Múzeumhajó

2020.01.25. 09:01

Patinás hajót láthattak a Dunán

A napokban többen is megörökítették a Kossuth Múzeumhajót, amely két másik vízi jármű segítségével haladt végig a Dunakanyaron.

Walczer Patrik

Forrás: Beküldött

A Közlekedési Múzeum tulajdonában lévő jármű 1913-ban épült és különlegessége az, hogy az egyetlen, eredeti formájában fennmaradt termes személygőzös Magyarországon. Még január elején indult útnak Komáromba, majd néhányan Nagymaroson és Esztergomban is lencsevégre kapták. A Facebookra feltöltött képek nosztalgikus hangulatot is generáltak: egy hölgy például azt írta, hogy kisgyermekként sokat utazott a hajóval Pilismarótra és egy ablakon keresztül állandóan a gépházban dolgozó hatalmas dugattyúkat szemlélte.

Tóth Mihály, az Európa Cégcsoport és a Panorama Deck Kft. szóvivője elmondta, hogy bizonyos időközönként teljes karbantartást végeznek a hajón, az újabb felújításnak pedig most jött el az ideje. Arra is kitért, hogy bár a fedélzeten és a jármű vízfelszín felett lévő részén láthatóak az esetleges sérülések, csak a teljes átvizsgálás során derül ki, hogy a víz alatt hogyan dolgozott az idő vasfoga. A hajót egyébként azért éppen most vontatták el, mert ilyenkor éri a céget „a legkisebb mértékű bevételkiesés”.

A szóvivő arról is beszámolt, hogy az 1913-ban vízre bocsátott gőzös egykor kofahajóként működött, vagyis többek között az Esztergom környéki kereskedők használták arra, hogy Budapestre juthassanak.

A neszmélyi Zoltán Gőzös Közhasznú Alapítvány által üzemeltetett Kossuthon egyébként egy ingyenesen megtekinthető, a gőzhajózás történetét bemutató kiállítás is látható. Érdemes betérni az étterembe is, ahol a magyar konyha remekeit, az 1930-as, vagyis a „boldog békeidők” ízvilágát fedezhetjük fel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában