Tudós geológusként lett élvonalbeli játékos a tatabányai vízilabdázó Norvégiában

– Nem mindennapi karrier az öné: Tatabányáról Norvégiába ment mint geológus, emellett kint is az élvonalban pólózik. Hogyan kezdődött a pályafutása?

– Gyermekkoromban több sportágat is kipróbáltam. A gerincferdülésem miatt úsztam, emellett az atlétikába és a birkózásba is belekóstoltam. Mivel korán kiderült, hogy van gömb­érzékem, általános iskolám, a tatabányai Kodály Zoltán Általános Iskola testnevelő tanára és kézilabdaedzője, Horváth Árpi bácsi évekig kapacitált, hogy játsszak nála. Végül, bár semmiféle kényszer nem volt rajtam otthonról, a családi hagyomány miatt is a vízilabda mellett döntöttem.

– Mintha a tatabányai Szívós-família egyik tagjával beszélnék...

– Azért ez jókora túlzás, de az tény, hogy nagypapám, id. Petrik József a II. világháború előtt és után is játszott Tatabányán az első osztályban, míg édesapám, Petrik József (lapunk munkatársa – a szerk.) az első és a másodosztályban is szerepelt a Bányásszal. Édesapám unokatestvére pedig dr. Faragó Tamás, azt hiszem, őt senkinek sem kell külön bemutatni…

– Milyen volt fiatalon a tatabányai vízilabda-élet?

– Az első edzőnk Kapcsándi Laci bácsi volt, ő szervezte a tatabányai póló-utánpótlást. Neki köszönhetem, hogy megtanultam és megszerettem a sportágat. Míg más gyerekek a nyarat a játszótéren töltötték, mi a nyári táborokban gyakoroltunk, a közösségi életünk az uszodában zajlott. Laci bácsi napi két edzést tartott, nagy volt a fegyelem. Aki elkésett a délelőtti tréningről, az délután úszott, amíg a többiek játszottak. Ha valaki nem viselkedett vagy nem dolgozott megfelelően, azt Laci bácsi hazaküldte. Ezzel persze senki sem dicsekedett, inkább mentünk további két-három kört a városban a busszal, hogy úgy tűnjön, az edzésről érkezünk. Gyakran tréningek után is maradtunk az usziban. Ropi vagy Túró Rudi volt a tét az egymás elleni meccseken. Megszerettem az uszodai légkört, szép idők voltak. Laci bácsi egyébként szigorú ember volt, akkor láttuk először meghatódni, amikor a halála előtt meglátogattuk. Jó szívvel emlékezünk rá, nagyon sokat köszönhetünk neki.

– Nyilván az édesapja is segítette a vízilabdás karrierjét.

– Természetesen ő is tanított és terelgetett, főleg amikor iskola után nem volt kedvem edzésre menni...

– Mikor kezdődött a felnőtt pályafutása?

– Még gyerekként, 14 évesen játszhattam először a felnőttcsapatban Tátrai Péter edzősége idején, a második vonalban. Ekkor még csak nyolcadik osztályos voltam. Később Persely József keze alatt pallérozódtam. Ezt követően az akkori Vas László Egészségügyi Szakközépiskola általános gimnáziumi osztályában folytattam a tanulmányaim, ami azért is volt kézenfekvő, mert az iskola az uszoda közelében volt. Három év után, 2001-ben Budapestre költöztem, a KSI játékosa lettem, ahol az utánpótlásban és az OB I.-es felnőttcsapatban is pólóztam. Az élvonalban Merész András, a női válogatott későbbi szövetségi kapitánya volt az edzőm. Nagy váltás volt, soha addig nem csináltam végig olyan kemény alapozást, emellett az iskolától is jóval messzebb laktam, mint otthon. Akkori csapattársam közül egyébként Tóth Márton a felnőttválogatottságig vitte.

– Közben bekerült az utánpótlás-válogatottba is.

– 18 éves koromig rendszeresen rész vehettem az utánpótlás-válogatottak edzőtáboraiban. Az 1983–84-es generáció erős volt, ezekben a táborokban együtt játszhattam olyan későbbi klasszisokkal és világbajnokokkal, mint például Decker Ádám, Hosnyánszky Norbert vagy Nagy Viktor.

– Ezután megkezdődött a vándorlás...

– A KSI sportiskolájában, a Csanádi Árpád Sportiskola és Gimnáziumban érettségiztem 2002-ben, de miután a csapat kiesett az élvonalból, egy évre visszatértem Tatabányára, a másodosztályba. Vojvoda István volt az edző, csapattársam volt többek között a volt válogatott balkezes bombázó, Dala Tamás, vagy a magyar mellett a kanadai válogatottban is szereplő Tóth László. 2003-ban Egerbe mentem főiskolára, és természetesen játszani. Az egri csapat akkoriban az élvonal középmezőnyéhez tartozott, én az első és a második csapatban is játszottam. Szép időszak volt az is, nagyon szeretik a városban a vízilabdázókat. 2004-ben aztán Gerendás György lett az edző, aki sok játékosát magával hozta a BVSC-től. A régiek közül csak négyen maradtak, én pedig Dala Tamás segítségével Olaszországba igazoltam a Vallescrivia csapatához. Ez a kaland fél évig tartott, majd újabb fél évre visszatértem Tatabányára.

– Majd a tanulás mellett döntött...

– Világossá vált számomra, hogy felnőttválogatott játékos már nem lesz belőlem, ezért elkezdtem a tanulmányaimra koncentrálni. Mivel gyermekkorom óta a földrajz volt a hobbim, Egerből 2005-ben átjelentkeztem Pécsre, geográfus szakra, ahol 2010-ben kitűnővel diplomáztam. Ekkor az ELTE doktori iskolájába jelentkeztem, hogy geológiát tanulhassak. Egy jogszabály-változtatás is kellett ahhoz, hogy felvegyenek, hiszen korábban még nem fordult elő, hogy valaki „sima” geográfusként jelentkezzen geológusnak. Mivel a kitűnő diploma mellett komolyabb szakmai elismeréseket is szereztem, ez az akadály is elhárult a további tanulmányaim elől.

Petrik Attila és Stavanger

Petrik Attila 1984. március 27-én született Tatabányán. Sportága: vízilabda, posztja: center. Klubjai: Tatabánya, KSI, Eger, Vallescrivia (olasz), Stavanger VPK (norvég). Egyetemistaként háromszor vett részt az Országos Tudományos Diákköri Konferencián, ahol első helyezést és különdíjat is nyert, emellett második és különdíjas is lett az Ifjú Szakemberek Ankétján 2009-ben. 2017-ban szerzett geológiai doktorátust és megnyerte az Országos Tudományos Kutatási Alap projektjét.

A mintegy 200 ezer lakosú Stavanger Norvégia harmadik legnagyobb városa. Korábban egy halászfalu volt, ma a norvég kőolajbányászat adminisztratív központja. A városban 1958-ban adták át az első fűtött, 25 méteres, majd 1972-ben az első fedett uszodát.

– Közben folytatta a vízilabdát?

– Igen, de már szigorúan csak amatőr szinten, a játék öröméért. Pécsen edzettem, hétvégenként pedig Tatabányán játszottam. Az OB II.-ben, a TVSE második csapatában szerepeltem, amely amolyan „öregfiúk-csapat” volt, többek között olyan korábbi kiváló játékosokkal, mint Bagi György, Csóka Gábor, Dala Tamás, Lunacsek Péter és a csapat jelenlegi játékos-edzője, Gebauer Lajos. Jó társaság volt, hosszú utakkal és nagy sztorikkal. Tavaly másodikak lettünk a bajnokságban, fel is jutottunk a másodosztályba.

– De már ön nélkül…

– Így van, de ne szaladjunk ennyire előre. 2016-ban két évre Nápolyba költöztem, az ottani egyetemen kutattam. Amikor időm engedte, lejártam a harmadosztályú Rari Nantes Napoli edzéseire, de nem tudtam komolyabban venni a játékot. Az edzések este kilenckor kezdődtek, az ottani horrorisztikus közlekedés mellett pedig ilyen késői időpontban nem volt biztos a hazajutás. Ez pedig nem mehetett a munkám rovására. A doktori cím megszerzése után, 2019 tavaszán aztán Norvégiába, Stavangerbe költöztem, egy ottani olaj­ipari cégnél vállaltam munkát, mint geológus.

– És ha már Norvégiába ment, ott is folytatta a játékot…

– Amikor Stavangerbe költöztem, rátaláltam a Stavanger Vannpolo Klubbra. Nem hittem volna, hogy itt is találok vízilabda-csapatot, és azt sem, hogy már 1935 óta létezik a klub. Azonnal felvettem velük a kapcsolatot és elkezdtem edzésekre járni.

– Milyenek voltak az első tapasztalatai?

– Azt talán szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy hamar kiderült: nem én vagyok a csapatban a legügyetlenebb. A magyar vízilabdának itt is nagy a respektje, így amikor kiderült, hogy honnan is jövök, már nem csodálkoztak. Ez egy befogadó egyesület, bárki jöhet, akinek van kedve játszani. Van például maláj és nepáli csapattársam is. Mindegyikük itt kezdett pólózni, és bár nagy a lemaradásuk, dolgoznak becsülettel. A nepáli vízilabdának egyébként magam is próbáltam utánajárni, nos, az interneten mindössze az elefántpólóra sikerült rábukkannom, ahol elefántok kergetnek egy labdát. Mindenképpen meg kell említenem a csapat motorját, Tor Tønnessent, aki 65 évesen rendszeresen fut és kerékpározik, fiatalokat meghazudtoló fizikai állapotban van. Évtizedek óta a klub tagja, és a mai napig játszik. Óriási figura.

– Milyen a csapat?

– A hangulat nagyon jó, tavaly a bajnokságban harmadikak lettünk, az országos kupát pedig megnyertük. A bajnokság befagyasztásáig idén a csapatnak és nekem is jól ment, a második helyen állunk, én pedig öt mérkőzés után 30 góllal a második vagyok a góllövőlistán.

– A norvég vízilabda-sport finoman fogalmazva sem túl ismert. Mit kell tudni róla?

- Norvégiában a téli sportok mellett a kézilabda és a labdarúgás a legnépszerűbb. A vízilabda errefelé nem túl ismert, így pénz sincs benne, a sportág teljesen amatőr alapokon működik. Van néhány jó norvég játékos is, de a bajnokság legjobbjai az igazi vízilabda-nemzetek itt dolgozó fiai. Óriási a kontraszt a magyar, montenegrói, vagy szerb és a norvég pólósok között. Volt olyan mérkőzés, ahol az egyik csapat támadásban kihozta a mezőnybe a montenegrói kapusát, aki aztán lőtt hat gólt. Összesen tíz, oslói, stavangeri és trondheimi csapat alkotja a felnőttmezőnyt. Tavasszal zajlik a tornarendszerű bajnokság, ősszel pedig az országos kupa. A bajnokság koedukált, nálunk is van női játékos. A színvonal nagyjából az itthoni harmadosztályénak felel meg. Válogatott nincs az országban.

– Milyen a szakmai munka?

– Nálunk egy korábbi görög első osztályú játékos, Yannis Athitakis az edző, igaz, az ő távollétében én is tartottam már egyéni és csapattréninget is. A bajnoki címvédő a VIKA Oslo, nekik olasz edzőjük van Giuseppe Panzella személyében és van két magyar játékosuk is, Haraszti Zsolt és Urbán Dániel. Giuseppe egyébként hamar kinézett magának, ősszel kölcsönben el is vitt a stockholmi, skandináv csapatok részvételével zajló Északi Kupára. Bár a létszámmal nem lenne probléma, nálunk például mintegy 30 gyermek pólózik, de kevés az igazi edző, nincs, aki átadja a tudást.

– A koronavírus-járvány kapcsán milyen a jelenlegi helyzet Norvégiában?

– A bajnokság itt is szünetel, így a munka mellett én is otthoni edzéseket végzek. A norvégok komolyan veszik a koronavírust, de nem pánikolnak, hűvös nyugalommal veszik tudomásul a kialakult helyzetet. Az óvodás és alsó tagozatos gyerekek tegnap óta látogathatják ismét az intézményeket.