orvoshiány

2020.01.20. 20:00

Bérlakást is kaphat az az orvos, aki Komárom-Esztergomba jön

Nemrég arról lehetett olvasni, hogy megyénken kívül csak Jász-Nagykun-Szolnok megyében magasabb az orvoshiány a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2018-as adatai szerint. A tavalyi adatok még nem elérhetőek, de azt már tudni, hogy nőtt a betöltetlen álláshelyek száma és aránya. Megnéztük, mi a helyzet a megyénkben.

G.D.V.

Forrás: Szent Borbála Kórház

Az adatok szerint 2018-ban hazánkban 41,3 ezer betöltött és 1,7 ezer betöltetlen orvosi állás volt, utóbbi a működéshez szükséges orvosi állások 4 százalékát jelentette. A legtöbb orvos Jász-Nagykun-Szolnok megyéből hiányzik. Ott az állások 5,9 százaléka betöltetlen. A második helyen akkor Komárom-Esztergom megye végzett. Nálunk az orvosi pozíciók 5,3 százaléka maradt üresen.

Megkérdeztük megyénk kórházait, hogy az elmúlt évben változtak-e ezek a számok, és őket hogy érinti az orvoshiány. A komáromi Selye János Kórház a kisebb intézmények közé tartozik, így náluk nem jelentkezik annyira súlyosan a probléma. A kórház főigazgatója, Dr. Lőrinczi Enikő elmondta, hogy a szakrendeléseken jó a helyzet, oda több új szakorvossal is sikerült megegyezniük.

– A belgyógyász szakrendelésre sikerült egy frissen szakvizsgázott endokrinológust hívnunk. Hozzá a hormonrendszer problémáival fordulhatnak a betegek. Illetve egy kardiológussal, egy neurológussal, egy szemésszel is bővült a szakrendelésünk. Valamint az egynapos sebészeti ellátásunkon egy kézsebésszel és egy proktológus sebésszel. A problémát nálunk a fekvőbeteg ellátásnál, a krónikus belgyógyászat jelenti. Innen két orvos is elment tavaly. Egyikük elköltözött, másik pedig inkább háziorvosi praxist választotta – magyarázta az igazgató, aki a meglévő kettő mellé még egy orvost szeretne az osztályra. Az igazgató még szolgálati lakást is biztosít a leendő orvosnak. Dr. Lőrinczi Enikő szerint sok orvos választja még mindig a külföldi ajánlatokat.

Bérlakást és ösztöndíjat is kínálnak

A tatabányai Szent Borbála Kórház a közleményében arról írt, hogy a város bérlakás- és a kórházzal közösen finanszírozott ösztöndíjprogram segíti a tatabányai orvostanhallgatók megtartását és a távolabbról érkezők letelepítését. Mint írják: „Minden fórumot megragadunk a bemutatkozásra, részt veszünk az orvosegyetemek által rendezett karriernapokon, nyílt napokat szervezünk, egy közösségi oldalon interaktív fórumot üzemeltetünk a hallgatókkal. Az állami forrásokból megvalósuló beruházásainak köszönhetően biztosítani tudjuk a gyógyításhoz szükséges legkorszerűbb eszközöket, munkakörnyezetet, támogatjuk munkatársaink szak- és továbbképzését. Ezek eredményeként egyre több rezidens választ minket, 2019-ben huszonketten jelentkeztek, összesen 65 rezidens dolgozik az intézményben. Azonban azt is tudjuk, további erőfeszítések szükségesek szakdolgozói szinten is.”

Az esztergomi Vaszary Kolos Kórház honlapja szerint két osztályvezető főorvost is keresnek, illetve 15 szakorvosi pozíció, többek között fül-orr-gégész, belgyógyász, radiológus, sebész és szülész-nőgyógyász is nyitott. De 11 rezidensi állás is üres: az aneszteziológia, a neurológia, és a reumatológia szakmákban várják a jelentkezésüket.

Jó hír, hogy a tatabányai Szent Borbála Kórházban több orvos van jelenleg, mint 2018-ban volt.

– Jelenleg, 2020. január 13-án lehívott adatok szerint intézményünkben 177 orvosi állás betöltött és 25 üres státusz van. 2018-ban 166 állás volt betöltött – kaptuk válaszként kérdésünkre a kórház vezetőségétől. Közleményükből kiderül, hogy a Szent Borbála Kórház 23 fekvőbeteg osztályt működtet. A sürgősségi osztály működését és az ügyeleti ellátást vállalkozó orvosok munkájával oldják meg. Ágyszámcsökkentés két osztályon vált szükségessé az orvoshiány miatt.

– Járóbeteg-ellátásban összesen 126 szakrendelést üzemeltetünk, ahol mintegy 12 százalékos szakorvosi óraszámhiány jelentkezik. Ez hatással van a betegvárakozási időre. Intézményünkben több szakrendelésre már 3-4 nap alatt bejuthat a beteg, viszont szakmától függően ez lehet akár több hónap is. Egy szakrendelés szüneteltetésére kényszerülünk, fogszabályozó szakorvost folyamatosan keresünk – írták válaszukban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában