Koronavírusos kismamákat, szülő nőket is fogadhat a Szent Borbála Kórház

A Szent Borbála Kórházban az elmúlt napokban többen is segítettek a legújabb átszervezéssel kapcsolatos feladatok lebonyolításában.

Sz. A.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, újabb 200 ágyat szabadítanak fel a járványügyi célra kijelölt Szent Borbála Kórházban, ahol már fogadnak koronavírusos betegeket. Az ezzel kapcsolatos logisztikai és egyéb feladatokban többen is segítettek az egészségügyi intézménynek. Emellett a COVID 19-gyanús és -fertőzött szülő nők ellátására is kijelölték az intézményt.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ eheti tájékoztatása szerint Komárom-Esztergom megyében a tatabányai kórház szülészete és koraszülött osztálya lett kijelölve a gyanús, illetve igazolt fertőzött szülő nők, illetve anyák, valamint újszülöttjük ellátására és izolálására a szülés során és után. Szomszédos megyéinkben Dunaújvárosban, Fehérváron, Győrben és Veszprémben is kijelöltek hasonló célra egy-egy intézményt.

A Komárom-Esztergom megyei Tűzoltó Szövetség arról számolt be, hogy szűkebb hazánk hivatásos és önkéntes tűzoltói is segítséget nyújtottak a tatabányai kórháznak az átszervezés logisztikai lebonyolításában, hogy a kialakult helyzetben is zökkenőmentes legyen az ellátás. Ágoston Gábor, a szervezet elnöke arról tájékoztatott hivatalos Facebook-oldalukon, hogy nagy meglepetés volt számukra, amikor egy, a neve elhallgatását kérő támogató pizzát és innivalót küldött a segítőknek.

https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=3212067802159698&id=1956935014339656&__xts__%5B0%5D=68.ARBWdg4OMD2AsTaN35XmT-bzKIpjyMHFBcWvvj9eZWahIA6DLgrgRx4J_CMesw2E0D8bVityDo0cWwT4dKagbOvvyPFk1N54cZP7tuohc6j8olcRquwxw76-2oQjO0_1-68p7aFJ9I04tsJeyGNVnDt3GWEArs06eB3NfkrXlFqQRKfiTDzDYKgVDIa40ARaGOLDJIZaufY-qmtIJjrg_34GBtiDiT_62idtkdQTIW6HyUGJAC0IvHsvfRWeQKdwU3JtlLz5zjftGtYw_Z9CJeh7P66b1F5Rb6AIE1MiLpDMT2IuP4moaYZfIFM9vwEJh9kw3DX5R5orz_8zvczi2Gmd3NB7&__tn__=-R

A Tatabányai 4x4 Terepjárós, Polgári Védelmi és Önkéntes Egyesület is segített a Szent Borbálában, méghozzá tizenhárom fővel. A csoport nem először segédkezik a járványhelyzet idején. Néhány napja Oroszlányban a megyei Vöröskereszt által szervezett véradáson a koronavírus miatt lakossági tájékoztatót tartottak és előszűrést végeztek a véradásra érkezők között az egyesület tagjai.

A Szent Borbála Kórház arról számolt be, hogy húsvét előtt és a költöztetés során az önzetlen gesztusnak még nagyobb súlya van, és külön megköszönték az N3 bormanufaktúra, a Nyitnikék borászat és a Hauser pincészet fiatal borászainak, hogy gondoltak rájuk. Ahogy a Hauser " target="_blank" rel="noopener noreferrer nofollow">Facbook-oldalán olvasható, az ajándék borokkal egész éves lelkiismeretes munkájukat is elismerve, valamint a most még több és embert próbálóbb feladat miatt szerették volna kicsit boldogabbá tenni az ünnepet azoknak, akiknek most „még hálásabbak”.

A kórház a költöztetésről részletesebb beszámolót keddre ígért.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában