetve ritkán látott műfajok is felvonulnak hétről-hétre majd. A színház immár 20 éve hagyományosan rendezett Bábos Tábor című, kreativitást fejlesztő művészeti ötnapos táboraa augusztus 3-ától várja a gyerekeket. A teátrum közösségi oldalán, honlapján is hamarosan közzéteszi részletes programját, a belépőjegyekről is ott kaphatunk információkat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában