Megdöbbentő gyógymódokkal találkoztak a Tata környéki háziorvosok

Az 1950-es években a népegészségügyet és az egészségügyi felvilágosítást is elérték a központosító törekvések. Az egészségpolitika fontos célkitűzése a széles néprétegek, elsősorban a parasztság egészségügyi felvilágosítása, tájékoztatása volt. A minisztérium tevékenységét röplapok, ismertető füzetek, plakátok, egészségügyi tárgyú filmek, diapozitívok segítették a felvilágosításban. A Komárom Megyei Közegészségügyi és Járványügyi Állomáson keresztül kérte a minisztérium 1956 augusztusában a járási főorvosok segítségét, hogy gyűjtsenek anyagot a felvilágosító osztály által kiadandó „Babonák és csodák” című, a babonák elleni küzdelemmel kapcsolatos kiadvány számára.

Tapasztalattal rendelkező körzeti orvosoktól kérdezték meg, hogy működésük területén milyen egészségügyi szokásokkal és népi kuruzslási módszerekkel találkoztak. Az akadémiai gyógyászat művelői és az állami egészségügyi szakigazgatás káderei idegenkedve tekintettek a népi gyógyászat módszereire. Persze, sok furcsa javaslat is érkezett a járási főorvos körlevelére. A kilenc válaszból Dunaalmás, Gyermely, Kecskéd, Kocs, Szomód és Tarján egyik orvosa nemleges jelentést tett. Ennek oka lehetett az is, hogy az orvosok úgy gondolhatták, rájuk vetne rossz fényt, ha körzetükben túl sok, gyógyításhoz kapcsolódó hiedelem élne. Érdemleges jelentést Környe és Tarján mellett Tata városának körzeti orvosa küldött. Tarján egyik akkori orvosa, dr. Fekete Ferenc részletes jelentést tett a körzetében élő babonákról és csodákról.

Eseteinek túlnyomó része hiedelem volt, amelyek egy része az állapotos nők viselkedését, tevékenységét szabályozta, másik része pedig a szülés alatt végzendő rontáselhárító eljárásokat sorolta fel. Ez alapján például terhesség alatt nem ajánlatos a foghúzás, mert a babának nem nő ki a foga, és ugyancsak nem ajánlott a fényképezés, mert halva születhet a magzat. Racionális alapja a rosszul alvó csecsemő mákteával való itatásának, valamint pókháló, öreg nyúlháj és a friss marhatrágya sebgyógyításra való használatának lehetett. Dr. Ujváry Sándor tatai körzeti orvos praxisa során a gennyes gyulladások kezelésére vonatkozó eljárásokkal találkozott. Ezekre a felületekre – leírása alapján – trágyát, paradicsomot és különböző leveleket javasoltak rakni. A jelentéseket a járási főorvos minden kommentár nélkül összesítette, még az egyes esetek lelőhelyét sem tüntette fel a dokumentumban.

Puskapor és tört fokhagyma

Dr. Tremmel József akkori környei orvos kijelentette, hogy „körzetemben az utóbbi években a babonák és csodák nagyon megfogyatkoztak, mindamellett az öregek között akadnak még egyes babona- és csodahívők.” Az általa közölt eljárások közül az első kettő analógiás gyógymódnak tekinthető, azaz hasonlót hasonlóval párosít, így a szemárpa eltávolítását árpával javasolja, vagy kutyaharapást a „bűnös” kutya szőrével gyógyítana.

A lázas gyerek gyógyításához azonban azt javasolja az írás, hogy hét szem friss faparazsat dobjanak egymás után egy bögre vízbe, és amit nem iszik meg a gyerek, azt az ajtó sarkába öntsék ki. Az egyes pontokban közölt módszerek valamennyire felfoghatók racionális gyógymódnak, de kissé ijesztő a tyúkszemírtásra javasolt puskapor és tört fokhagyma keverékének használatánál szereplő kifejezés: „kicsit vigyázni kell a rákenéssel, nehogy az egész ujj leváljon.” Égésre friss marhatrágya, tinta vagy liszt, ujjvágásra pókháló az istállóból, gennyes pattanásra fehér liliom levele javasolt a korabeli leírás alapján.