A dorogi miniverzumban átélhetjük egy bányászműszak fáradalmait is

Célunk, hogy egyesítsük a szakmai információát­adást az élményszerű bemutatással, a „szórakoztatva tanítás” koncepció mentén – olvasható a decemberben felavatott intézmény honlapján. Ennek szellemében kerestük fel magunk is a Miniverzumot. A 111-es úton haladva a homlokzaton jól látható bányászjelkép és felirat is jelzi, hogy egy új turisztikai attrakció várja az érdeklődőket.

Amint az épületbe betértem, megelevenedett előttem mindaz, amit bányászunokaként a vasárnapi ebédeknél hallottam. A fáradságos műszakokat most már nemcsak hallomásból, hanem az alaposan kidolgozott makettvilág és a megkopott eszközök láttán is el tudtam képzelni. Az intézmény felfedezését az emeleten kezdtük, ahol 1:2666 méretarányú terepasztalon láthatjuk a Dorogi-szénmedencét.

– Ott a szénrakodó! – harsant fel egy fiatal, akinek a Duna menti sétákról már ismerős lehet az azóta funkcióját vesztett, egykor pedig fontos szerepet betöltő épület. A gyermek duplán meglepődött, hiszen egykoron drótkötélpálya vezetett oda, de arról is hallott, hogy még Radnóti Miklós is írt róla a naplójában. Miközben elmerengtünk a terepasztalon és igyekeztünk beazonosítani az épületek makettjeit, a falon a város és az épületek fejlődéséről láthattunk vetítést.

– Anya nézd, olyan parkja volt a művelődési háznak, mint egy kastélynak! – mutatta a fiatal látogató a képet, melyen az Otthon tér még egészen más formájában látható.

Az emeleten régi tárcsázós telefont is a kezünkbe vehetünk, a mellette található régi asztalon igazi relikviák pihennek: a sztahanov-kitüntetés, a rádió és bányászigazolvány is felkelti sokak érdeklődését. Ekkor hirtelen egy kisebb robajra figyeltünk fel. Mint megtudtam, a kiállítószinten nemcsak a térségi bányászat kezdetét és az eszközök evolúcióját, hanem a maketteken keresztül még a rendkívül veszélyes sújtólégrobbanást is bemutatják a nagyközönségnek. A gombot megnyomva magunk is szimulálhatjuk a tragédiát.

– A bányászok élete nem játék, az izzadság szinte látható az emberek arcán – jegyezte meg egy látogató, majd az elhelyezett tableten kisfilmeket tekintett meg az adott témával kapcsolatban.

Bár gyermekként sokat hallottam a Homokvasútról, én már csak a használaton kívüli, Kenyérmezői-patak feletti vasúti hídját láttam, melyet már több mint egy évtizede le is bontottak. Az utolsó makett éppen a Palatinus-tó keletkezését és azt mutatta be, hogy a bányák bezárásakor hogyan termelték ki a tömedékelésre felhasznált homokot.

– Nézd már, ott egy második világháborús szovjet repeszgránát a Pala mélyén! – vette észre az egyik látogató a parányi robbanóeszközt az iszapba fúródva.

Ha azt hinnénk, hogy a kiállítótér kizárólag makettekből áll, tévedünk. A képzeletbeli kasba beülve VR- (virtuális valóság) szemüvegen keresztül például mi magunk is testközelből átélhetünk egy műszakot. Ha pedig végigjártuk a Miniverzumot, akkor kvíz formájában számot is adhatunk az újonnan szerzett ismereteinkből.

Egy darabka történelem

A Dorogi-szénmedence bányászattörténete 1781-ig nyúlik vissza. 1781. január 27-én Rückschuss Antal Ruhr-vidéki bányász szerződést kötött a csolnoki bíróval, Krempf Józseffel, majd meg is nyílt az első bánya Miklósbereken, 1795-ben pedig Annavölgyön is elkezdődött a munka. Bő száz évig kisüzemben folyt a bányászat, hiszen jórészt kézi erővel termelték ki az egyes települések területén talált szenet. Az 1850-es években felfedezték az alsó eocén széntelepeket is, így megjelentek a függőleges aknák, elterjedtek a vízbetörések ellen használt gőzgépek is, majd a századforduló előtti utolsó évtizedben a vasút is elérte a térséget. Sokan nem tudják, de harminchat kilométer hosszú alagútrendszer köti össze a településeket, melynek egyik bejárata a miniverzum mellett található. A széntelepek kimerülése és az alternatív energiahordozók térnyerése miatt a bányászat szerepe a XX. század végére csökkent. 2003. október 17-én volt a Lencsehegy II. nevű üzem utolsó termelési napja, majd véget ért egy dicső korszak.