segítségnyújtás

2020.05.29. 12:07

Ha kell, kihúzzák egymást a bajból a kesztölciek

Bajban mutatkozik meg igazán, hogy a falubeliek mennyire számíthatnak egymás támogatására. Kesztölcön bizonyították: sajnálat helyett inkább megoldást kerestek és tartós élelmiszerekkel kívánják segíteni a nehéz helyzetbe került családokat.

Walczer Patrik

Forrás: 24 Óra

Fotó: Walczer Patrik

Minden a maszkokkal kezdődött – idézte fel Nádasi István önkormányzati képviselő, hogyan jutottak el az adományokat gyűjtő civil társaság megalapításáig. A lelkes helyi lakos barátjával a koronavírus-járvány kitörése után segített megszervezni a kesztölci maszkkészítő kezdeményezést, melyekhez az önkormányzat biztosította a gumit.

Az arcot eltakaró védőeszközök gyártása közben merült fel bennük, hogy egy, a veszélyhelyzet idején működő szervezettel talán hivatalosabb keretek között is támogathatnák a nehéz helyzetbe került családokat. – Arra gondoltunk, hogy vajon hányan veszíthetik el munkájukat. Ha nem is most, akkor hónapok múlva érezhetjük a járvány hatását – tette hozzá.

Nádasi Istvántól megtudtuk, hogy két hónappal ezelőtt megkereste őket két kesztölci fiatalember. Egyikük 30, a másik pedig 60 ezer forintot ajánlott fel a nemes célra. El is döntötték, hogy megalakítják a Kesztölci Emberekért Civil Társaságot, mely pénzadományokat gyűjt és fogad, az összegeket pedig tartós élelmiszerekre költi. – Eddig mintegy 300 ezer forint gyűlt össze. Első körben 190 ezer forintért vásároltunk termékeket: különféle konzerveket, lisztet, cukrot, tasakos leveseket, olajos halat is vettünk – mondta az ötletgazda.

A képviselő kitért arra is, hogy a családsegítő munkatársai segítenek a csomagok összeállításában, így tudják, hogy kinek mire van szüksége. Így az idősek például vitaminokat, a kisgyermekes családok kekszeket is kapnak. – Eddig öt család kapta meg a csomagokat. Azt tapasztaljuk, sokan nem merik felvállalni, hogy nehéz helyzetbe kerültek. Próbáljuk hangsúlyozni, bátran forduljanak hozzánk, és engedjék meg, hogy segítsünk nekik. A családsegítő alkalmazottai azt mondták, az emberek értékelik és örülnek a kezdeményezésnek – mondta.

Mivel a társaság alapvetően a koronavírus miatt jött létre, így a veszélyhelyzet megszűnésével befejezik a tevékenységüket. Nádasi István megjegyezte: már megvan a hatékony koncepció, így a jövőben egy-egy nemes cél érdekében sikeresebben összefoghatnak.

Veteményesek

A község központjában található boltban van egy vetőmagállvány, melyet az alkalmazottak minden tavasszal feltöltenek áruval, ősszel pedig leürítik a polcokat. Korábban a lakosok csak annyit vásároltak a kihelyezett magokból, hogy egy év alatt csak a termékek harmada fogyott el.

Az elmúlt időszakban, vélhetően a kijárási korlátozás és a vírusveszély miatt érdekes trend alakult ki: olyannyira megnőtt az érdeklődés a vetőmagok iránt, hogy már többször újra kellett tölteni a készleteket. Nádasi István elmondta, hogy a koronavírus „pozitív hozadékaként” egyre többen ragadnak szerszámokat és kapnak kedvet újra a kertészkedéshez. A lakosok pedig a régi-új veteményesekben már el is vetették a magokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában